A gótika megjelenése

A gótika megjelenése

/Harmat Árpád Péter/

 

Az olaszok által a XVI. századtól gótikusnak nevezett művészet a román stílusból a XII. század második felében alakult ki Franciaországban. Elnevezése a gótok alkotta germán törzs nevéből ered, mivel a XVI. században még úgy hitték, hogy a sajátos stílust magukon viselő építményeket, még a népvándorlás korában – az 5. század végén - Európában megjelenő gótok emelték. A gótikus épületeken az ablakok a korábban megszokott félköríves szerkezet helyett magasak és csúcsíves kivitelűek, így az épületek lényeges világosabbak,kecsesebbek. Kívülről gyakran támpillérek támasztják a falakat, melyeken néha fiatornyok is ülnek. Az ablakokban megjelennek a faragott kőcsipkés díszítések. Később nyilvánvalóvá vált, hogy az említett építmények jóval későbbi keltezésűek, és a XII. században keletkeztek, de ekkorra az elnevezés már általánossá vált.

Itália számára a gótika mindvégig idegen maradt, Európa északi részén viszont hamarosan elterjedt és mély gyökeret vert. Különösen hosszú ideig élt Franciaországban, Németországban, Angliában és Magyarországon, helyenként még a XVI. századig is fennmaradt. A kora középkor merev gondolkodásmódját a polgári józanság, a reális szemlélet, az élet megismerésének vágya kezdte felváltani. Életszeretet és vallásosság jellemezte a művészetet. Aquinói Tamás szerint a művészi alkotás három követelménye: claritas (világos megfogalmazás), integritás (teljesség) és consonantia (összhang). A szépség lényege a különböző dolgok megfelelő összhangjában rejlik. A képzőművészeti alkotások között fokozódik a jelentőségük azoknak, amelyek nem kötődnek szorosan az építészethez (önálló szobrok, oltárképek). A román stílushoz képest szelídülés, világosodás, oldottság figyelhető meg; a formanyelv továbbra is kötött, de a sematikus merevség lazul. A szimbolikus ábrázolás bonyolultabbá válik, noha az egészen elvont absztrakt fogalmakat realista ábrázoláson keresztül jelenítik meg. Elbeszélő jellegű, különböző érzéseket kifejező, a természet megfigyeléséről tanúskodó, a valósághoz közelibb művészet bontakozott ki. Az alakok lapos térben mozognak, a korabeli viseletük mellett környezetük ábrázolása is fontos lett. A polgárosodás a társadalom mind szélesebb köreiben keltett művészi igényeket. A városok polgársága gyakran anyagi erejét is meghaladó erőfeszítéssel, egymással versengve építtette a hatalmas katedrálisokat. Sokszor évszázadokon át tartott egy-egy templom felépítése, s jól szemlélteti a változó stílusigényeket. A vallásos életben fokozódott a misztika iránti érdeklődés. Az egyházi művészet vezető szerepet töltött be, de a világi témák ábrázolási igénye is fokozottan jelentkezett.

Eszmei, filozófiai háttér

Assisi Ferenc (1182-1226) Naphimnusza mélyen megindította és felfrissítette Itália vallásos érzületét. Az emberi sors alázatos elfogadásáról és a természet szeretetéről vall benne egyszerű, de költői nyelven. A gótika korában az emberi gondolkodás határainak kiszélesítése, az evilági és túlvilági értékek egyensúlyba hozása a korábbi szellemi eredmények egységbe foglalását eredményezte. Johannes Duns Scotus (1265-1308) így ír erről: „Most pedig a természet és a művészet minden müvében azt a rendet is látjuk, hogy minden egyszerű és összetett forma mindig a befejezetlentől és meghatározatlantól a befejezett és meghatározott felé halad. " A fejlődés dialektikus folyamatának értelmezése olvasható ki e sorokból. Suger apát (szüzsé; 1081-1151), az első gótikus templom építtetője szintén a valóság teljes megismerésének követelményéről beszél, mert szerinte az emberi értelem az igazhoz csak az anyagi világ által juthat el. a földöntúli szépségről csak a földön elérhető legnagyobb szépség adhat megközelítő fogalmat. Vincent de Beauvais (bove; t 1264) Sepulchrum maius-a a korabeli felfogásnak megfelelő teljes világnézetet foglalja össze a természet tükrében az állatok, növények, a tudomány tükrében a hét szabad művészet, és a zodiákus, az erkölcs tükrében az erények és bűnök, a történelem tükrében pedig az Ó- és Újszövetség történetei és alakjai jelennek meg. Eckhart mester (kb. 1260-1328) tanításában érte el csúcspontját a középkori misztika, amelyben a lélek belső szemlélődésének az istenivel való egyesüléséhez vezető lelki útról van szó. A misztika további nagy alakjai: Bonaventura (kb 1221-1274). Albertus Magnus (kb. I206-1286), Nicolaus Cusanus (1401-1464).

Gótikus építészet

A gótika épületigényei ugyanazok, mint a román korban. Továbbfejlődnek a lakóházak, várak és várkastélyok, a városkép és a középületek. A falvakban a kisnemesek vagy gazdagabb parasztok udvarházakat emelnek. A katedrális = a teremtés ismétlése, utánzása; Isten-Architectus Mundi. Új épülettípusok: kereskedőházak, városházák, árucsarnokok, kórházak (ispotályok), raktárak, céhházak, zarándoktemplomok, kóruskörüljárók. A városok védőmüvei: barbakán: kapuelővár; nyakfal; rondella: a várfalak elé ugró köralakú bástya -jellemző   a   vázszerkezet,   a   boltozatok   oldalnyomásának   ellensúlyozására  épített tagozatok: támpillérek, támívek (tehercsökkentő építészeti elemek), fíatornyok, fiálék (kisméretű, négy- vagy nyolcszögü toronytestböl és piramistetőből álló tagozat, egyben díszítőforma)

Gótikus szobrászat

Az északi gótika legmagasabb színvonalát az épületszobrászatban érte el. Az oszlop- és pillérfőkön, párkányokon, ajtó- és ablakbélleteken bimbós és természetes levéldísz jelent meg. Az épületplasztika mellett a síremlékszobrászat, a bronzplasztika és z. faszobrászat is jelentős. A kapuban a szobrok gyakran oszlopszobrokként (Chartres), vagy szabadon álló (Reims) alakokként jelennek meg. A keskeny, hengerded testek merevsége fokozatosan felenged, megjelenik a mozgás és a jellegzetes S hajlat az alakokon (lágy stílus).
-érzelmeket fejeznek ki az arcok, a fejek plasztikusak -mozgásuk kifinomult, de erőteljes -a mozgalmas ruharedők követik a test hajlatait  -jelentősek a szárnyasoltárok faragványai, domborművei

Gótikus festészet, grafika

A gótikus festészetben hasonló törekvések jelentkeznek, mint a szobrászatban. Az erősen nyújtott alakok körül megjelenik a valóságos természeti környezet egyszerű, jelzésszerű ábrázolása. A kifejezés merevsége oldódik. Az Alpoktól északra a „lineáris gótika" (= az a stilusforma, amely - ellentétben a festőivel - erősen hangsúlyozza az ábrázolás tárgyának körvonalait) a jellemző. Vele párhuzamosan tovább él az italo-bizánci stílus, amely a trecento (trecsentó; az itáliai művészet XIV. százada) hatását is magába olvasztja a korszak végére Európa nagy részén, így Magyarországon is. Az olasz mozaik- és freskó művészet iskolateremtő mestere - Pietro Gavallini (1273-1340) és Jacopo Torriti (XIII. sz. vége) - a görög mesterek emelkedett stílusát sajátították el (Torriti: Mária megkoronázása, Róma, Santa Maria Maggiore, 1295; Cavallini: Mária élete-mozaikok, Santa Maria is Trastevere. 1291). Ök készítették elő a talajt az antik hagyományokat felelevenítő olasz reneszánsz művészet számára. Az emberi érzelmek, szellemi kapcsolatok mértékadó kifejezése, bensőséges ábrázolása, az ornamentális díszítés hangsúlyos szerepe jellemzi festményeiket. A reneszánsz előfutárai Itáliában a XIV. században (trecento = az 1300-as évek itáliai művészete), az Alpoktól északra egy évszázaddal később jelennek meg. A falfestészet mellett mind nagyobb szerephez jut a táblaképfestészet. Legmaradandóbb eredményeit a burgundiai herceg udvarában kibontakozó Van Eyck testvérek hozták létre (Genti oltár, 1432). Eredményeikre épített a brüsszeli iskola vezető mestere, Rogier van der Weyden (frohír fander vejden; 1399-1464), akinek fő ábrázolási problémája a tájkép előtt megjelenő ember, már a quattrocento (kvatrocsentó; az itáliai művészet XV. százada) művészi eredményeit előlegezi meg (Magdolna, Louvre).

Az 1400-as évek egységes művészi formanyelvét internacionális gótikának nevezzük. Jellemzői: lágy festőiség, amely elsősorban a drapériák redöinek dekoratív ritmusában fejeződik ki, finom vonalvezetés; ritmikus mozgás; a nép alakjainak idilli ábrázolása; pontosságra törekvő, részletező hűség a természethez. Új képtípus a magánájtatosságot szolgáló kultuszkép (Vir dolorum = Fájdalmak férfia; Gnadenstuhl = Atyaisten ölében Jézus: hortus conclusus = angyalokkal, szentekkel körülvett Mária, fallal elzárt virágoskertben). Üvegfestészet: a bizánci közvetítésü antikvitás elemei tovább élnek: bő drapériák, karcsú alakok, a vonal szerepe hangsúlyos; térjelzés oszlopos árkádokkal, indás-leveles ornamentikák stb. Az üvegfestmények témái az Ó- és Újszövetség párhuzamos (tipológiai) ábrázolásai. A templomtérben az üvegablakok tüzes fényszínei misztikus fénnyel ragyognak, sikszerűek, monumentális hatásúak, fokozzák a belső térélményt. Pl. Hildesheim: Szent Mihály-templom üvegablakai (1230-1240); St. Denis (doni): Apátsági templom üvegablakai (1440-es évek). Jellemzők: falképek: a freskó nedves vakolatra, a szekkó száraz vakolatra festett falkép (Emellett: Táblakép-olajfestmény, szárnyasoltárok, kódexillusztrációk.)

Miniatúra-művészet: az arany háttér fokozatosan kiszorul, a környezd előbb jelzésszerű. majd valódi teret ábrázol. A jeleneteket a XIV. században állatokkal, növényekkel. groteszkekkel (fantasztikus növényi és állati alakzatokból alkotott díszítés) díszítve keverik. Gyakori a hónapábrázolás. A X1V-XV. században szoros összefüggésben áll a miniatúra-festészet a táblaképfestészettel. Grafika: a sokszorosító grafika első kísérletei -fa- és rézmetszetek - a késő gótikában gyökereznek (pl. Martin Schongauer)

Bútormüvesség
A polgári otthonok berendezési igénye új feladat elé állította a mestereket. A román kor kezdetleges, ácsolt és festett bútorát fe/vá/tották a pompásan faragott, vasalásokkal díszített ládák, amelyek a szekrényt pótolták. A XV. században már megtaláljuk a könyvszekrény ősét is gazdag faragással. A templomok kórusrészében helyezték el az ún. stall'uniókat (díszes pad).

Fémművesség
A kovácsoltvas munkák egyik virágkora a XV. század volt. A francia lakatosok az ajtók és ládák záraira vasból varázsolták a mérműveket. A németek ezeken kívül csillárokat és gyertyatartókat is készítettek kovácsolással. Hazánkban a kovácsoltvas csillárok és gyertyatartók a Szepességben maradtak meg.

Elefántcsont-faragás
A XIII. századi francia elefántcsont-faragás a gótikus monumentális szobrászattal függ össze. Másik kedvelt műfaj a dombormű, amely eleinte két- és háromszárnyas elrendezésű. Később a legkülönbözőbb használati tárgyakat is domborművek díszítik (tükör, fésű, doboz stb.). Pl. Dísznyereg Zsigmond korából, Budapest, Nemzeti Múzeum (XV. század eleje); Diptychon - Mária halála, Győr, Egyházmegyei Kincstár (XIII. század).

Textil
A jobbmódú lakások legpompásabb dísze a textília, ezen belül is a gobelin (goblen) volt. A hideg falakat lakályosabbá, de melegebbé is tette. Azt a kárpitot, amelyen csak növényi díszítést használnak, verdure-nek (verdür) nevezzük. Az ábrázolásokon nem érzékeljük a térmélységet, az alakokat nem egymás mögé, hanem egymás fölé helyezték. A legtöbb lovagi és egyházi jelenetet ábrázol. A selyem-, brokát- és bársonyszövés gazdag anyaga maradt meg e korból. A hímzés szintén virágzott. Nicolas Bataille (bátáj;1363-1402): Apokalipszis-szőnyeg (I 375-1381).

Ötvösség
A leggazdagabb emlékanyagot a gótikában is az Ötvösség adta. A francia és az olasz ötvösség mellett a magyar is erőteljesen fejlődött. Hírét egy új zománcozási eljárás kialakításával és elterjesztésével szerezte, az ún. sodronyzománccal (kettős, sodrott szálak közé helyezték a zománcot). Finom virágmintákkal díszítették a kelyheket és az ékszereket. A kígyóspusztai ővesat formája az ázsiai csatok alakját őrzi. A gótikus építészet nagy hatással volt az ötvösségre, amit főleg az ún. szentségtartók formája bizonyít. A világi célú ötvösség legremekebb alkotásai a hólyagosra vert oldalú és gazdag levéldíszítésű ezüstserlegek, és a domborműves fedeles kupák. Az udvari, a halotti és az egyházi reprezentáció (méltóságteljes ténykedése) fontos ösztönző elem volt az ötvösség fejlődésében.

Irodalom, zene

A virágzó középkor megteremtette a magas színvonalú városi és lovagi kultúrát, így terjedt el egész Európában a trubadúrköltészet. A ..trubadúr" szó jelentése: zenét kikiáltó, énekmondó. Német földön Minnesangereknek (minnezenger), szerelmi dalnokoknak nevezték őket. A dallam ekkor még nem vált el a költeménytől. Jelentős Walter von der Vogelweide (kb. 1170-1230) lírája. Assisi Ferenc (1182-1226) ún. Naphimnusza, Jacopone da Todi (kb. 1220-1306) művei, a ferences himnuszköltészet. Francois Villon (franszoá vijjon: 1431 -?) A Nagy Testamentuma. A vallásos líra is megváltozik: a természet szeretetének, a misztikának, az Isten közelsége utáni sóvárgásnak, a Krisztus szenvedése mély átélésének nagy szerepe lesz. A túlvilági lét iránt érdeklődő középkori ember egész világképét összefoglaló nagy mű születik Itáliában: Dante Alighieri (1265-1321) Isteni Színjáték cimü eposza. A vásári komédiások mellett a színjátszásnak a kortársak által komolyabban vett műfajai is kialakultak. A templomi szertartásból alakulnak ki a középkort (.Iramúk, melyeknek cselekménye mindig két szinten - egy világi és egy másvilági szinten - játszódik. A három műfaj: misztérium: bibliai történetek színpadi előadása, mirákulum: szentek életének színrevitele, moralitás: az „általános" ember (Jedermann. Everyman. Akárki néven) életútjának bemutatása erkölcsi tanító szándékkal

Tánc

A középkor szigorú erkölcseinek megfelelően az uralkodó tánctípus a lánc- és a körtánc volt. A középkor végére azonban már a rögtönzött páros táncok is kialakultak. A lovagi szolgálat fontos része volt a körtáncban való részvétel. A lovagi és a paraszti tánc kezdett elkülönülni egymástól. Ezt az elkülönülést az öltözködés is foko/ia. mert a lovagok a félméteres csőrös cipőkben csak óvatosan, kifelé fordított lábbal lépdelhetlek, míg a hölgyek hosszú, uszályos ruhákban, méternyi magas fátyolos fejdíszben, lesütött szemmel, a legkisebb mozdulatot is megfontolva követték őket. Lassú, páros ütemű lépő tánc volt az estampida (esztámpida). Párja, a saltarello (szaltarelló) páratlan ütemű ugrótánc. Mind a kettőt a néptől tanulták el; népies formáját életerősen dobbantva és ugrálva, párosan járták, de a lovagi öltözetekben és az udvari környezetben dobbantásról és ugrásról szó sem lehetett. Később a saltarello helyére gyakran került egy hozzá hasonló, ugyancsak háromnegyedes lüktetésű tánc, a courante (kurant) vagy a gagliarda (gáljárda).
A XIV. századtól kezdve a misztériumjátékokból, karneváli felvonulásokból, a főúri ünnepségek táncaiból, a commedia del Parte játékokból és a népi táncokból fokozatosan születik meg a balett.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Robert Suckale, Matthias Weniger: Gótika. Vince Kiadó, 2007
  • Szabó Attila 1997. Művészettörténet vázlatokban. Veritas. Győr