Az Alcatraz, a történelem leghíresebb börtöne

Az Alcatraz, a történelem leghíresebb börtöne

/Harmat Árpád Péter/

 

Alig 23 évesen, 1996 novemberében jártam a pelikánok szigetén (alcatraz spanyolul pelikánt jelent) és mély benyomást tett rám partjain és köveiben érezhető történelem szinte kézzel fogható varázsa. Végigjártam híres börtönének folyosóit, megnéztem Al Capone celláját és a szigorított részleg zárkáit. Az itt következő rövid összefoglalóban igyekeztem visszaadni valamicskét a sziget fantasztikus történetéből.

Rövid történeti áttekintés   

Az Alcatraz-sziget (vagy egyszerűen Alcatraz, az amerikaiak közt elterjedt nevén „a Szikla”) egy kis sziget a San Francisco-öböl közepén, Kalifornia államban. Először 1853 -ban világítótorony, majd katonai erődítmény, később pedig a világ talán máig leghíresebb börtöne lett! (Ma múzeum és 1986 óta nemzeti emlékhely.)

A San Francisco partjait felfedező spanyol hajós Juan Manuel de Ayala, 1775 -ben lépett először Alcatraz szigetére, melyet Pelikán-szigetnek, azaz spanyolul los Isla de los Alcatraces-nek keresztelt el. A sziget és környéke Ayala jóvoltából mintegy fél évszázadra a Spanyol Birodalom része lett. Később, 1821-ben amikor Mexikó elszakadt Spanyolországtól, San Francisco területe is Mexikóhoz került egészen 1848. május 19-ig, amikor az amerikai-mexikói háború után Kaliforniával együtt az USA fennhatósága alá került.

A nagyközönség számára leginkább az 1934 és 1963 közt a szigeten működött maximális biztonságú börtönről nevezetes, aminek falai közt töltötte büntetését két világháború közti időszak nagy gengsztereinek „színe-java”, mint a híres Al Capone vagy George R. Kelly.

A börtönné válás

Alcatraz 1853 és 1861 közt erődként működött, ám közben az északiakhoz húzó kaliforniai hadvezetés felismerte, hogy a szigetről elzártsága miatt szinte lehetetlen  a szökés, tehát ideális börtönné alakítható. A felismerést gyors cselekvés követte, és  a katonai börtönné történő átalakítást követően, 1861 -től több más erődítményből is ide szállították a rabokat. Majd 50 évvel később, 1907. március 21-én vesztette el erőd besorolását és lett hivatalosan is „csak” katonai börtön. A gyalogsági katonákat a katonai rendőrség emberei váltották fel. 1915-ben börtönről fegyházra nevezték át, amivel párhuzamosan kissé lazultak a fogvatartás szabályai, de még így is megfelelően szigorúak maradtak. A hangsúly az oktatásra és rehabilitációra terelődött.

Az USA leghíresebb szövetségi börtöne

1934. január 1-jén az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó Börtönhivatal (Bureau of Prisons - BOP) átvette az intézmény kezelését, az szövetségi büntetés-végrehajtási intézetté alakult. A 32 legproblémásabb katonai fogoly az újonnan alakult börtön első rabjaiként a szigeten maradt. Az alkoholtilalom, majd a világválság miatt elharapózó bűnözés miatt az USA -nak égető szüksége volt egy olyan új börtönre, ahova a legveszélyesebb elkövetőket gyűjthetik. Elvárás volt, hogy kellő megfélemlítő és elrettentő erővel, valamint a szökés gondolatát is teljesen értelmetlenné tevő biztonsági rendszerrel rendelkezzen. Habár szó volt egy alaszkai helyszínről is, végül Alcatrazra esett a választás. Homer Cummings főügyészt és Sanford Batest, a BOP vezérigazgatóját tekinthetjük az új intézmény szülőatyjainak. Ide azokat a bűnözőket hozták, akikkel más intézményekben már probléma volt, egy bíró sem küldhette őket közvetlenül ide. Emiatt emlegették úgy is, mint „börtön a börtönben”.

1934 áprilisában kezdődött el a korszerűsítés: a cellákba bevezették a villanyt, a rácsokat erősebbre cserélték, fémérzékelő kapukat telepítettek az étkező és a munkaterületek bejáratához, a csatornákat körbebetonozták, az ebédlő mennyezetébe könnygázkibocsátókat építettek, a folyosók végére pedig kisebb fegyverraktárakat telepítettek, ahonnan az őrök a lehető leggyorsabban fegyverhez juthattak.

350 cella került kialakulásra négy blokkban, a maximális rablétszámot pedig 300-ban határozták meg. (A rekord 302 fogoly volt egy időben). Az „A” blokkot nem használták. Ezek az adatok ellentmondanak az elképzeléseknek, hogy az Alcatraz volt az „USA Ördög-szigete”, ahogy azt számos könyv és film lefestette. Nem volt példa nélküli, hogy elítéltek kifejezetten kérték, hogy ide helyezzék őket a jó körülmények miatt.

Al Capone és más híres elitéltek

A Szikla” legendájának kialakulásában nem kis szerepe volt az itt fogva tartott híres vagy éppen hírhedt bűnözőknek. A legismertebb közülük vitathatatlanul Al Capone volt! Története szorosan összefonódott az amerikai alkoholtilalommal.

A 20-as évek Amerikájának két republikánus elnöke Warren Harding (1921-1923) és Calvin Coolidge (1923-1929) volt. Az Amerikában egyre népszerűbb metodista egyház és az Anti-Saloon League (Kocsmaellenes Liga) által követelt tizennyolcadik (szesztilalmi) alkotmány kiegészítést részben erkölcsi vakbuzgóságból fogadták el, részben takarékosságból, részben pedig a német-amerikai sörfőzők iránti ellenszenvből. Így 1919 októberében a Volstead-törvény Wilson vétója ellenére is hatályba lépett, és véget vetett az alkoholtartalmú italok gyártásának, forgalmazásának, szállításának és birtoklásának. Megszületett tehát az alkoholtilalom, mely egészen 1933 –ig érvényben is maradt. (A 19. alkotmány-kiegészítés még ugyanebben az évben országszerte bevezette a női választójogot.)

Az alkohol betiltása azonban totális kudarcnak bizonyult: az alkoholfogyasztás nem tűnt el, csupán a föld alá szorult és egy olyan szervezett alvilág épült köré, amely erőszakkal árasztotta el Amerika utcáit. Az alacsony alkoholtartalmú italok, a kulturált sör és borfogyasztás szinte teljesen eltűnt, ehelyett előtérbe kerültek az égetett szeszek. A szennyezett formában árult feketepiaci alkoholtól rengeteg ember halt vagy betegedett meg. Az alkoholisták bűncselekmények elkövetésére kényszerültek, hogy a dílerek által önkényes extraprofitért árult napi italadagjukat beszerezhessék. Az újságok sűrűn cikkeztek a növekvő hatósági korrupcióról és visszaélésekről. Kialakultak a nagy bűnszervezetek, melyek az alkohol csempészet révén gazdaggá, és hatalmassá tették hírhedt vezetőiket, például Al Capone –t (1899-1947)

Alphonse Capone 26 éves korára (1925) ravasz és éles elméjű bűnözővé vált, aki hatalmas pénz felett uralkodott, minden idők egyik leghatalmasabb bűnvezéreként markában tartotta egész Chicagót, a város rendőreinek mintegy fele az ő alkalmazásában állt. A Capone-bűnszervezet kb. ezer tagot számlált, alvilági tevékenységeit főleg szeszcsempészetre, szerencsejátékra és prostitúcióra korlátozta. Ugyan soha egyetlen gyilkosságot sem tudtak rábizonyítani, de adócsalás miatt végül 1931-ben sikerült börtönbe záratni.

Az atlantai szövetségi börtönben kezdte büntetésének letöltését, de 1934-ben (biztonsági okokból) átszállították az Alcatrazba. Az itt eltöltött  5 éve alatt többször összetűzésbe került James Lucas-szal, egy texasi bankrablóval, aki egyszer hátba is szúrta. Az egyik börtönsztrájkban nem vett részt, emiatt társai kiközösítették. 1939 novemberében helyezték szabadlábra meggyengült egészsége miatt. (Capone szabadulása után már nem volt a régi, hatalmát soha többé nem tudta visszaszerezni, visszavonultan élt, 1947 januárjában agyvérzést majd tüdőgyulladást kapott, melyből már nem épült fel. Nem sokkal 48. születésnapja után, 1947. január 25-én halt meg.)

Robert StroudAlcatraz madarásza”-ként lett ismert. Erőszakos természete miatt több börtönt is végigjárt, még halálbüntetésre is ítélték, amit 1920-ban Woodrow Wilson elnök életfogytiglani szabadságvesztésre mérsékelt. Már azelőtt írt két könyvet a kanárikról és betegségeikről, mielőtt az Alcatrazba szállították. Az őrök azért engedélyezték számára a madarak tartását, mert javulást reméltek tőle a súlyosan antiszociális Stroud állapotában. Ő kihasználva a helyzetet, sokszor rejtett el nem engedélyezett tárgyakat a madarai ketrecében. A tudományos kísérleteihez igényelt anyagokból pedig házi főzésű szeszeket állított elő. 1942-ben kezdte meg 17 éves Alcatrazi tartózkodását, amelyből 6 évet a „D” blokkban, 11-et a börtönkórházban töltött. 1963. november 21-én halt meg a Missouri állambeli Springfield Szövetségi Börtönkórházában, ahova 1959-ben utalták.

George "Machine Gun" Kelly 1934. szeptember 4-től 1951-ig volt a sziget foglya. Ittléte alatt folyamatosan olyan rablásokkal és gyilkosságokkal dicsekedett, amiket soha nem követett el. Johnson igazgató példás fegyencnek tartotta.

Híres szökési kísérletek

A cellák nem közvetlenül a főfal mellett helyezkedtek el, így ha egy fegyenc valamilyen módon ki is tudott jutni a cellájából, még akkor is le kellett küzdenie a főépület falait, hogy a szabad ég alá jusson. A börtön 29 éves működése alatt 14 szökési kísérlet történt, melyekben 36-an vettek részt, ebből 23-at elfogtak, 6-ot lelőttek, 2 pedig megfulladt. Valószínűleg az ismeretlen sorsú maradék 5 rab is hullámsírban végezte.

Egy legenda szerint a szigetet körülvevő öblöt benépesítő cápák miatt innen lehetetlen volt megszökni. De ez nem igaz: a Szikla környéki vizekben ugyanis csak közepes termetű, dögevő cápák élnek, amelyek nem veszélyesek emberre. Sokkal veszélyesebb az örvénylő, kiszámíthatatlan és hideg víz. Hivatalosan mindössze két ember ért partot: az egyik egy szállítóhajó fedélzetén, a másik pedig az öböl átúszása után, ám őket azonnal elfogták a hatóságok.

Az ‘Alcatrazi Csataként’ elhíresült eset kétség kívül a legtöbb áldozatot követelő szökési kísérlet  volt. 1946 május 2-án kora délután, mikor a rabok és börtönőrök többsége az udvaron tartózkodott, Bernard Coy – aki 26 évet kapott bankrablásért – néhány társával együtt megpróbált elfoglalni a cellákat őrző lőállást, ami egy ráccsal elválasztott galériaként képzelendő el – egyedül itt viseltek lőfegyvert az őrök, a cellákat innen fentről figyelték. Az előírás alapján minden fegyvert és kulcsot itt kellett tartani. Bernard jó pár évet eltöltött itt, mialatt rájött, hogy a lőállás gyenge pontja a kereszt irányú merevítő rácsok hiánya, így megfelelő eszközzel szét lehet feszíteni a rácsokat.

A fent tartózkodó őrök figyelmét egy kisebb összezörrenéssel elterelték, majd Bernard a csavarból, anyából és egy csődarabból készült szerkezettel kitágította a galéria rácsai közötti rést, és behatolt a korábban bevehetetlennek hitt lőállásba. Az ott tartózkodó őrt meglepetésszerűen érte a támadás, a rab hamar lefegyverezte, majd leadta a puskát, pisztolyokat és füstgránátokat a lent tartózkodó rabtársainak.

A megszerzett fegyverekkel és kulcsokkal az udvarra vezető ajtón keresztül akartak kijutni a főépületből, és az összes bent tartózkodó őrt túszul ejtették a fegyverekkel. Megszerezték a kulcsokat, de balszerencséjükre az egyik börtönőr nem tartotta be az előírásokat, és aznap magánál tartotta pont , amire a fegyenceknek szükségük lett volna. Az összes kulcsot kipróbálták, de az ajtót egyik sem nyitotta: a rabok az épületben ragadtak fegyverekkel és túszokkal.

Mire megtalálták a kulcsot az egyik őrnél már túl késő volt, a rendkívül érzékeny zár beragadt, miközben a többi kulcsot végigpróbálták.

A kinti őrök gyanút fogtak, hogy nem kapnak választ rádión, a szökési kísérletre hamar fény derült, viszont a behatoló őrök felfegyverzett rabokkal találták szemben magukat: további 5 őr sérült meg az első  kísérletben az épület visszafoglalására.

Végül két nappal később katonák, az FBI, a rendőrség és a börtönőrök közösen hatoltak be az épületbe gránátokkal ártalmatlanná téve a szökni próbálkozókat. Három rab (a szökni próbálkozók közül) élte túl a támadást, közülük kettőt halára ítéltek a szökési kísérlet alatt elkövetett emberölésért, a harmadik pedig még egyszeres életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

A leghíresebb szökés (1962)

A legtalálékonyabb szökési kísérlet Frank Morris nevéhez fűződik, akit 1960 -ban azért szállítottak ide, mert több másik börtönből is megszökött korábban. Az ő történetét láthattuk a filmvásznon ‘Szökés az Alcatrazból‘ címmel (Clint Eastwood főszereplésével). Állítólag ide érkezése napjától a szökést tervezte.

Az elidősödött épületben a nyirkosság kikezdte a betont Morris pedig 2 rabtársával (John és Clarence Anlin) hétköznapi eszközöket felhasználva kikapirgálta a cellája hátuljában található szellőzőrács körül a falat: 5-6 hónapig tartott, amíg kanál, tízcentes és hasonló fémtárgyak segítségével átjutottak a betonon. Munkájukat igyekeztek takarni, még egy ál-rácsot is készítettek a hiányzó helyre, melyet festékkel az eredeti rács színére festettek, így a börtönőrök a félhomályban nem fedezték fel, hogy kartonból van.

Szappanból, vécépapírból és a borbélytól lopott igazi hajból ál-fejeket készítettek, hogy villanyoltás után se tűnjön fel hiányuk a gyakran a cella előtt elhaladó őröknek. A cellák mögötti vízvezetékeken hárman feljutottak a tetőre, majd a csatornán leereszkedtek az épület oldalán. Lopott esőkabátokból tutajt készítettek, és a vízbe menekültek. Mikor másnap reggel felfedezték a hiányukat, már messzire járhattak. Tény, hogy a jéghideg víz erős áramlatokkal ellenük dolgozott,  de az esetről készült film azt sugallja, hogy túlélték a mérföldes távot, és kijutottak a partra. Soha többé nem hallottak felőlük, az FBI is csak 20 év elteltével zárta le az esetet: véleményük szerint a rabok vízbe fulladtak.

A filmet természetesen pár nappal a szigeten tett látogatásom után én is megnéztem. Mai szemmel kicsit lassú film (1979-ben készült), de nagy előnye a többi hollywoodi alkotással szemben, hogy a legtöbb jelenetet az eredeti helyszínen forgatták. A történet legkérdésesebb pontja abban rejlik, hogy vajon ki lehet-e jutni a partra bármiféle gyorsan összeeszkábált tutajszerűségen, vagy gyorsabban hűl ki egy ember teste, minthogy segítség nélkül ki tudjon úszni. A Myth Busters sorozat természetesen nem hagyhatta ki, hogy letesztelje ezt a legendát is, ami talán a legnépszerűbb mítosz a városról, hiszen a műsör is San Francisco-i székhelyű. Az ő tutajuk sikerrel partot ért, mégis a felmerülő nehézségek miatt ők is “kérdéses”-nek értékelték a megvalósíthatóságot, ahogyan soha semmilyen nyom nem utalt arra, hogy bármelyik eredeti szökevény túlélte azt az éjszakát.

A börtön bezárása

A hivatalos 29 év alatt körülbelül 1 545 rab vonult be Alcatrazba, a legtöbb rab egy időben 302, legkevesebb 222 volt. Az egy rabra eső átlagosan letöltött idő nyolc év volt. Az intézmény bezárását Robert Kennedy főügyész rendelte el 1963-ban, amelyet a magas fenntartási és üzemeltetési költségekkel indokolt. (Alcatrazban 10 dollár volt egy elítélt napi költsége, míg Atlantában 3 dollár) A döntésében szerepet játszott az is, hogy a létesítmény elavult, a várható felújítási költségek helyett jobban megérte egy újabb börtönt felépíteni.1963. március 23-án hagyták el az utolsó rabok a szigetet. Helyét az Illinois állambeli Marionban újonnan épített maximális biztonságú börtön vette át.

Harmat Árpád Péter

Az alábbi képeken a cikk szerzője látható 1996-os útján Alcatraz szigetén: