Horn Gyula élete (1932-2013)

Horn Gyula élete (1932-2013)

 

Horn Gyula szegény sorból származó, ám a Szovjetunióban közgazdász diplomát szerzett pénzügyi szakember, diplomata, majd külügyminiszter, pártvezető és miniszterelnök szerencsés pályafutást tudhatott magáénak: akkor tölthette be a legmagasabb döntéshozói posztokat országunk élén, amikor a világ éppen nagyot fordult, és hazánknak nagy szüksége volt előre látó, demokratikus gondolkodásra kész vezetőkre. Bizonyíthatott, és döntéseivel a helyes irányba mozdította országunk történelmét. Emiatt a nyugati világ és egész Európa tisztelettel övezte egész életében és most halála után is. Ezt a képet ugyan árnyalja néhány vezetői döntése, és máig tisztázatlan 1956 –os „tevékenysége”, ám mégis elmondható, hogy Horn Gyula teljes életútjának mérlege egyértelműen pozitív irányba billen, sőt bizonyos, hogy emlékét a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet kimagasló szereplőjeként fogja megőrizni az utókor. Minden esetre egy adott felvétel Horn Gyuláról alighanem örökre bevonul a történelemkönyvekbe: mint külügyminiszter látható, amint osztrák kollégájával Alois Mockkal 1989 június 27 –én a világ szeme láttára átvágja a „vasfüggöny” szögesdrótját. Utólag persze kiderült, - bár ez semmit nem von le az esemény szimbolikus értékéből - hogy a valóságban akkorra már felszámolták a műszaki határzárat, kivéve egy tízméteres szakaszt, mely így már „csak” mint jelkép vonulhatott be a világ emlékezetébe. Életútjának három legkiemelkedőbb tette közül az első az említett vasfüggőny átvágás volt, melyet kiegészített azon bejelentése, hogy a magyar hatóságok átengedik a nyugati határon az NDK állampolgárait, akiket Ausztria vízum nélkül hajlandó fogadni. Ezzel Horn megalapozta a német újraegyesítés folyamatát, melyért Németország mindig hálás lesz a magyarok számára. Horn Gyula politikai életútjának második legkiemelkedőbb eseménye az 1990 március 10 –én Moszkvában aláírt magyar-szovjet csapatkivonási megállapodás volt, mely helyreállította a 33 évvel korábban, 1957 május 27 –én Kádár által aláírt magyar – szovjet államközi egyezményt a szovjet csapatok „ideiglenes” itt állomásozásáról. Végül Horn harmadik legjelentősebb intézkedése, az 1994 és 1998 közti miniszterelnöki ciklusához kötődik, amikor kormánya keresztülvitte a Bokros-csomagot, mely megmentette hazánkat az államcsődtől, és növekedési pályára állította gazdaságunkat! Az előszó zárásaként kiemelnénk: Horn Gyula külügyminiszterként és miniszterelnökként is hazáját szolgálta és az a szerep, melyet a rendszerváltás folyamatában betöltött, kulcsfontosságú volt mind Magyarország nemzetközi megítélése, mind a békés átalakulás sikeressége szempontjából. Guido Westerwelle német külügyminisztert idézve:

„Egy nagy európaitól veszünk búcsút, aki az európai történelem egy döntő pillanatában helyesen cselekedett, és a szabadság és emberiesség európai értékei szerint élt.”

Horn Gyula gyermekkora és élete 1956 előtt

Horn Gyula 1932. július 5-én született Budapesten, egy szállítómunkás édesapa és egy gyári munkásnő édesanya harmadik gyermekeként. A hét gyermekes család hihetetlen szegénység és nyomor közepette tengette életét a Horthy-korszak munkások számára nehéz életfeltételeket biztosító légkörében. Testvérei: Géza (1925–1956) dokumentumfilm-rendezõ, Károly (1930–1946) fiatalon elhunyt, Tibor (1935), Sándor (1939), Tamás (1942) és Dénes (1944) munkások. Elemi iskolába Angyalföldön járt, de az ötödik osztály után már munkát kellett vállalnia, hogy kivegye részét a család fenntartásából és segíteni tudja kisebb testvérei ellátását.  Második világháború nem csak a mindenkit érintő borzalmak miatt viselte meg a családot, hanem zsidó származásuk is megnehezítette számukra a túlélést. Édesapját 1944 –ben el is hurcolta a Gestapo, és a család soha többet nem is hallott felőle. Végül azonban túlélték a német megszállást, és a nyilasok rémuralmat, így az 1945 –ben alig 13 éves Horn Gyula folytathatta tanulmányait. Három évvel a harcok megszűnését követően, 1948-ban a dolgozók esti iskoláján tett szakérettségi vizsgát, majd hihetetlen szerencsével – és jórészt a szocialista rendszer munkásokat felkaroló politikájának köszönhetően - felsőfokú tanulmányokat is végezhetett a Szovjetunióban, mégpedig a rosztovi egyetemen. Közgazdász diplomáját 1954-ben vehette át, és végre hazatérhetett. (Közgazdasági tanulmányait egyébként később, 45 évesen még folytatta és 1977-ben elnyerte a közgazdaságtudomány kandidátusa címet.)

A Szovjetunióból hazatérve a békés otthoni élet teremtette nyugalom, sorsának jobbra fordulásával együtt a kommunista rendszer felé hálával töltötte el, az akkor 22 éves ifjút, aki még akkoriban, azaz 1954 -ben jelentkezett a Magyar Dolgozók Pártjába. Élete minden téren kedvező fordulatot vett, a párt felfigyelt a tehetséges fiatalemberre és szinte azonnal munkát is kínált számára a pénzügyminisztériumban. Itt dolgozott 1954 től egészen 1959 –ig. Eközben, alig másfél évvel hazatérése, pártba jelentkezése és minisztériumi elhelyezkedése után, 1956 februárjában - a forradalom kirobbanása előtt 8 hónappal – megnősült. Felesége Király Anna statisztikus lett, és első gyermekük Anna még ugyanazon évben meg is született. (Később a második gyermek édesapja nevét kapva Gyula lett, 1969 -ben jött világra.).

Horn Gyula az 1956 -os forradalomban

Az 1956 –os forradalom több szempontból is sorfordító volt Horn Gyula életében: egyrészt családi eseményei miatt, másodsorban, mert későbbi karrierje a forradalom leverésekor indult el, harmadrészt pedig mert 1956 –os múltja egészen haláláig árnyékot vetett személyére. Az említett családi események egy tragédiát és egy örömteli eseményt is hoztak számára: hét évvel idősebb bátyját Gézát fegyveres felkelők ölték meg (jórészt tisztázatlan körülmények között), ugyanakkor a forradalom alatt, október 30 –án látta meg a napvilágot kislánya Anna. Ami 1956 –os tevékenységét illeti: Horn saját visszaemlékezése szerint az 1956 –os forradalom és szabadságharc alatt nemzetőr volt, de a történelem rekonstruálása révén valószínűbb, hogy a Magyar Dolgozók Pártja által szervezett, a székházakat őrző pártmilíciához csatlakozott. Részt vett a december 6-i vörös zászlós tüntetésen is a Nyugatinál, de a jellemzés nem említi, hogy karhatalmistaként, vagy a Kádár-kormány mellett kiálló szimpatizánsként. A hatalom mellett tüntetőkbe a járókelők belekötöttek, spontán ellentüntetés szerveződött, aminek az lett a vége, hogy a pufajkások belelőttek a tömegbe. Horn nyilatkozataiból lehetetlen rekonstruálni, milyen szerepet játszott ekkor: egyes dokumentumok szerint ugyanis már november 15-én csatlakozott (önéletrajzi írása szerint behívták, de ilyesmire a történészek szerint nem volt példa) a karhatalomhoz, míg később azt állította, csak december 12-én vonult be a laktanyába pufajkásnak!

De kik is voltak azok a pufajkások? Az elnevezés a testületben szolgálók sajátos vattakabátjára utal, mely a szovjet hadseregben volt jellemző viselet. A forradalom leverését követően a Kádári vezetés nem bízhatott meg senkiben, - sem a rendőrség sem a magyar hadsereg egységeiben, hiszen mindkét szervezetben voltak forradalmi elemek – így kénytelen volt saját rend fenntartó testületet létrehozni legmegbízhatóbb embereiből. Kádáréknak szüksége volt a rendteremtésre, részint az élet normális kerékvágásba tereléséhez, részint pedig mert a Szovjetunió felé is garantálni kellett, hogy a harcok nem fognak kiújulni. Az említett okokból a kormány átmenetileg külön fegyveres egységeket hozott létre a leginkább megbízható emberekből. Így jött létre 1956 november 10 –én az első pufajkás ezred (a Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom alatt), majd még kettő a hónap végére. A pufajkás egységek egy éven keresztül működtek 1957 végéig, majd szerepüket átvette a megalakuló Munkásőrség. A pufajkások közé elkötelezett pártfunkcionáriusok, volt ÁVH tisztek, megbízható rendőrök, katonák és párttagok kerülhettek. Mivel Horn a forradalom kirobbanásakor párttag volt és a pénzügyminisztérium alkalmazottja, - vagyis a forradalom előtti Rákosi-rendszer gépezetének része - így megbízhatónak számított. Hogy behívták e, vagy önként jelentkezett annak érdekében, hogy később folytatni tudja munkáját az államigazgatásban – amit a forradalmat követően csakis a rendszer számára megbízható szakembereknek engedélyeztek – nem tudni, de talán nem is lényeges. Horn soha nem tagadta múltjának ezen részét.

Egyébként is keveset tudni arról, pontosan mit csinált Horn 1957 júniusáig a pufajkások kötelékében. Fontos kiemelni azonban, hogy máig egyetlen olyan dokumentum sem került elő, amely bármilyen terhelő adatokat tartalmazna rá nézve. Ő maga úgy emlékezett, hogy őrséget állt, pályaudvarokon és kocsmákban razziázott, és egy alkalommal még szót is emelt egy őrizetes megverése ellen. A zászlóaljából két századot a nyugati határra helyeztek, ahol disszidensekre vadásztak, de őriztek hidakat, repülőteret, a kistarcsai internálótábort és a gyűjtőfogházat is. Az egység több alkalommal részt vett „fegyveres bandák felszámolásában” is, vagyis harcba bocsátkoztak a forradalmárok maradékával, vagy a fellázadt csepeli munkásokkal. Minden esetre a forradalom leverése után sokakhoz hasonlóan, akik nem álltak a forradalmárok oldalára - és megmaradtak a karhatalom hűségén - ő is megkapta szolgálataiért a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet. Ez pedig a többi egykori karhatalmistához hasonlóan felgyorsította előmenetelét is. Már 1959-ben a Pénzügyminisztériumból a Külügyminisztériumba került, a szovjet önálló osztályra, ami bizalmi munkahelynek számított. Ezzel elindult el diplomáciai karrierje, melyben óriási szerepe volt kétségtelen diplomáciai érzékének is.

Horn Gyula a szocialista korszakban

A Külügyminisztériumban 1961. március 1-jétől a szófiai magyar nagykövetség attaséja lett, majd 1963-tól 1969-ig Belgrádban teljesített külügyi szolgálatot. Nagykövetségi titkár, majd tanácsos lett. Ezután MSZMP KB Külügyi Osztályára került, itt politikai munkatárs, konzultáns, illetve osztályvezető-helyettes (1969-1983), 1983 és 1985 között pedig osztályvezető volt. Hamarosan már az MSZMP-n belüli reformszárny tagjaként, felvilágosult, gyakorlatias szakemberként tartották számon Magyarországon és külföldön egyaránt. Az MSZMP józanul gondolkodó vezetőinek az 1980-as évek közepén fel kellett ismerniük, hogy a rendszer a végét járja. Főként azért, mert a szocializmust ettől kezdve már nyugati, elsősorban nyugatnémet hitelek tartották életben. A kommunisták aktív részvétele a rendszerváltásban kétségkívül biztosította, hogy békésen menjen végbe a folyamat, de azt is, hogy a pártállam vezetőinek ne kelljen felelősségrevonástól tartaniuk, átmenthessék befolyásukat és a pártvagyon jelentős részét.

Horn Gyula szerepe a rendszerváltásban

Horn 1985-ben visszatért a Külügyminisztériumba, ahol államtitkár lett. 1987-88-ban tagja volt a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának is. 1989-ben külügyminiszter lett a Németh Miklós vezette kormányban. Külügyminisztersége idején került sor a diplomáciai kapcsolatok felvételére Dél-Koreával, Izraellel, a Vatikánnal és a Dél-afrikai Köztársasággal. Nyugati elismertségét elsősorban a keletnémet menekültek előtti – korábban már említett - 1989. szeptemberi határnyitás körül játszott szerepének köszönheti. Ő volt ugyanis az, aki 1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt a televízió nyilvánossága előtt jelképesen átvágta az azt megelőző hónapokban felszámolt műszaki határzár („vasfüggöny”) erre a célra meghagyott mintegy tízméteres maradványát. Ez az esemény vált később a vasfüggöny elbontásának látványos jelképévé.

Horn Gyula jelentette be azt is, hogy 1989. szeptember 11-től a magyar hatóságok átengedik a nyugati határon a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) azon állampolgárait, akiket Ausztria vízum nélkül hajlandó fogadni. A határ október 7-ig állt nyitva. A döntés bejelentésekor mintegy hatvanezer keletnémet volt Magyarországon. Ez a határnyitás jelentős mértékben járult hozzá a keletnémet rendszer bukásához és a későbbi német újraegyesítéshez. Külügyminiszterként ő készítette elő és 1990 márciusában ő írta alá a magyar-szovjet csapatkivonási megállapodást. A rendszerváltás korának magyar politikusai közül, beleértve a polgári ellenzék képviselőit is, elsőként vetette fel Magyarország lehetséges NATO-tagságának témáját, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozás ügyét. Később, 1989-ben az MSZP egyik alapítója volt. 1989 októberétől tagja az MSZP Országos Elnökségének, 1990 májusától 1998 szeptemberéig pedig a párt elnöke volt.

A rendszerváltás utáni évek

1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban, betegsége miatt, nem vett részt a parlament munkájában. 1990 májusától 1993. januári lemondásáig az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is volt. 1994. július 15-én a választásokon nagy többséggel győztes MSZP vezetőjeként az Országgyűlés miniszterelnökké választotta, s e tisztséget 1998. július 6-ig látta el. A Horn-kormánya fogadta el és hajtotta végre a gazdaság szanálása érdekében a Bokros Lajos akkori pénzügyminiszterről elnevezett Bokros-csomagot, amelynek révén Magyarország elkerülte a fenyegető pénzügyi csődöt és az ország gazdasága viszonylag rövid időn belül növekedési pályára állt. Az ellenzék élesen bírálta a csomagot azzal, hogy a magyar társadalomnak indokolatlanul súlyos árat kellett fizetnie a gazdasági korrekcióért.

1998-ban elvesztette a választást a Fidesszel és vezetőjével, Orbán Viktorral szemben. A választási vereséget követően 1998 szeptemberében, az MSZP VI. kongresszusán lemondott pártelnöki tisztéről. 1990-1995 között, öt éven át volt tagja a Svéd Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) Igazgató Tanácsának. 1996 és 2003 között a Szocialista Internacionálé kelet-európai alelnöke volt. 2002-ben Medgyessy Péter akkori miniszterelnök kinevezte Horn Gyulát a miniszterelnök EU-különmegbízottjának. 2004-ben az MSZP Európai Parlamenti választási listájának 2. helyén volt, de még a szavazás előtt bejelentette, hogy nem vállalja a képviselőséget. 2007 júliusában Sólyom László köztársasági elnök elutasította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatát Horn Gyula kitüntetésére 1956-os szerepe miatt. Horn 2007. szeptember 16-án kórházba került, ahol öntudatát vesztette, senkit nem ismert meg. Azóta az Állami Egészségügyi Központban ápolták, a nyilvánosság kizárásával. 2013. június 19-én, 81 évesen elhunyt.

Abban minden korábbi munkatársa egyetértett, hogy Horn nehéz ember volt: csökönyös, és időnként udvariatlanul bánt a beosztottjaival. Politikai módszerei közé tartozott az is, hogy megígért mindent, amit a partner hallani akart, de aztán elfeledkezett róla. „Nem tudjuk nem szeretni ezt a bátor és istentelenül makacs embert” – mondta ennek ellenére is elérzékenyülve Lendvai Ildikó korábbi frakcióvezető a Horn 75. születésnapján rendezett fogadáson, ami az utolsó alkalom volt, hogy megjelent a nyilvánosság előtt.

Horn Gyula mondásai:

„A jó politika alapszabálya: elkerülni a propagandában azt, amit a politikában el akarsz érni.”

„Meggyőződésem szerint a többórás értekezletek merénylettel érnek fel az emberiség ellen. Ennél galádabb dolog talán csak a díszvacsorák rendezése lehet. Mindkettőt szívből gyűlölöm.”

„A kreativitás képességét tartom a legtöbbre, különösen a kis országok képviselőinek esetében. A magyarságra általában érvényes a magas szintű alkotóképesség. Ezt tanúsítja a világhírű tudósok, gazdasági vezetők, művészek, sportolók nagy száma, miként az is, hogy jártamban-keltemben szinte mindenütt nagy elismeréssel beszéltek a magyar munkások képességeiről. Tapasztalati meggyőződésem az is, hogy a kis országok jobban érzékelik a politikai árnyalatokat, finomságokat, mint a nagyhatalmak, mert ez utóbbiak túlságosan magasból szemlélik a világ dolgait.”

„Nem szívesen dicsekszem, de tény: mi voltunk azok, akik idejében felismerték a nemzet érdekeit és cselekedtünk. (...) Az új politikai elit tudatosan és nem az utca nyomására döntött úgy, hogy be kell vezetni a többpártrendszert"