Az ókori Egyiptom kutatói

Beküldte Harmat Árpád Péter - k, 03/24/2015 - 13:53

Az ókori Egyiptom kutatói

Kapcsolódó cikkünk: Az ókori Egyiptom története

 

 

Az ókori Egyiptom történetével az egyiptológia tudomány foglalkozik, mely a 19.század első felében jött létre. Szülőatyjának Jean Francois Champollion-t (1790-1832) tekintik, aki 1822 augusztus 22-én megfejtette az egyiptomi betűk titkát. Ezen ősi civilizáció iránti érdeklődés visz az említett tudomány létrejötte előtt már több száz évvel, a reneszánsz idején elkezdtek foglalkozni az antik kultúrával és művészettel. A 15.században előkerült Hórapolló Hieroglyphicája, mely a 4.században íródott, és a hieroglif írásjel szimbolikus értelmezését közli. Az 16.században Rómában obeliszkek kerültek elő az Ízisz kultusz kapcsán, ami azt tükrözi, hogy a nílusi kultúra még a Földközi-tenger túlsó partjainál is éreztette hatását. A 17.században kalandorok érkeztek a fáraók országába. Közülük megemlítendő Pietro della Valle (1586-1652) neve, aki 1616 és 1626 között járt Egyiptomban, és onnan múmiákkal, valamint kopt kéziratokkal tért vissza hazájába, Itáliába. Abraham Ortelius (1528-1598) 1595-ben már térképet is készített az ókori országról. A kopt nyelvet először Athanasius Kircher (1602-1680) próbálta megfejteni. Az első jelentős tudományos munka John Greaves (1602-1652) tollából született. Könyvének címe: „Pyramidográphia, avagy értekezés az egyiptomi piramisokról”, melyben középkori arab forrásokból idézett. Théba városát Claude Sicard (1677-1726) jezsuita pap azonosította. Az ő követője volt a dán Fridrik Ludwik Norden (1708-1742), aki útikönyvet szerkesztett, és azt saját rajzaival látta el. Az idő múlásával a szakirodalmak száma tovább gyarapodott. Bernard de Montfaucon (1655-1741) 1719-24 között jelentette meg több kötetes művét, amit követett Comte de Caylus (1692-1765) báró 1762-64 között íródott könyve.

A hieroglif írás megfejtése

A hieroglif írás rejtélyét az egész 18.században próbálták megfejteni, de csak kevés eredményt tudtak elérni. Az a kis előrelépés Georg Zoeganak (1755-1809) köszönhető, aki két olyan művet hagyott az utókorra, melynek sok állítása ma is megállja a helyét. Az 1797-ben íródott könyve az obeliszkekről szólt, és ebben egy külön fejezetet szentelt a hieroglif írásnak. A század végén egy igen nagy jelentőségű felfedezésre került sor, mely megalapozta az egyiptológia tudomány létrejöttét. 1798-ben Bonaparte Napóleon expedíciós seregével Egyiptom partjaihoz érkezett. Célja a forradalmi Franciaország ősellenségének számító Nagy-Britannia befolyásának visszaszorítása a térségben. Csapataival együtt 175 tanult polgárt is vitt magával. Közéjük tartozott egy 51 éves, a forradalom előtt grófi rangot viselő férfi, Dominique Vivant Denon (1747-1825), aki tökéletes műszaki rajzokat készített a piramisokról. Rajzai illusztrációként szolgáltak az 1802-ben megjelent Voyage dans la basse et la haute Égypte (Utazások Alsó és Felső-Egyiptomban) című könyvhöz. A mű megjelenése után pár évvel, 1809-1830 között láttak napvilágot a Description de l’Égypte (Egyiptom leírása) könyvsorozat kötetei, melyekben azoknak a tudósoknak a munkáit gyűjtötték össze, akik Napóleon seregével utaztak a fáraók országába, és ott megtalálták azt a sötét gránitdarabot, melyet ma a rosette-i kő néven ismerünk. Ezen három felirat látható, mely háromféle írásmóddal íródott. A görög részt már a francia tábornok tudósai el tudták olvasni, de a másik kettőt nem.

A hadjárat végül kudarcba fulladt. Az angolok 1801-ben partra szálltak Egyiptomban, a kő pedig a British Museumba került. A másik két felirat jelentésére csak a 19.században jöttek rá. Thomas Young (1773-1829) angol orvos a kövön lévő hieroglifákat próbálta megfejteni. 1815-ben a cambridge-i Museum Criticumban megjelenő cikkében úgy vélte, hogy a keretbe foglalt jelcsoportok uralkodók nevei. Rájött tizenhárom önálló mássalhangzójel hangértékére, és hogy milyen irányba kell azt olvasni.

A különös jeleket végül a kiváló francia tudós, Champollion fejtette meg, aki észrevette, hogy a hieroglifákban vegyesen fordulnak elő szójelek, önálló mássalhangzójelek, vagy más néven betűjelek, mássalhangzó csoportok jelei, hangérték nélküli determinatívumok, és piktogrammok. Kutatásait azzal fejezte be, hogy elkészítette a tulajdonnevek alapján az első ősegyiptomi nyelvtant és szótárat. A rosette-i kövön található hieroglif felirat betűcsoportokat tartalmaz két koszorúban. Az egyikbe Ptolemaiosz nevét írták, míg a másikba, amit Champollion fejtett meg, Kleopátráét. Ezzel a felfedezéssel létrejött az egyiptológia tudomány.

Az óegyiptomi sírok, piramisok kutatása

Egyiptom kultúrája a 19.századtól kezdve egyre szélesebb körben foglalkoztatta az emberek fantáziáját. Elkezdődött a sírok fosztogatása. Szinte mindegyik európai utazó vitt haza valamilyen egyiptomi emléktárgyat. Sokan közülük jelentős vagyonra tettek szert, miután jó pénzért eladták a rabolt műkincseket. Az Egyiptomba látogatókkal Giovanni Battista Belzoni (1778-1823) ismertette meg ezen ókori kultúrát. Ő felügyelte többek között II.Ramszesz fejének a thébai Ramesszeumból való elszállítását Londonba, a British Museum szobortermébe.

Legnagyobb felfedezésére 1817-ben került sor a Királyok Völgyében, ahol I.Széthi sírját tárta fel. Mint a legtöbb sírhelyet, ezt is már több ezer éve kifosztották. Maga a fáraó múmiája is eltűnt. Az olasz származású vállalkozó 1821 tavaszán a négy évvel korábbi felfedezésének leletanyagát a londoni Piccadillyn mutatta meg a nagyközönségnek. Kiállítása iránt nagy volt az érdeklődés. Belzoni először csomagolt ki nagy nyilvánosság előtt múmiát, és ezzel a tettével írta be magát a paleopatológia történetébe. Hatása megmutatkozott Thomas Joseph Pettigrew (1791-1865) angol orvos 1834-ben publikált tanulmányában,  az Egyiptomi múmiák történetében.  1840-re kihalt az egyiptológusok első generációja. A francia Emmanuel de Rougé gróf (1811-1872), a holland Conrad Leemans (1810-1893), és a porosz Carl Richard Lepsius (1810-1884) munkásságával egy új korszak kezdődött a tudomány történetében. Lepsius  1849 és 1859 között megjelent több kötetes műve a német kutató még a 40-es évek elején tett egyiptomi expedícióját írta le, melynek során 67 piramist, és több mint 130 nemesi sírt fedezett fel. A mű címe „ Műemlékek Egyiptomban és Etiópiában. 1846-ban egyiptológia professzornak nevezték ki a Berlini Egyetemen.  Az új generáció legjelentősebb Egyiptom kutatója az angol John Gardner Wilkinson (1797-1875) volt, aki 1821-ben 24 éves fiatalemberként érkezett az észak-afrikai országba, ahol 16 évig tartózkodott. Ez alatt az idő alatt elsajátította az egyiptomi ábrázolás konvencióit. Munkája során figyelme kiterjedt a legapróbb részletekre is. Másolatai tanulmányozása számos komoly probléma megoldását segíti elő, mivel az általa lemásolt jelenetek közül azóta sok megsérült, vagy teljesen elpusztult. Elméleti ismereteit az 1837-ben megjelenő fő művében tette közzé, melynek címe „Manners and Customs of the Ancient Egyptians, including their private life, government, laws, arts, manufactures, religion, agriculture, and early history, derived from a comparison of the paintings, sculptures, and monuments still existing, with the accounts of ancient authors" (A régi egyiptomiak szokásai és életmódja, beleértve magánéletüket, kormányzatukat, törvényeiket, művészetüket, kézművességüket, vallásukat és korai történelmüket, ahogy mindez a mindmáig létező festményeknek, szobroknak és emlékműveknek, valamint az ókori történetírók közléseinek összevetéséből leszármaztatható)”. A könyv szerzőjének elismerést hozott, olyannyira hogy még lovaggá is ütötték. Az egyiptológia tudomány fejlődésének következő állomását 1858 jelentette. Ekkor hozta ugyanis létre Auguste Mariette (1821-1881) az Egyiptomi Múzeumot, és az Egyiptomi Régészeti Intézetet. Utóbbinak az volt a feladata, hogy megóvja és nyilvántartsa a műemlékeket, valamint ásatásokat folytasson és igazgassa a múzeumot. A francia régész előtt csak kevesen kísérelték meg a leletek konzerválását eredeti helyükön, ami nélkül a több ezer évig oxigéntől elzárt tárgyak elporladtak volna.

A múmiák kutatása

Az egyiptológia tudomány talán legszebb területéhez a királysírok tartoznak. Az első királyi múmiákra 1870-ben talált rá egy arab család. Az ide temetett, az Újbirodalom korából származó uralkodókat még a XXI.dinasztia idején mozdíthatták el eredeti sírkamrájukból, és vitték Deir el-Bahari térségébe. Az 1880-as években William Matthew Flinders Petrie (1853-1942) angol régész korszerű tudományos feltárásokba kezdett. 1880-83 között ásatásokat végzett a nagy gízai piramisoknál. Az egyiptomi expedíciója 40 évig tartott. Az első jelentős felfedezése 1884-ben volt, mivel ekkor találta meg II.Ramszesz szobrának a töredékét, miközben Tunisz templomában ásatásokat végzett. Úgy vélte, a régészet igazi célja az, hogy megismerjük azoknak az embereknek a mindennapi életét, akiket mumifikáltak. Flinders Petrie volt a modern archeológia atyja. Az első tudományos feltárást a Királyok Völgyében Victor Loret (1859-1946) végezte. 1898-ban II.Amenophisz sírkamráját fedezte fel, és a benne található leletanyag alapján bebizonyította, hogy számos, korábban hiányzó királyi múmia szintén itt található.  1907. január 6-án fedezte fel a KV55 jelű sírt Edward Ayrton amerikai ügyvéd, aki amatőr egyiptológus is volt. A Királyok Völgyében, Luxor nyugati részén található a KV55. Egy cserépedényes területet kutatott éppen IX.Ramszesz sírjánál, amikor véletlenül kitakarta a bevakolt ajtóval lezárt bejáratot. Egy pecsétet talált rajta, amelyen egy sakál és kilenc fogoly ábrázolása volt. Ugyanilyen pecsétet találtak Tutenkhamon sírjánál is. Áttörték a falat, és egy mészkőtörmelékkel telített folyosót találtak. Egy méternyire a mennyezettől a törmelék átfolyt az egyetlen kamrába. Talán a XVIII.dinasztia korából való a sír. Bár a feltárt leletek napjainkban is igen vitathatók, a régészek szerint egy misztikus sírról van szó, sok talánnyal, melyek ha megoldódnak a kutatás során, akkor válaszolhatnak a XVIII.dinasztia körül felmerült kérdésekre. Meg kellett volna vizsgálni a durva mészkődarabokat, de Ayrtont talán jobban érdekelte az a kincs, amely minden bizonnyal bent várta, mint a hozzá vezető út. A temetkezési helyen óriási kárt okozott a víz, amely az ajtónyílás fölötti hasadékból szivárgott, és a kamrába folyt. 1908-ra a kamra mélyére jutottak és az ott található tárgyakat a felszínre hozták. Az innét kikerülő leletek többsége a Kairói Egyiptomi Múzeumba került, más tételeket pedig New York-i és európai múzeumokban találhatunk. A tárgyak közül többe belevésték II.Amenhotep és Ekhnaton nevét. Az amatőr régész felfedezése után 15 évvel egy olyan feltárásra került sor, mely mind a mai napig páratlan az egyiptológia tudományában. 1922-ben Howard Carter (1874-1939) brit egyiptológus megtalálta Tutenkhamon fáraó sírját.

A fiatalon, 18 éves korában meghalt fáraó nem számított jelentős történelmi személynek, Kr.e.1361-1352 között gyakorolta hatalmát. A felfedezés nem a véletlennek volt köszönhető. Carter már 1914-ben elkezdte ásatásait a Királyok Völgyében. A feltáró munkálatokat Lord Carnarvon (1866-1923) anyagi támogatásával végezték. 1922-ben a régészek többsége már úgy vélte, hogy a területet már kiaknázták. Ennek a feltevésnek ugyan ellene mondott az a számos nyom, melyre Carter rábukkant, de a sírt mégsem találták. Ekkorra már Carnarvon pénze is fogyni kezdett, így az angol egyiptológus úgy döntött, tesz még egy kísérletet. November 4-én reggel régészei egy lépcsősorra bukkantak, mely a föld alá vezetett egy ajtóhoz, ami Tutenkhamon nevével volt lepecsételve. Ezt csak november 25-én nyitották fel. A sírkamra ajtajának felnyitására a következő év február 17-én került sor. A sir jelentősége abban állt, hogy érintetlenül maradt, míg más temetkezési helyek többsége már magukon viselte a több ezer éves fosztogatások nyomait. A sírkamrába belépve a brit régész szeme elé egy egyetlen sárga kvarctömbből kifaragott szarkofág tárult, melyben három, szorosan egymásba illesztett koporsót helyeztek. Mindegyik koporsó díszesebb volt az előzőnél. Carter öt év alatt tudta csak konzerválni, és a Kairói Múzeumba szállítani a megtalált kincseket. Még ugyanennyi időt vett igénybe azok katalogizálása. Az elmúlt században több más királysírt is feltártak. Közülük talán a legfontosabb Hetepherész gízai síremléke, melynek jelentősége abban állt, hogy benne találták meg az Óbirodalom korából származó egyetlen ékszer- és bútorleletet. A sírhelyet 1925-ben George Andrew Reisner (1867-1942) brit régész tárta fel. Az 1940-es években egy francia kutató, Pierre Montet (1885-1965) a taniszi ásatásai során érintetlen állapotban fennmaradt XXI. és XXII.dinasztiából származó királysírokra bukkant. A bennük fellelhető művészien kidolgozott nemesfém tárgyak egy olyan kor emlékeit őrzik, mely igen kevés emléktárgyat hagyott az utókorra.

Magyar tudósok az egyiptológia területén

Egyiptom felfedezésében magyar tudósok, kutatók is közreműködtek. Az egyiptológia tudomány első hazai képviselője Mahler Ede (1857-1945) volt, akit méltán nevez az utókor az utolsó nagy polihisztornak. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen kezdte, majd a a Bécsi Egyetemen folytatta. Matematikusnk és csillagásznak készült. Bécsi évei alatt kezdte elsajátítani az egyiptomi nyelvet is. Egyiptomban 1909–1910-ben járt először, elsősorban kronológiai, csillagászati jelentőségű feliratokat és ábrázolásokat vizsgált. 1898-ban lett az egyiptológia és asszírológia magántanára; kinevezése szerint szakterülete „az ókori Kelet története és kronológiája, összefüggésben az aegyptológiával és assyriológiával”. 1905-ben címzetes rendkívüli tanári címet kapott. Nyilvános rendkívüli tanárrá 1910. november 29-én nevezték ki, ezzel együtt létrejött a Keleti Népek Ókori Története tanszék, melyet Mahler 1928-ig, nyugdíjba vonulásáig vezetett. Az 1930-as évekig már számos tanulmány, könyv és tudományos cikk jelent meg, melynek témája Egyiptom ókori története volt. Az állammá szerveződés előtti periódus azonban kiesett a kutatók érdeklődési köréből. A Nílus-völgyi civilizáció őskori történetével először Almásy László foglalkozott, akit felfedezései a 20-as 30-as években világszerte ismerté tettek. Expedícióiról filmhíradók számoltak be. A II. világháborúban viszont besorozták Rommel afrikai seregébe. Emiatt 1945 után rá is népbíróság várt, ami végül felmentette. Neve azonban a kommunizmus évtizedeiben elfelejtődött. Csak a 90-es években, egy több oszkárdjjat nyert film, az Angol beteg kapcsán kezdtek el ismét beszélni róla. Bár az említett hollywoodi produkció egy fikción alapszik, annyi valóságtartalma azért van, hogy ő fedezte fel az „Úszók barlangját”.

1926-ban járt először Egyiptomban Eszterházy Antal társaságában. Első hosszabb expedíciójára 1929-ben került sor. Ekkor a híres Darb el-Arbain ősi karavánút, a Negyven nap útja egy szakaszát fedezte fel újra. Legjelentősebb felfedezése a Gilf Kebir területén és az Uweinat-hegységben  lévő Wadi Szura (Képek völgye), melynek barlangjai számos őskori sziklarajzot és festményt tartalmaznak, melyeket Almásy az Úszók barlangjának nevezett el. Az itt megtalált ábrák annak bizonyítékai voltak, hogy néhány ezer évvel ezelőtt ezt a területet még víz borította. A barlangok képeinak nagy része a hajdan itt élt flórát és faunát ábrázolja. A vadállatok mellett szarvasmarhák is nagy számban láthatók rajtuk, jelezve a neolitikus kor egyik fő tevékenységét, a pásztorkodást.

Jelen tanulmányomban a teljesség igénye nélkül áttekintést próbáltam adni az egyiptológia tudomány jeles képviselőiről, valamint az Egyiptom kultúrája iránt érdeklődő tudósokról, kutatókról. A felsorolt személyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy részletesebb ismeretekre tegyünk szert ezen ókori civilizációról. Az ásatások ma is folytatódnak. A régészek és egyiptológusok lelkében ugyanaz a vágy munkál, mint elődeikében Champollion-ban és társaiban. Vágy arra, hogy jobban megismerhessük a fáraók országát. Az elhivatottság a régi csupán a technika modernizálódott az idők során

készítette: Németh Gyula

Felhasznált irodalom: