A pápaválasztások, XVI. Benedek és Ferenc pápa életútja

A pápaválasztások, XVI. Benedek és Ferenc pápa

/Harmat Árpád Péter/

Kapcsolódó cikkünk: A pápaság története

 

2013 márciusában szinte az egész keresztény világ figyelme a Vatikánra szegeződött a pápaválasztás miatt! 2013 február 11-én ugyanis egy konzisztórium alkalmával XVI. Benedek (polgári nevén: Joseph Ratzinger) bejelentette, hogy egészségi okokból február 28-i hatállyal lemond tisztségéről. "Előrehaladott korom miatt erőm nem elegendő már ahhoz, hogy péteri szolgálatomat megfelelően gyakoroljam". Az esemény mindenképpen rendkívülinek számított, hiszen a pápaság kétezer éves története során rajta kívül mindössze négy lemondásról tud a történelem. Utoljára 600 évvel ezelőtt (1415-ben) XII. Gergely pápa, eredeti nevén: Angelo Correr mondott le önként a pápai trónról. (Az akkor 88 éves egyházfő ezzel a lépéssel kívánta segíteni az 1378 óta tartó egyházszakadás végleges felszámolását.) Az idén 86 éves Joseph Ratzinger 2005 –től volt feje a katolikus egyháznak.

XVI. Benedek életútja

Németországban született, és 16 évesen, a második világháború kellős közepén sorozták be katonának. A háború után a müncheni egyetemen tanult, majd 1951-ben, alig 24 évesen szentelték pappá. Egy ideig egyetemi oktató volt több rangos német intézményben (közben egyházi folyóiratot is alapított), majd 1977-ben München érseke és II. János Pál pápa közvetlen környezetének tagja lett bíborosként. A Hittani Kongregációnak, majd 2002 -től a bíborosi kollégiumnak volt a dékánja. Pápává választását követő nyolc évben liberalizálta a régi rítusú, tridenti, avagy latin misét, anglikánok számára lehetővé tette, csoportosan, hagyományaikat megtartva térjenek át a katolikus hitre, küzdött a papi pedofíliával kapcsolatos ügyek eltussolása ellen és a vatikáni pénzügyi reformot is elindította. Mindezek mellett megrögzött ellenzője a mesterséges születésszabályozásnak, a homoszexuális párkapcsolatok polgári elismerésének, az abortusznak és az eutanáziának. Pontifikátusának megítélése a hívek egy részénél mégis negatív, ami elsősorban erős konzervativizmusának és a Vatikán körül kialakult két botránynak köszönhető. Az egyik botrány XVI. Benedek komornyikja által pénzért kiszivárogtatott vatikáni visszaélések miatt robbant ki, míg a másik egy sokak által vitatott pápai döntéshez kötődik. XVI. Benedek ugyanis 2009 januárjában rehabilitálta és a kiközösítés alól feloldotta a X. Szent Piusz Testvériség négy püspökét. A pápa döntését azért követte felháborodás, mert négy püspök egyike Richard Williamson (az alapító Marcel Lefebvre tanítványa) korábban a svéd televízióban kifejtette: szerinte a második világháborúban "nem voltak gázkamrák", és azokkal a "revizionistákkal" ért egyet, akik azt állítják, hogy "200 ezer-300 ezer zsidó pusztult el a náci koncentrációs táborokban, de egyikük sem gázkamrában". A világszerte érezhető felzúdulás erősen aláásta XVI. Benedek tekintélyét. Lemondása hátterében több tényező is szerepet játszhatott, talán ezek a botrányok is. XVI. Benedek művelt, hat nyelven beszél, kiválóan zongorázik, emberileg kedves, konzervatív felfogású - ismerői szerint szerény, gyakran visszahúzódó - ember.

A pápaválasztás procedúrája

A pápaválasztás egy jól szabályozott, összetett, régi hagyományokat követő eljárás. Az első évszázadokban még közvetlenül Róma városának népe választotta meg az egyház fejét, majd később ezt a feladatot a helyi papok vették át. Idővel a döntést az európai püspökök és érsekek hozták meg, maguk közül kiválasztva azt aki a pápai címet viselhette. A napjainkra jellemző pápaválasztási rendszer csak 1241 –re alakult ki. Ebben a szisztémában a katolikus egyház legmagasabb rangú főpapjai, a bíborosok választják meg a pápát, mégpedig a 80 év alatti bíborosok alkotta konklávé kétharmados szavazása során. A pápaválasztók számát VI. Pál (1963-1978) éppen 120 főben állapította meg. A XVI. Benedek február 28-i lemondása után, márciusra összehívni tervezett konklávéban jelenleg 118 bíboros rendelkezik szavazati joggal (közülük négy tölti majd be március végéig a 80. életévét). Több mint felüket már XVI. Benedek iktatta be tisztségébe, s a legtöbb (28) tagot továbbra is Olaszország adja. II. János Pál pápa 1996. február 23-i apostoli konstitúciója kényelmesebbé tette a pápaválasztó konklávé körülményeit, de szigorított a szabályokon. A pápaválasztást a vatikáni Sixtus-kápolnában tartják, a procedúra idejére a bíborosokat elzárják a világtól, innen a konklávé (kulcsra zártan) elnevezés. E gyakorlat 1271-re nyúlik vissza, amikor a bíborosok a közép-itáliai Viterbóban nem tudtak megegyezni IV. Kelemen pápa utódáról, mire keresztény hittestvéreik bezárták őket, és száraz kenyéren és vízen tartották őket, amíg egyezségre nem jutottak. Az így megválasztott pápa, X. Gergely már előírta a pápaválasztó testület elzárásának gyakorlatát, igaz, azt nem írta elő, hogy a bíborosok érjék be száraz kenyérrel és vízzel.

Ma már a pápaválasztó bíborosok a Vatikánban, a Szent Márta-házban kapnak kényelmes szállást éjszakára. A pápát csak a szavazatok kétharmadával plusz egy szavazattal lehet megválasztani. A testület naponta négyszer szavaz - kétszer reggel és kétszer este -, a voksolás eredményességét fehér, eredménytelenségét fekete füst kibocsátásával jelzik a Sixtus-kápolna kéményén. Három nap után egynapos gondolkodási szünetet kapnak a bíborosok, ilyen megszakításra további eredménytelen szavazások után is sor kerül. Hosszú eredménytelenség után a szavazólapra csak a két legtöbb voksot kapott bíboros neve kerül, ők ilyenkor nem szavazhatnak. Ha zsákutcába kerül a szavazási procedúra, kétharmados többség helyett egyszerű többségi szavazás is lehetséges. A megválasztott személynek felteszik a kérdést, elfogadja-e a hivatalt, s ha az Accepto (elfogadom) választ adja, és már püspök, azonnal hivatalba lép, majd azt kérdezik tőle, milyen néven óhajt uralkodni. Mindezek után a Szent Péter-bazilika erkélyéről kihirdetik a döntést ("habemus papam" - van pápánk), az új egyházfő pedig áldást oszt Urbi et Orbi - Rómának és a világnak. A 20. század eleje óta kilenc pápát választottak a Vatikánban, a pápaválasztó konklávék időtartama 2-5 nap között mozgott. II. János Pált 1978-ban három nap alatt, XVI. Benedeket 2005-ben két nap alatt választotta meg a bíborosi testület.

A címet a megválasztott főpap élethosszig, vagy lemondásáig viseli. A megválasztott pápának legfőbb, teljes (törvényhozói, kormányzati és bírói), közvetlen és egyetemes hatalma van az egész katolikus egyház felett. A pápa a püspökök testületének is a feje, így az egyetemes zsinatok összehívója és elnöke. Eddig, XVI. Benedek pápáig összesen 306 pápa uralkodott, de ezek közül 42 egyházfő legitimitása megkérdőjelezhető, mert vagy ellenpápaként, vagy egyéb okokból nem törvényesen kezdték meg pontifikátusukat.

A 2013-as pápaválasztás jelöltjei

A pápaválasztáson 115 jelölt vett részt. Földrajzi szempontból 61-en európaiak, közülük 21-en olaszok A BBC, a Reuters, illetve olasz  elemzők tíz jelöltet emelnek ki a legesélyesebbek közül. Az első helyen a „mediterrán hálózat” nevű, 40 tagú, dél-európai (spanyol, francia, horvát) bíborosból álló csoportosulás által támogatott Angelo Scola (72 éves) milánói érsek áll. Scolát segítette az olasz püspöki kart vezető Angelo Bagnasco, illetve a bécsi érsek Christoph Schönborn (68 éves) is. Schonborn egyébként önmagában is esélyesnek tartott jelölt volt, akit az elemzők a 10 favorit közé soroltak. A második jelentős bíborosi tömörülés Odilo Scherer (64 éves) bíboros, Sao Paulo érseke körül alakult ki. Tény, hogy a Kúria illetve Tarciso Bertone volt szentszéki államtitkár is őt látta volna legszívesebben a pápai trónuson. Összesen 25 bíborostól várták, hogy a brazil jelöltre adják voksukat. Az olasz főpapok egy tekintélyes része Gianfranco Ravasit (71 éves), a Vatikán „kulturális miniszterét” támogatta, így ő is a legfőbb esélyesek közé tartozott.

Az eddig említett négy bíboros mellett erős volt az észak-amerikai jelöltek támogatottsága is, így Scola és Scherer nagy riválisaként Marc Ouellett (69 éves) kanadai, és Sean Patrick O’Malley (69 éves) bostoni érsek. Előbbi a vatikáni püspöki kongregáció feje, utóbbit pedig “az elmúlt napok vatikáni tanácskozásain szerzetesi csuhában, mezítláb és szandálban vett részt, és oroszlánrészt vállalt az amerikai egyház pedofíliaellenes küzdelmében”. (Egyesek komoly lehetőséget láttak a harmadik észak-amerikai jelöltet, Timothy Dolant illetően, aki jelenleg New York érseke.)

A BBC további két dél-amerikai jelöltet is kiemelt: Joao Braz de Avizt, a Vatikán egyházi szervezeteket felügyelő kongregációjának vezetőjét, valamint a II. János Pál mellett fontos tisztségeket betöltő, jelenleg a keleti egyházakért felelő argentin Leonardo Sandrit. Az olasz lapok viszont helyettük az első tízbe inkább Erdő Pétert és André Vingt-Trois francia bíborosokat sorolták. Az olasz „La Stampa” nevű napilap az eddig említettek mellett elképzelhetőnek tartotta, hogy ezúttal afrikai lesz a pápa, mivel “1978-ban sem gondolta volna senki, hogy kelet-európai lesz”. Amellett a katolikus egyház terjeszkedése szempontjából az afrikai kontinens kulcsfontosságú, így a Peter Kodwo Appiah Turkson ghánai érsek esélyei is jelentősnek mutatkoztak. (Ha a geopolitikai tényezőket mérlegeljük, akkor a Fülöp-szigeteki Luis Tangle manilai érsek is a potenciális jelöltek közé tartozott.) A BBC és a Reuters nem, viszont az olasz lapok, és a vatikáni források igenis nagy esélyesnek gondolták a magyar bíborost, Erdő Pétert.

Jorge Mario Bergoglio, azaz Ferenc pápa

A 2013 március 13-án megtartott pápaválasztáson végül Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke (1998 óta) lett a győztes. Apja, Mario José Bergoglio 22 évesen érkezett szüleivel Olaszországból Argentínába, kezdetben az argentin vasútnál kapott állást, később pedig könyvelőként dolgozott; anyját, Regina María Sívorit már ott ismerte meg. Ferenc az elsőszülött öt gyermekük közül. Két öccse (Alberto, Óscar) és két húga (Marta, María Elena) született még. Buenos Airesben szerzett vegyésztechnikusi diplomát, majd a papi szolgálat mellett döntött, belépett a villa devotói szemináriumba, és huszonkét évesen, 1958. március 11-én megkezdte a noviciátust a jezsuita rendben. 1964-től 1965-ig a jezsuiták Santa Fé-i Szeplőtelen Fogantatás Gimnáziumában, majd 1966-ban a Buenos Aires-i Megváltó Gimnáziumban tanított irodalmat és pszichológiát. 1967-től 1970-ig teológiai tanulmányokat folytatott a Colegio Máximo San Joséban, és licenciátust szerzett. 1969. december 13-án szentelték pappá. 1970–1971-ben a spanyolországi Alcalá de Henaresben töltötte a harmadik probációs időt; örökfogadalmát 1973. április 22-én tette le. 1980 és 1986 között San Miguel szemináriumának rektora és egyidejűleg plébános volt. Ezt követően Córdobában szolgált gyóntatóként és lelkivezetőként. 1992. május 20-án kinevezték Buenos Aires segédpüspökévé és Auca címzetes püspökévé; június 27-én szentelték püspökké. 1997. június 3-án Buenos Aires koadjutor érseke, 1998. február 28-án érseke lett. II. János Pál pápa kreálta és nevezte ki bíborossá 2001. február 21-én; római címtemploma a S. Roberto Bellarmino lett. Bíborosként több posztot is betöltött a Szentszéken: tagja volt számtalan kongregációnak. 2005-ben megválasztották az argentin Püspöki Konferencia elnökének. Ezt a tisztséget 2011-ig töltötte be. 2005-ben részt vett II. János Pál pápa temetésén, majd a sede vacante időszakában a bíborosok kollégiuma mellett régensként irányította a Szentszéket a konklávé megnyitásáig. A pápaválasztáson a kiszivárgott hírek szerint Ratzinger bíboros után ő kapta a legtöbb szavazatot: egy bíboros névtelen feljegyzései alapján akkor az első választási fordulóban 10, a másodikban 35 és a harmadikban 40 szavazatot kapott, mielőtt Ratzingert pápává választották volna a negyedik körben. A XVI. Benedek lemondása következtében összehívott konklávé második napján, 2013. március 13-án az ötödik választási fordulóban választották meg pápának közép-európai idő szerint 19.06 órakor. Pápaként a Ferenc nevet vette fel Assisi Szent Ferenc tiszteletére, nyilatkozata szerint olyan egyházat szeretne, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében. A pápai szolgálat ünnepélyes megkezdésére március 19-én került sor. [A Ferenc pápáról szóló bekezdés forrása: Wikipédia]

Erdő Péter bíboros

Magyarország hercegprímása, esztergomi érseke és bíborosa hatgyermekes értelmiségi családban született Dr. Erdő Sándor és Kiss Mária első gyermekeként. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, majd az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet növendéke és az Esztergomi Hittudományi Főiskola hallgatója lett. Egy évvel később elöljárói a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) folytatta teológiai tanulmányait. Itt szerezte meg 1975-ben a licenciátust, 1976-ban pedig a teológiai doktorátust (PhD). Ekkoriban, egészen pontosan 1975. június 18-án szentelte pappá Lékai László Budapesten, a Bakáts téri templomban. Ezt követően két éven keresztül káplán volt Dorogon. Később, 1977 és 1980 között Rómában a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként a Pápai Lateráni Egyetemen kánonjogot tanult, itteni tanulmányai befejezéseként kánonjogi doktorátust szerzett.

Tanári pályafutása

Magas képzettségét 1980 és 1986 közt az Esztergomi Hittudományi Főiskolán kamatoztatta, ahol tanár, majd 2010-ben főiskolai nagykancellár lett. Ezen időszakban, 1983-ban habilitált (PPRK HTA) a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián. 1986 és 1988 között a Pápai Gergely Egyetem megbízott tanára, 1988 és 2002 között pedig meghívott professzora. Ugyancsak 1988 és 2002 között egyetemi tanár, tanszékvezető a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián, amely 1992 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karaként működik. 1996 és 1998 között dékáni, majd 1998-tól 2003-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektori tisztségét töltötte be. 2003-ig elnöke volt az egyetem 1996-ban alapított Kánonjogi Posztgraduális Intézetének is. Közben 1995-ben és 1996-ban kutatói ösztöndíjas volt Berkeleyben, a Kaliforniai Egyetemen. (2003. október 10-én védte meg akadémiai doktori disszertációját.)

Egyházi pályafutása

1999. november 5-én II. János Pál pápa Puppi címzetes püspökévé, a székesfehérvári egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki, és 2000. január 6-án Rómában, a Szent Péter-bazilikában püspökké szentelte. 2002. december 7-én újabb megbízatást kapott: a pápa az esztergom–budapesti főegyházmegye főpásztori székébe helyezte át, ünnepélyes prímási, érseki beiktatására 2003. január 11-én került sor. Néhány hónap elteltével, 2003. szeptember 28-án a Bíborosi Kollégium tagjává nevezték ki, II. János Pál pápa a 2003. október 21-ei konzisztóriumon kreálta bíborossá. Címtemploma a Szent Balbina-templom, amelyet 2004. március 9-én vett birtokba Rómában. Először 2005 októberében, majd 2011. szeptemberében is őt választották meg az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökévé.

Tudományos pályafutása

A Magyar Tudományos Akadémia 2007. május 7-én tartott közgyűlésen levelező taggá választotta. Személyével nemzetközi hírű egyházjogász lett tagja az Akadémiának, amelynek dísztermében "A kánonjogi esetmegoldás módszere a kései középkorban" címmel november 29-én tartotta meg székfoglaló előadását. Tudományos szakterülete az egyházjog, illetve a középkori kánonjogtörténet és egyháztörténet. Aktív résztvevője a nemzetközi kánonjogi tudományos közéletnek, nemzetközi tudományos testületek elnökségi tagja: Consociatio Internationalis Studio Iuris Canonici Promovendo (Róma), Stephan Kuttner Institute of Medieval Canon Law (München), valamint Associatio Winfried Schulz (Berlin). Tudományos munkájának eredményeként eddig mintegy 250 tanulmánya és 20 kötete jelent meg.

2013 március 12.