Nácivadászok

Nácivadászok

/Harmat Árpád Péter/

 

A nácizmus a világtörténelem egyik legpusztítóbb hatású ideológiája volt, mely a világ három földrészén 1933 és 1945 között (beleértve a II. világháború időszakát is) összesen 72 millió ember halálát okozta. A második világháborút kirobbantó hitleri Németország a háború 5,5 éve alatt katonai erejére támaszkodva, szervezetten próbálta meg kiirtani az általa "kártékonynak" tekintett zsidóságot. Végül 1945-re alul maradt a háborúban, és a kegyetlenkedéseket elkövető nácik menekülésbe kezdtek. Sok tízezer háborús bűnös igyekezett más földrészekre, vagy próbált meg nevet változtatva beolvadni Európa lakosságába. A háborút túlélők igazságérzete azonban nem hagyta hogy megússzák büntetés nélkül és a nemzetközi igazságszolgáltatás nyomukba eredt. 1945 után perek sokaságában büntette meg a nácikat. (pl. Nürnbergi per, Jeruzsálemi per) Sajnos a bűnösök egy része képes volt kicsúszni a hatóságok markából. Az ő megkeresésükre különleges szervezetek jöttek létre, melyek tagjai életüket kockáztatva - gyakran a nácikat segítő és bújtató csoportokkal harcolva -  nyomozások és speciális akciók során át kutatták fel és kapták el a bujkáló háborús bűnösöket. Ők voltak a nácivadászok. Cikkünk róluk szól.

A nácizmus Németországban alakult ki az 1920-as években, de ideológiai alapjai, - például a fajelmélet - egészen a századforduló előtti időkre nyúlnak vissza (lásd: Gobineau, Haeckel, Woltmann, Chamberlain művei). A Hitler által kirobbantott második világháború alkalmat és lehetőséget adott a németeknek a nácizmus erőszakos terjesztésére és arra, hogy fajelméletüknek érvényt szerezve megpróbálják kiirtani az általuk alsóbbrendűnek tekintett népeket. A hitleri ideológia ugyanis fokozatok alapján rangsorolta a népeket. Legfelül a "tisztavérű" németek (árják) és a velük rokon skandinávok álltak, majd alig valamivel alattuk következtek a távolabbi rokon angolszászok. Alsóbb fokozatot jelentettek a latin népek - spanyolok, portugálok, olaszok, franciák - mely a fajelméletet tekintve időnként kissé feszült vitákat jelentett a velük szövetséges olaszokkal. Még lejjebb álltak az egyéb európai etnikumok: pl. magyarok, románok, albánok, és még alattuk voltak a kifejezetten szolgáknak tekintett szláv népek (oroszok, lengyelek, csehek, szlovákok, horvátok). A náci fajelmélet a rangsor legaljára a "kártékonynak" tekintett zsidókat helyezte, akiket a németek ellenségeként kezelt.  

A második világháború előtt és alatt a nácik körülbelül 5,5 - 6 milliós zsidó vallású embert öltek meg a Holokauszt (Shoah) 12 esztendőnyi időszakában, 1932 és 1945 között. Az áldozatok közül a legtöbben, mintegy 3,7 millióan haláltáborokban pusztultak el, körülbelül 1,5 millió zsidót öltek meg a szovjet területeken működő SS halálbrigádok (Einsatzgruppék), és nagyjából 0,5 millió ember halálozott el a háború kegyetlenkedései miatt. (pl.: spontán kivégzésekben, agyonverések során, éhezés miatt ... stb.) Haláltáborok voltak: Auschwitz, Treblinka, Belzec, Majdanek, Chelmno, Sobibor, Kulmhof, Buchenwald, Dachau, Mathausen. A sok millió ember meggyilkolásáért az SS teljes személyzetét, illetve a náci Németország vezetőit terheli a felelősség. Ám ezeknek az embereknek csak egy része pusztult el a háború alatt, nagyobbik részük túlélte a világégést és vagy elvegyült Európa lakosságában, vagy másik kontinensre menekült.

A második világháború utáni években az életben maradt náci háborús bűnösöket illetően egyszerre két törekvés volt érezhető Európában. Az egyik a kézre kerítésüket tűzte ki célul, a másik pedig az Európából Dél-Amerikába való kimenekítésükkel foglalkozott. Ami a kimenekítésüket illeti: ebben a főszerepet az 1946 -ban létrejött  Stille Hilfe nevű titkos német szervezet játssza, melynek egyik legfontosabb "vezetője" Gudrun Himmler, a hirhedt SS vezér 1929 -ben született, még ma is élő lánya.

A szervezet istápoltjai között van a „lyoni mészáros”, Klaus Barbie és az olasz partizánokat gyilkoló egykori SS-tiszt, Erich Priebke. A korai években ők segítették Adolf Eichmann és Josef Mengele kimenekítését is a távoli Dél-Amerikába. A csoport az egykori SS-tisztekből verbuválódott ODESSA-val működött együtt, a papírmunkát pedig Rómában Alois Hudal katolikus püspök végezte. Az egyik leghírhedtebb kedvezményezett Franz Stangl volt, akinek nevéhez a treblinkai haláltáborban fogvatartott egymillió zsidó lemészárlása fűződik. Napjainkban derült fény arra, hogy a Stille Hilfe finanszírozza a Németországban élő holland háborús bűnös, 88 éves Klaas Faber védelmét, is míg korábban a tárgyalása előtt egy héttel 89 éves korában elhunyt Samuel Kunz, a belzeci megsemmisítő tábor egykori őrének jogi ügyét támogatták. Ugyancsak ők védelmezik a 28 ezer ember haláláért felelős John Demjanjukot, valamint  segélyezik a 2010-ben elhunyt háborús bűnös Martin Sandberger családját.

A nácikat üldözők

Ami a náci háborús bűnösök elfogását illeti: felelősségre vonásukat eleinte a nürnbergi perek miatt, a nyugati szövetséges hatalmak hatóságai szorgalmazták, és valóban sikerült  is kézrekeríteniük a főbűnösök egy részét. Ám később a perek 1949 -ben lezárultak, és a hivatalos szervek nem folytatták tovább a volt nácik felkutatását (ugyanakkor természetesen nemzetközi szinten is kijelentették: bűneik nem évülnek el soha) Az emberiség legsúlyosabb bűneit elkövető "túlélők" felkutatását innentől két szervezet vette kezébe: az egyik Izrael titkosszolgálata a Moszad (és a Sin Bét) volt, a másik pedig egy sajátságos csoport, melyet egy Simon Wiesenthal (1908-2005) nevű zsidó származású osztrák építészmérnök hozott létre. Wiesenthal, aki a Holokauszt túlélőjeként, 1945 május 5-én a mathauseni koncentrációs táborban ért a felszabadulás,  előbb 1947 -ben Linzben hozta létre a Zsidó Történelmi Dokumentációs Központot, majd 1961 -ben Bécsben megalapította a Zsidó Dokumentációs Központot, mely 42 éven keresztül, egészen 2003 -ig folytatta a bujkáló nácik felkutatását.

Wiesenthal egyértelmű érdeme volt, hogy sikerült bíróság elé állítani azokat az SS tiszteket, akik kiirtották a 150 ezres lvovi (lembergi) zsidóságot. Ugyancsak neki volt köszönhető, hogy 1967 -ben kézrekerítették Franz Stangl -t, a treblinkai és sobibori haláltáborok rettegett vezetőjét, aki 900 ezer ember haláláért volt felelős. Wiesenthal sikerei közé tartozott Hermine Braunsteiner női felügyelő elfogása is, aki a majdaneki haláltáborban több száz kisgyermek megölésében játszott szerepet. Napjainkban sokan vitatják szerepét Adolf Eichmann 1960 -as elfogásában, és az Anna Frankot letartóztató Karl Silberbauer 1963 -as letartóztatását is sokan tartják baklövésnek. Akárhogyan is, de tény, hogy Wiesenthal működése révén mintegy 3000 náci háborús bűnöst állítottak bíróság elé, kartotékjai 160 ezer náci gyilkos adatait tartalmazzák. A legtöbb esetben nem maga nyomozott, csak gyűjtötte, összesítette és elemezte az adatokat. A költségeket főleg magánadományokból fedezte, amelyek nagyobbrészt Amerikából érkeztek. 1978 óta Los Angelesben is működik Wiesenthal Központ és Múzeum, Jeruzsálemben, Párizsban, New Yorkban, Torontoban és Buenos Airesben szintén megalakultak a helyi Wiesenthal-intézetek.

A nácivadász Wiesenthalt sokszor bírálták, számos fenyegetést kapott, 1982-ben bomba is robbant a házában. Sokan visszatetszőnek találták, hogy félévszázados bűnökért aggastyánokat állíttatott bíróság elé. Ő azt hangoztatta: nem a bosszú, hanem az igazság vezérli. A kritikákra azt válaszolta: "Nem szabad megengedni, hogy náci gyilkosok, bármily öregek is, önmagukkal megbékélve haljanak meg." Kijelentette: "Azok szája vagyok, akik már nem tudnak beszélni".

A nürnbergi ítéletek:

Halálos ítéletek: Hermann Göring =>Hitlet kijelölt utódja, légügyi miniszter (öngyilkos lett cellájában); Martin Bormann => kancellári miniszter (eltüntnek volt nyilvánítva, így az ítélet elmaradt, valójába meghalt még 1945 május 2-án); Joachim von Ribbentrop =>Németország külügyminisztere (akasztás végrehajtva); Wilhelm Keitel => a hadsereget irányító OKW vezetője (akasztás végrehajtva); Ernst Kaltenbrunner => a Biztonsági Főhivatal vezetője (akasztás végrehajtva); Alfred Rosenberg => a keleti területek minisztere (akasztás végrehajtva); Hans Frank => Lengyelország kormányzója (akasztás végrehajtva); Wilhelm Frick => Belügyminiszter 1943-ig (akasztás végrehajtva); Julius Streicher => Frankföld gauleitere (akasztás végrehajtva); Fritz Sauckel => munkaügyi főmegbízott (akasztás végrehajtva); Alfred Jodl => Keitel helyettese az OKW, vagyis Wermacht élén (akasztás végrehajtva); Artus Seyss-Inquart => Ausztria majd Hollandia biztosa (akasztás végrehajtva);

Börtönbüntetések: Erich Raeder => ítélet: életfogytig, leült 9 évet; Walter Funk => ítélet: életfogytig, leült 11 évet; Rudolf Hess => ítélet: életfogytig, leült 41 évet (! nem tévedés); Albert Speer => ítélet: 20 év, letöltötte; Baldur von Schirach => ítélet: 20 év, letöltötte; Konstantin von Neurath => ítélet: 15 év, leült 10 évet; Karl Dönitz => ítélet: 10 év, letöltötte;

Felmentések: Hjalmar Schacht => gazdasági miniszter, felmentették; Franz von Papen => török nagykövet, felmentették; Hans Fritzse => rádió kommentátor, felmentették

A Holocaust legfőbb bűnöseinek sorsa

Adolf Hitler 1945. április 30-án délután 15 óra 20 perckor feleségével, Eva Braunnal - akit alig 36 órával korábban vett el - öngyilkos lett a Führerbunkerben.  Hitler az életét azzal a Walther PPK 7,65 mm-es pisztollyal oltotta ki (főbelövéssel) amit már hetek óta mindig magánál tartott, ám minden eshetőségre felkészülve még a ciánkapszulára is ráharapott. Holtestét és felesége tetemét utasítása szerint adjutánsa Ottó Günsche SS alezredes vitte fel a kancellária udvarára és égette el.

Hermann Göring: A nürnbergi per egyik legfőbb vádlottja volt, ám kitűzött kivégzése előtt napon cellájában egy ciánkapszulával öngyilkos lett. A ciánkapszulát elfogása óta rejtegette egészen az ítélet napjáig, amikor ráébredve, hogy nincs számára menekvés, bevette.

Heinrich Himmler: A háború utolsó napjaiban Észak-Németországban tartózkodott, a dán határ közelében fekvő Flensburgban, ahol 1945 május 2 –án új német kormány alakult Karl Dönitz vezetésével. A békekötés után néhány SS tiszt társával hamis igazolványokat vett magához, és őrmesteri ruhába öltözve gépkocsival próbált egérutat nyerni. Ám 1945 május 21 –én félúton Hamburg és Bréma között, Bremervörde határában két társával fennakadt egy brit ellenőrző ponton. (A szövetséges hadsereg rendészei számára ekkoriban előírás volt az őrmesteri vagy annál magasabb katonai rendfokozatú német katonák igazoltatása, különösen a gépjárművel közlekedők ellenőrzése.) A brit katonák először nem tudták, hogy valójában kit fogtak el, de a hasonló esetekre előírt eljárási előírások szerint egy kihallgató központba vitték Himmlert. Itt a reichsführer maga fedte fel valódi kilétét. (Szemtanúk szerint azért árulta el valódi nevét, mert nem bírta már elviselni a vele szemben mutatott tiszteletlenséget, és rangjának kijáró bánásmódra vágyott.) Így másnap egy magasabb rangú kihallgató tiszthez vezették, aki csak május 23 –án kezdte meg kihallgatását. A kihallgatás során váratlanul egy szájában tartogatott ciánkapszulára harapott, így végül ugyanaz az anyag okozta halálát, mely a sok millió általa elpusztított emberét is.

Reinhardt Heydrich: 1942. május 27-én Angliából támogatott cseh ellenállók merényletet követtek el ellene, így 1942 június 4 –én meghalt. (Haláláig az SS és a biztonsági főhivatal Himmler utáni legfontosabb embere volt.)

Rudolf Höss: Auschwitz táborparancsnokát a nürnbergi perben tanúként hallgatták ki, részletes írásbeli nyilatkozatot és feltáró jellegű vallomást tett. Később átadták a lengyel hatóságoknak. A Krakkóban lefolytatott tárgyaláson is elismerte a terhére rótt vádakat, a börtönben pedig megírta emlékiratait. Halálra ítélték, Auschwitzban akasztották fel, a bíróság ítéletének megfelelően arccal a tábor felé.

Adolf Eichmann: Eichmann a háború után 3 évig favágóként bujdosott, majd sikerült Argentínába jutnia. Később felesége és gyermekei is követték, és Buenos Aires mellett, Suarezben telepedtek le együtt. 1960-ban három izraeli ügynök fogta el Eichmannt. Elrabolták és különgéppel Izraelbe szállították. Elfogása után beismerte bűnösségét. Jeruzsálemben bíróság elé állították, a vádat ellene Gideon Hausner izrael állam főügyésze képviselte. Adolf Eichmannt kötél általi halálra ítélték, az ítéletet 1962. május 31-jén hajtották végre. Hamvait a Földközi tengerbe szórták.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Simon Wiesenthal: A gyilkosok köztünk járnak (Les assasins sont parmi nous) Politikai Könyvkiadó, Bukarest, 1970.