A halhatatlanok

A halhatatlanok

/Harmat Árpád Péter/

 

A halhatatlanok gárdája a perzsa hadseregben létező elit egység elnevezése. Onnan nyerte nevét, hogy az elesettek helyébe azonnal megfelelő számú embert soroztak közéjük, így létszámuk változatlan maradt (10 000 fő). A perzsák fanatikus elit alakulata, az uralkodó tízezer fős testőrsége, akik csak perzsa és méd születésű ifjakból kerülhettek ki. Fegyverzetük: íj és rövid vaslándzsa, tőr és rövid – oroszlánfejekkel díszített markolatú – kard. Fémpikkelyekből álló páncélt viseltek, és könnyű – kevés védelmet nyújtó – bőrpajzzsal védekeztek. Fejükön díszes kendőt viseltek, lábukon puha lábbelit hordtak. Magas kiképzettségük ellenére sebezhetőek voltak. Az uralkodó mindig gondoskodott tökéletes ellátásukról. 

Kürosz király hozta létre azt a tízezer lándzsásból (dorüphorész) álló, alacsony származású perzsákból kiállított testőrséget, amelynek feladata az uralkodó biztonságának őrzése volt. Körülvették a palotát, amikor éppen ott tartózkodott, amikor úton volt, az útvonalat biztosították és őrizték a sátrát. „Halhatatlanok”-ként emlegették őket, mert amikor egyikük meghalt, valaki azonnal átvette a helyét. Lándzsájukat ezüst gránátalma díszítette, fényűző ruházatuk sárgában és bíborszínben pompázott és arany ékszereket viseltek. Soraikból került ki a nagy király bizalmasa, a sziliárk által vezényelt ezerfős elitalakulat, amelynek a tagjai különleges kiváltságokkal rendelkeztek. Kizárólag ők hordhattak olyan lándzsát, amelyet arany alma díszített, innen is származott melorophoi (almaviselő) elnevezésük. I. Dareiosz testőreinek ábrázolása a szúzai mázas cserép domborműveken és a perszepoliszi frízeken egyaránt felbukkan.

Fegyverzetük: íj és rövid vaslándzsa, tőr és rövid – oroszlánfejekkel díszített markolatú – kard.

A csata ötödik napján - minthogy a görögök nem mentek el - Xerxész megindította a támadást ellenük. A médeket és a kissziaiakat vetette be először, de egész napos csata során sem sikerült áttörni a görög vonalakon. A médek veresége után Xerxész a Hüdarnész vezérelte "halhatatlanokat" vetette be abban a hitben, hogy ők majd elintézik a görögöket. De ők sem jártak jobban, mivel szűk helyen kellett harcolniuk a helléneknél rövidebb dárdákkal, és hiába voltak többen, nem tudták eme előnyüket kihasználni. A spártaiak példásan harcoltak, így le tudták győzni a perzsák elit alakulatát.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Hahn István, Kákosy László, Komoróczy Géza: Az ókor története I-II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.