Korea kettészakadásának története

Korea kettészakadásának története

/Harmat Árpád Péter/

 

A Koreát alkotó két ország a világ egyik legfeszültebb és legérdekesebb területének számít, részben azért mert a térségben található - a két állam határvonalán - a világ legnagyobb aknamezője, részben pedig azért, mert 1953 -ben lezáródott háborújuk óta nem kötöttek békét és konfliktusaik miatt rendszeresen szerepelnek a hírekben. Hol egymással, hol a világgal helyezkednek ellenséges viszonyba. Utóbbi magatartás főleg az Északi Koreai kommunista köztársaságot jellemzi, mely az USA talán fő ellensége napjainkban. A második világháború végétől Kim Ir Szen, majd 1994 -től 2011 -ig fia Kim Dzsong Il, végül 2011 decemberétől az unoka Kim Dzsong Un vezeti az országot, teljes személyi kultusz és maradéktalan diktatúra közepette.

Néhány éve, 2010 nyarán a Észak és Dél-Korea viszonya nemzetközi válsággá alakult. A politikailag kommunista, bár gazdaságilag tőkés berendezkedésű Kína, a Dél-Koreát mindenben támogató USA és a két Korea mind részese a konfliktusnak. Az Egyesült Államok legfőbb ellenségei közé sorolja (Irán és néhány radikális iszlámista ország mellett) Kim Dzsong Un országát, melyben jelentős szerepe van annak, hogy Észak-Korea atomprogramja az utóbbi években - Jongbjon közelében lévő központtal - egyre  sikeresebb, így feltételezhető, hogy az ország hamarosan akár interkontinentális atomfegyverekkel is rendelkezhet. Eddig három sikeres atomrobbantáson van már túl, és legfejlettebb, 80 tonnás rakétáival már 6 ezer, más szakértők szerint 3 ezer km -es távolságra is képes atomtölteteket eljuttatni. (A Taepodong X elnevezésű, BM25 Musudan típusú rakéták Észak - Korea legmodernebb fegyverei.) Azonban ezen rakéták hatótávolsága sem elég arra, hogy Kim Dzsong Un csapást tudjon mérni az USA nyugati partjára, csupán Alaszkát és Guam szigetét érhetné el velük. (Természetesen a közeli Dél-Koreát és a Japánban lévő amerikai támaszpontokat azért így is képes volna rakétatámadásokkal sújtani.)   Idén márciusban, egy Dél-Koreában megrendezett nagyszabású koreai-amerikai hadgyakorlat miatt újra nagyon feszültté vált a viszony Észak-Korea és déli szomszédja között és ezen keresztül fagyos lett a légkör a kommunista ország és az USA viszonylatában is. (Mint ismeretes délen közel 26 ezer amerikai katona állomásozik, Japánban pedig 50 ezres létszámú az amerikai kontingens.) A helyzet odáig fajult, hogy március 11 -el, Phenjan felmondta az 1953 óta fennálló fegyverszüneti megállapodást és nyíltan kezdett fenyegetőzni egy háború lehetőségével.

Korea történelme, a kettészakadásának története

Az egységes koreai állam i. sz. 668-ban jött létre, Csoszon néven. Koreát külső hatások főleg Kína felől érték. Onnan érkezett a buddhizmus, a konfucianizmus és számos más ismeret. Az ország mai neve a középkori Korjo dinasztia nevét őrzi. Az országban 1395-től egészen a japán megszállásig (1910) a Ji- vagy Csoszon-dinasztia uralkodott. A gazdaságilag megerősödő Japán a századfordulón  befolyása  alá tudta vonni az országával szomszédos koreai államot, majd 1910 -ben hivatalosan is annektálta Koreát. Később a második világháború idején rendőri diktatúrát vezettek be, és az ország gazdaságát katonai céljaik szolgálatába állították. A szövetséges hatalmak 1943-ban megállapodtak abban, hogy a háború befejezte után helyre kell állítani az ország függetlenségét.

Később, 1945 -ben az egymással szövetséges szovjet és amerikai hadsereg vállvetve harcolt a japánok ellen. A háború a Észak-Kína területén és a koreai félszigeten folyt a legnagyobb intenzitással, ám a két nagyhatalom végül legyőzte a fasiszta Japánt. A második világháború végén – 1945 nyarán – megtartott potsdami értekezleten a szövetséges nagyhatalmak megállapodtak: a Koreai-félszigeten a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az amerikai hadsereg fogadja a japán csapatok kapitulációját. 1945 augusztusában a Vörös Hadsereg, szeptemberben pedig az USA csapatai bevonultak Koreába. Így két megszállási övezet jött létre. Ezzel ugyanúgy, mint Európában is a szovjet hadsereg által ellenőrzött terület kommunista érdekszférává, míg a déli rész kapitalista és tőkés uralmi rendszert követő, vagyis Amerika barát érdekszférává vált. Északon a szovjetbarát Kim Ir Szen vezetésével, míg az amerikai övezetben Li Szin Man (nyugaton Syngman Rhee) irányításával alakult meg az állami felső vezetés.

Az amerikai csapatok nagy része 1949-re elhagyta Dél-Koreát, ekkor a KK-t csak a saját hadserege védte, amely akkoriban gyenge és tapasztalatlan volt. A KNDK (Észak Korea) hadserege erősebb volt, s Kim Ir Szen számított a szovjet és kínai támogatásra is. Kim Ir Szennek azonban nem sikerült rávennie Sztálint arra, hogy a Vörös Hadsereg is részt vegyen Korea egyesítésében; fegyveres segítség helyett a szovjetek haditechnikával, szakértőkkel és a csapatok kiképzésével működtek közre a küzdelemben. A felhívására a déli országrészben 1948 májusában nemzetgyűlési választásokat tartottak, majd a parlament a szovjet segítséggel megalakított Észak-Korea 1948. augusztus 15-én kikiáltotta a Koreai Köztársaságot.

A koreai háború (1950-1953)

1950. június 25-én a Kim Ir Szen pártfőtitkár vezette Észak-Korea meglepetésszerű támadást indított Dél ellen, s csapatai gyors ütemben törtek előre, Szöul is hamar elesett. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még a támadás napján összeült, s hamarosan elfogadta az amerikai határozati javaslatot a szabad világ védelmére. A szavazásnál Jugoszlávia tartózkodott, a Szovjetunió pedig abban az időben bojkottálta a BT üléseit, mivel ott Kínát Tajvan, és nem a Kínai Népköztársaság képviselte. Ekkor még vita volt abban a kérdésben, hogy az egyik állandó tag távollétében hozott BT-határozat érvényes-e, de ezt a határozatot érvényesnek tekintették. Később, június 27-én Truman elnök – megfelelően a nevéhez kötött Truman-doktrínának – utasította az amerikai légierőt és haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget Dél-Koreának. Az így felállított haderő 90%-át az USA adta. Az USA mellett - kisebb mértékben - még Ausztrália és a Fülöp-szigetek is részt vett a felállításában. A vezetést a Vezérkari Bizottság helyett egy amerikai tábornok vette át, és a felelősséget is az USA vállalta az ENSZ helyett.

Az észak-koreai csapatok 1950 szeptemberére szinte a teljes Koreai-félszigetet elfoglalták, csupán a délkeleti rész, Puszan városa maradt a déliek és a velük szövetséges haderők kezén. Ekkor az ENSZ égisze alatt szeptember közepén jelentős amerikai erők szálltak partra Puszan térségében, valamint az északiak hátában, a félsziget közepe táján, Incshon térségében. A modern technikával és jól kiképzett (főleg amerikai csapatok) még 1950-ben visszaverték az északiakat az eredeti határvonalon túlra, visszafoglalták Szöult, és bevették Phenjant. Douglas MacArthur csapatai megpróbáltak átkelni a Kína határához nagyon közel fekvő Jalu folyón, válaszul 1950 októberében Kína is belépett a háborúba, névleg önkéntesekkel, gyakorlatilag reguláris hadseregével (kb. 300 000 katona), s a határa felé közeledő amerikaiakat délre szorította. (A kommunista Kína nyilvánvalóan politikai okokból is támogatta Észak-Koreát.) Az amerikai katonák éheztek és rossz ruházattal voltak ellátva, sok fegyverük befagyott, ezért nem tudták a kínai támadást feltartóztatni. A legszörnyűbb helyzet a Csoszin-víztározónál alakult ki. 1950 decemberében az észak-koreai és kínai csapatok elfoglalták Phenjant, 1951 januárjában pedig ismételten elfoglalták Szöult. 1951 márciusában azonban az amerikai-dél-koreai hadsereg visszavette Szöult, s jelentősen visszanyomta az eddigi frontvonalat. Az amerikaiak ekkor már jobb fegyverekkel, több élelemmel és melegebb ruhákkal voltak ellátva, míg a kínai önkénteseknek és az észak-koreaiaknak elavult fegyverzetük volt. is. Végül 1951 márciusára a frontvonalak – nagyjából az eredeti határvonalnál – megmerevedtek, s a Nehru képviselte India javaslatára béketárgyalások kezdődtek, miközben a harc tovább folytatódott. 1953. július 27-én a felek tűzszünetet kötöttek mely a határvonalat újra a 38. szélességi foknál rögzítette.

A következmények

Békét a felek az 1953-as tűzszünet óta sem kötöttek, jelenleg e megállapodás van érvényben. A félsziget megosztottsága rögzült, s északon a világ egyik legdiktatorikusabb kormányzata jött létre és maradt fenn a mai napig. Délen erősen autokratikus, antidemokratikus rendszer jött létre, amely csak az 1980-as évek második felében kezdett nyitottabbá válni. Mindkét rendszer fennmaradásában nagy szerepet játszott az állandó katonai fenyegetettség. A koreai háborúban Korea infrastruktúrájának nagy része elpusztult, s mintegy 2,5 millió koreai meghalt. Kína kb. 1 millió embert veszített. A koreai háború volt a hidegháború első fegyveres konfliktusa.

Az ezredforduló utánra Dél-Korea fejlett ipari nagyhatalommá változott, és amerikai támogatással a világ egyik legígéretesebb országává nőtte ki magát. Észak-Korea azonban megmaradt egy világtól elzárt területnek, ahol szinte mindenki katona, ahol teljes a diktatúra, és ahol a kommunizmus még mindig teljhatalommal bír. Dr. Csoma Mózes (docens, ELTE-BTK) Korea szakértő szerint Kim Dzsong Un háborúval történő fenyegetései mögött valójában a nyomásgyakorlás terve húzódik meg, mellyel országa teljes elismerését és egy kedvező békekötést szeretne kiharcolni. Ugyanakkor a világ félve szemléli és várja: meddig megy el a diktátor, és sor kerül e bármelyik oldalon atomfegyverek tényleges bevetésére?

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Csoma Mózes: Korea - Egy nemzet, két ország. Napvilág Kiadó, 2008.