Magyarország főméltóságai, zászlósurai

Magyarország főméltóságai

/Kormányzók, fejedelmek, köztársasági elnökök, nádorok, vajdák, bánok, országbírók/

 

Cikkünk legfőbb célja, hogy összegyűjtve bemutassa hazánk történetének legfontosabb főméltóságait, (uralkodók nélkül), és ezzel részint segítséget nyújtson a magyar történelem tanulmányozásához, részint használható segédanyagot biztosítson portálunk látogatóinak. A magyar királyok listája külön cikkünkben olvasható itt. A főméltóságok közül első helyen és kiemelten a miniszterelnökök listája látható, majd sorban következnek a legjelentősebb főméltóságok: kormányzók, köztársasági elnökök, egyéb államfők (pl.: ET elnökök), nádorok (comes palatinus) erdélyi vajdák (woyuoda Transsiluanus) országbírók (iudex curiae regiae) horvát bánok és esztergomi érsekek. A felsorolt nyolc méltóság viselői voltak hazánk legfontosabb, leghatalmasabb emberei, így a királyok mellett - kiknek ismerete ma már alapszintű tudásanyagot jelent - ők befolyásolták legnagyobb mértékben országunk történetét.

A felsorolásból terjedelmi okokból kimaradtak az udvari főméltóságok: a tárnokmesterek (magister tavernicorum), főajtonállók (ianitorum regalium magister), főasztalnokok (dapiferorum regalium magister), főpohárnokok (pincernarum regalium magister), főlovászmesterek (agasonum regalium magister), a főkincstárnokok (summus thesaurarius), a pozsonyi és temesi ispánok, a székely ispánok, és a titkos kancellárok.

Magyarország kormányzói

  • Hunyadi János: 1446-1453
    Szilágyi Mihály: 1458
    Ludovico Gritti: 1530-1534
    Johann Caspar Ampringen: 1673-1681
    Kossuth Lajos: 1849.04.14-1849.08.11
    Horthy Miklós: 1920.03.01-1944.10.16

Köztársasági elnökök:

Károlyi Mihály közt. elnök   1918. 11. 16.-1919. 3. 21.
Tildy Zoltán közt. elnök     1946. 2. 2.-1948. 7. 30.
Szakasits Árpád közt. elnök  1948. 8. 23.-1950. 5. 8.
Szűrös Mátyás közt. elnök    1989-1990
Göncz Árpád közt. elnök      1990-2000
Mádl Ferenc                  2000-2005
Sólyom László                2005-2010
Schmitt Pál          2010-2012
Kövér László         2012
Áder János           2012 május 10 -től

Egyéb államfők:

  • Garbai Sándor                1919. 3. 21.-1919. 8. 1.

  • Habsburg József              1919. 8. 7.-1919. 8. 23.

  • Szálasi Ferenc nemzetvezető  1944. 10. 26.-1945. 3. 27.

  • Rónai Sándor az ET* elnöke    1950. 5. 8.-1952. 8. 14.

  • Dobi István, az ET* elnöke    1952. 8. 14.-1967. 4. 14.

  • Losonczi Pál, az ET* elnöke   1967. 4. 17.-1987

  • Németh Károly, az ET* elnöke  1987-1988

  • Straub F. Brúnó, az ET* eln.  1988-1989

  • *ET= Elnöki Tanács (1949-1989 közt a köztársasági elnök helyett)

Magyarország ismert nádorai

1030-as évek-1040-es évek Aba Sámuel

1055 Zacheus

1057 Radó

1066 k. Otto (Acha, vagy Atha)

1067 k. Radován

1075 I. Gyula

1091 Péter

1095 k. II. Gyula

1095-1108 I. Pál

1108–1116 János

1135 II. Pál

1137–1138 Fancel (Phonsol)

1145–1146, 1156–1157 Belus

1162 Héder

1163 I. Tamás

1165–1171 Ampod (Ompud)

1178–1183 Farkas

1184 I. Dénes

1185–1186 II. Tamás

1188–1194, 1198–1199, 1206 Mog (Mocho)

1197–1198 Ézsau

1199–1202 Mika (Mihály)

1202–1204 Benedek

1205 Miklós

1207–1209 Győr nembéli Csépán

1209–1212 Győr nembéli Both(o)

1212–1213 Bór-Kalán nembéli Bánk

1213–1214, 1219–1222, 1226 Szát nembéli Miklós

1215–1218, 1222–1226 Kán nembéli Siklósi Gyula

1222 Wechich fia Tivadar

1227–1228, 1231–1234 II. Dénes (Ampod nádor unokája)

1228–1231 I. Moys (Mózes)

1235–1240 Tomaj nembéli (III) Dénes

1242 Buzád-Hahót nembéli Arnold

1242–1245 Borsa nembéli László

1245–1246, 1248 Türje nembéli Szentgróti (IV.) Dénes

1246–1247 Gutkeled nembéli István

1248–1260, 1272–1273, 1274–1275 Ratold nembéli Roland

1260–1265 Héder nembéli Güssingi Henrik

1263, 1273–1274, 1277 Pécz nembéli (V.) Dénes

1266 Csák nembéli Domonkos

1267–1270, 1272, 1273 Kemény fia Lőrinc

1268 Tombold fia Benedek

1270–1272 II. Moys (Mózes) (I. Moys nádor fia)

1275, 1276–77, 1284, 85,89,91,92,95,96 Güssingi Miklós

1275-1276, 1277–1278, 1281, 1288 Csák nembéli Péter

1278–1279, 1282–1283 Csák nembéli (II.) Máté

1280–1281 Aba nembéli Szalánczi Finta

1281, 1287, 1288 Héder nembéli Güssingi János (Iván)

1284 Aba nembeli Tekes fia III. István

1285, 1288, 1290, 91, 93,95,96,97,98,99,1300 I. Amadé

1286 Aba nembéli Matján

1289, 1291 Boztyh (Bastech) nembéli Rajnald

1290 Misza

1291 körül Szentemágócs nembéli II. Mihály

1297 nyarán Csák nembéli II. Máté

1298–1299 Pécz nembéli Apor

1298–1299 Ratold nembéli II. Roland (Lóránd)

1302-1303, 1304-1305, 1307, 1313-1315

1305-1306, 1307 Borsa nembéli Kopasz

1312, 1315-1318, 1320 Ratold nembéli Hasznosi II. Domokos

1322 Debreczeni Dózsa

1322-1327 Druget Fülöp

1328-1333 Druget III. János

1334-1342 Druget Vilmos

1342-1356 Gilétfi III. Miklós

1356-1367 Kont nembéli Újlaki IV. Miklós

1367-1372 II. László, oppelni herceg

1372-1375 Simontornyai Laczkfi I. Imre

1376-1385 Garai V. Miklós

1385-1387 Széchy VI. Miklós

1387-1392 Csáktornyai Laczkfi V. István

1392-1397 Ilsvai Leusták

1397-1402 Bebek Detre

1402-1433 Garai VII. Miklós

1435-1437 Pálóczy III. Máté

1437-1447 Hédervári II. Lőrinc

1447-1458 Garai III. László

1458-1484 Guthi Ország III. Mihály

1486-1487 Szapolyai II. Imre

1492-1499 Szapolyai VI. István

1500-1503 Vingárti Geréb III. Péter

1504-1519 Perényi III. Imre

1519-1523, 1524-1525, 1526-1530 Báthory VII. István

1525-1526 Werbőczy VIII. István

1530-1533 Alsólindvai Bánffy IV. János

1533-1554 nincs nádor

1554-1562 Nádasdy III. Tamás gróf

1562-1608 nincs nádor

1608-1609 Illésházy IX. István

1609-1616 Thurzó György

1618-1621 Forgách Zsigmond

1622-1625 Thurzó Szaniszló

1625-1645 Esterházy VIII. Miklós

1646-1648 Draskovics V. János

1649-1654 Pálffy III. Pál

1655-1667 Wesselényi Ferenc

1667-1681 nincs nádor

1681-1713 Esterházy IV. Pál

1714-1732 Pálffy IX. Miklós

1732-1741 nincs nádor

1741-1751 Pálffy VI. János

1751-1765 Batthyány Lajos

1765-1790 nincs nádor

1790-1795 Habsburg-Lotharingiai Sándor Lipót fhcg

1796-1847 Habsburg-Lotharingiai József főherceg

1847-1867 Habsburg-Lotharingiai X. István fhcg

Erdélyi vajdák:

1003 Zoltán
1111 Merkur
1176 Lesták
1199-1200 Legforus
1200 Eth
1201 Gyula
1202-1203 Korlát fia Benedek
1206 Smaragd
1206-1207 Korlát fia Benedek
1208-1209 Korlát fia Benedek
1209-1212 Kacsics nembeli Mihály
1212-1213 Bertold
1213 Miklós
1214 Kán nembeli Gyula
1215 Simon
1216-1217 Ipoch
1217 Rafain
1219-1221 Neuka
1221-1222 Péter fia Pál
1227 Sólyom fia Pósa

1230-1231 Rátót nembeli Gyula
1233-1234 Tomaj nembeli Dénes
1235 Szerafin fia András
1235-1241 Sólyom fia Pósa
1242-1252 Lőrinc
1252-1260 Ákos nembeli Ernye
1260-1267 Kán nembeli László
1267-1270 Gutkeled nembeli Miklós
1270-1272 Csák nembeli Máté

1272-1273 Geregye nembeli Miklós
1273 János
1274 Csák nembeli Máté
1274 Geregye nembeli Miklós
1274-1275 Csák nembeli Máté
1275 Csák nembeli Ugrin
1275-1276 Kán nembeli László
1276 Csák nembeli Ugrin
1276 Csák nembeli Máté
1277-1278 Pok nembeli Miklós
1278-1280 Aba nembeli Finta
1280 Tekus fia István
1282 Borsa nembeli Lóránd
1287-1288 Mojs
1288-1297 Borsa nembeli Lóránd
1297-1315 Kán nembeli László
1315-1318 Pok nembeli Miklós
1318-1321 Debreceni Dózsa
1321-1342 Szécsényi Tamás
1342-1344 Sirokai Miklós
1344-1350 Lackfi István
1440-1441 Jakcs Mihály és Jakcs László
1441-1458 Újlaki Miklós

1441-1446 Hunyadi János
1446-1448 Bebek Imre
1450-1458 Rozgonyi János
1458-1461 Rozgonyi Sebestyén
1459-1461 Kanizsai László
1459-1460 Rozgonyi János
1461 Kanizsai Miklós
1462-1465 Újlaki Miklós és Pongrác János
1465-1467 Ellerbach Bertold, Szentgyörgyi János és Szentgyörgyi Zsigmond
1468-1472 Pongrác János és Csupor Miklós
1472-1475 Magyar Balázs
1475-1476 Pongrác János
1478-1479 Geréb Péter
1479-1493 Báthori István
1493-1494 Losonci László
1493-1498 Drágfi Bertalan
1498-1510 Szentgyörgyi Péter

1510-1526 Szapolyai János
1526-1529 Perényi Péter
1529-1534 Báthori István
1534-1538 Maylád István
1538-1540 Maylád István és Balassa Imre
1551 Matinuzzi Fráter György esztergomi érsek
1552-1553 Báthori András
1553-1556 Dobó István és Kendi Ferenc

Országbírók listája:

Név

Országbíróság ideje

 

 

Gyula

1127-1131 körül

 

 

György

1135 előtt

 

 

Fanzell

1141 előtt

 

 

Cadarius

1146

 

 

Gereon

1148

 

 

Henrik

1150-1157

 

 

Gábor

1162-1163

 

 

Lőrinc

1164-1172

 

 

Cumpurdinus

1174/78-1181

 

 

Péter

1183

 

 

Moch

1185-1186

 

 

Domonkos

1192-1193

 

 

Ézsau

1197-1198

 

 

Péter

1198

 

 

Micha

1199

 

 

Vejteh

1199-1200

 

 

Achilleus

1201

 

 

Gyula

1202-1204

 

 

Smaragd

1205-1206

 

 

Marcell (először)

1207

 

 

Miklós

1208-1210

 

 

Marcell (másodszor)

1211-1212

 

 

Gyula

1212-1213

 

 

Márton

1214

 

 

Atyusz

1215-1218

 

 

Gyula (először)

1219-1221

 

 

Bánk

1221-1222

 

 

Pósa

1222

 

 

Botez

1222-1224

 

 

Salamon

1227 előtt

 

 

László (először)

1224-1230

 

 

Benedek

1231-1232

 

 

Demeter (először)

1232-1234

 

 

László (másodszor)

1234-1235

 

 

Gyula (másodszor)

1235-39

 

 

Andor

1239-41

 

 

Pál (először)

1241-42

 

 

Demeter (másodszor)

1242-45

 

 

István

1245-46

 

 

Lóránt (Roland)

1246-48

 

 

Pál (másodszor)

1248-53

 

 

Kőszegi Henrik

1254-61

 

 

Lőrinc

1261-67

 

 

Erney (először)

1267-70

 

 

Miklós (először)

1270-72

 

 

Dénes (először)

1272

 

 

Sándor

1272-1273

 

 

László

1273

 

 

Máté

1273

 

 

Miklós (másodszor)

1273-1274

 

 

Erney (másodszor)

1274

 

 

Miklós (harmadszor)

1274

 

 

Erney (harmadszor)

1274

 

 

Dénes (másodszor)

1275

 

 

Tamás (először)

1275

 

 

Miklós

1275

 

 

Ugrin

1275-1276

 

 

Mojs

1276

 

 

Móric

1275

 

 

Jakab

1276

 

 

Dénes (harmadszor)

1277

 

 

Roland

1277

 

 

Gyula

1278

 

 

István

1278-1280

 

 

Péter

1280-1281

 

 

János

1281-1282

 

 

Amádé (először)

1283

 

 

Rubinus

1283

 

 

Gergely

1288

 

 

Amádé (másodszor)

1289

 

 

Tamás (másodszor)

1290-

 

 

Apor

1293-1298

 

 

István

1298-1301/1304?

 

 

Péter

1301

 

 

 

 

 

 

 

Ugrin

1304?-1311?

 

 

János

1311-1314

 

 

Lampert

1314-1324

 

 

Köcski Sándor

1324-28

 

 

Nagymartoni Pál

1328-49

 

 

Szécsényi Tamás

1349-54

 

 

Drugeth Miklós

1354-55

 

 

Szécsi Miklós

1355-59

 

 

Újlaki Miklós

1359

 

 

Bebek István

1360-1369

 

 

Szécsi Miklós (másodszor)

1369-1372

 

 

Szepesi Jakab (először)

1372

 

 

Cudar Péter

1373

 

 

Szepesi Jakab (másodszor)

1373-1380

 

 

Szécsi Miklós (harmadszor)

1381-1384

 

 

Szentgyörgyi Tamás

1385

 

 

Kaplai János (először)

1385

 

 

Bebek Imre (először)

1386

 

 

 

 

 

 

 

Bebek Imre (másodszor)

1386-1392

 

 

Kaplai János (másodszor)

1392-1395

 

 

Perényi Péter

1415-23

 

 

Kompolti István

1423-25

 

 

Horvát bánok
 

  • Álmos herceg (1091-1102).
  • Alexius (1110-1116).
  • Péter (1134).
  • Bjelić (Béla 1141 – 1157).
  • Ampud v. Ompus (1167 és 1175-1176).
  • Konstantin Sebastos, dux Dalmatiae et Chroatiae (1168-?).
  • Rogerius, dux Dalm. et Croat. (1178-1180).
  • Dénes bán (1180-1183).
  • Imre, ifjabb király és dux Slavoniae (1184-1196).
  • Endre, Imre király öccse, dux Slavoniae (1197-1204).
  • Dominicus bán (1201).
  • István (1205-1207).
  • Banco vagy Bánk bán (1208-1209), később nádor.
  • Berthold kalocsai érsek, Gertrud királyné testvére, egész Szlavónia bánja (1209-1212).
  • Fra Ponticus de Cruce, a templáriusok mestere, (1214-1219).
  • Béla rex iunior és dux Slav. (1221-1226).
  • Salamon, totius Slav. banus (1223).
  • Márton, dalmát és horvát bán (1226).
  • Kálmán, halicsi király és dux Slavoniae (1226 -1241).
  • Buzad de genere Hahold, a lindvai Bánfy-család őse, szlavoniai bán (1223).
  • Benedictus, totius Slav. bánus (1228).
  • Nemil, al-bán (1220) és zágrábi főispán.
  • Jula, szlavóniai bán (1231).
  • Okus, szlavóniai bán (1233).
  • Albericus, al-bán (1238).
  • Opoj, szlav. bán (1236-1233).
  • Vladislav, szlav. bán (1240).
  • Vialka Dénes, b. totius Slavoniae (1241-1244).
  • István, de genere Subich, tengermelléki bán. (1244).
  • Dénes de Genere Türje, Dux Sclavoniae. (1244-1245)
  • István, ifjabb király, dux Sclavoniae (1245-1262).
  • Vladislav, totius Sclav. b. (1245).
  • Roland de genere Ratold, totius Sclav. banus (1246).
  • Dominicus al-bán (1247-49).
  • Stepco de genere Subich, totius Sclav. banus (1251-1312).
  • Sándor mester, al-bán (1252).
  • Butco de Corbavia, tengermelléki bán (1259).
  • Ino, al-bán (1258).
  • Béla rex junior és dux Sclavoniae (1262-69).
  • Roland, egész Szlav. bánja, (1264-66).
  • Csáki Demeter, egész Szlav. bánja (1266).
  • Dénes, egész Szlav. bánja (1267).
  • Pektár Joákim (1269-72), totius Sclav. banus.
  • Endre, IV. László kir. öccse, dux Sclav. (1272 -1278).
  • Mathoeus, ban. totius Sclav. (1273).
  • Henricus, ban. totius Sclav. (1273).
  • Johannes, ban. totius Sclav. (1275).
  • Velencei Endre, III. Endre unokája (1278-90), dux. Sclav.
  • Radislav, tot. Sclav. b. (1278-88).
  • Petrus de Pukur, szlav. b. (1280).
  • Detricus és Ino, al-bánok (1280).
  • Stefanus, totius Sclav. b. (1282-88).
  • Morosini Albertin, III. Endre nagybátyja, dalmáciai bán (1290-1301).
  • Nicolaus, totius Sclav. ban. (1292-1294).
  • Ebben az időben a Šubić-család minden tagja a tengermelléki bán címét viselte.
  • Subich Pál, szlav. bán (1293-1312).
  • Kőszegi Henrik (1308-1310). szlav. Herceg.
  • Subich Mladen, szlav. herceg (1312-1322).
  • Nicolaus de genere Buzath, tot. Sclav. b. (1313)
  • Bánfy János, tot. Sclav. b. (1318).
  • Baboneg István, tot. Sclav. b. (1310-18), a Blágayak őse.
  • Baboneg János tot. Sclav b. (1313-23).
  • Prodanić Mykch vagy Miklós, tot. Sclav. b. (1323-42), a Nádasdyak őse.
  • Laczkfy Miklós, egész Szlav. bánja (1342-43.)
  • István, I. Lajos király öccse, szlav. herceg (1344?-55).
  • Széch Miklós, Dalmát- és Horvátorsz. bánja: (1355-66).
  • Stefanus de Starchy, totius Sclav. banus (1352-1353).
  • Leustachius, tot. Szlav. b. (1356-61).
  • Erzsébet, a király anyja, horvát hercegnő (1359-?).
  • Durazzói Károly, horv. herceg (1366-79).
  • Csúz János, dalmát és horvát bán (1367).
  • Zudar Péter, szlavóniai bán (1369-80).
  • Erzsébet királyné, horvát hercegnő (1380-82.)
  • Laczkfi István, dalmát és horvát b. (1382-86)
  • Stefanus és Joannes de Lindwa, szlav. bánok (1384).
  • Bubek Döme, (1382-84).
  • Horvát János bán (1385-86, 1388).
  • Palizsna János (1385-87?)
  • Lőcsei Ulászló (1386-89).
  • Hranić Vlatko, a boszniai király horvát bánja (1388-89).
  • Ákus, szlav. bán. (1388 előtt).
  • Ladislaus de Losonch, szlav. bán. (1388-89.)
  • Lőcsei Dénes (1388-89).
  • Klešić Pál, a boszniai király bánja (1390-91).
  • Bubek Detrik (1390-97).
  • Vukčić Vuk, a boszn. kir. bánja (1391-93).
  • Frangepán János (1391-94).
  • Garai Miklós (1394-1402).
  • Hervoja herceg (1398-1408).
  • Alben Eberhard, zágrábi püspök (1402-1404).
  • Bisen Pál és Pécsi Pál (1403-1406).
  • Cillei Hermann (1406-1408).
  • Frangepán Miklós (1424-1434).
  • Thallóczy Matkó (1434-37).
  • Thallóczy Matkó és testvérei (1437-45).
  • Cillei Ulrik (1445-1456).
  • Thallóczy Péter és Ferenc (1445-1454):
  • Székel János (1445-49).
  • Ujlaky Miklós (1449).
  • Vitovec János (1456-65).
  • Sperancsics Pál (1459-63).
  • Zápolya Imre (1464-65).
  • Thúz János (1466-69).
  • Rozgonyi János (1466-?)
  • Magyar Balázs (1470-76).
  • Egerváry László (1476-92).
  • Thúz János (1477-?).
  • Gereben Mátyás (1483-90).
  • Corvin János (1490 – 1492).
  • Derencsényi Imre (1493).
  • Bajnai Bot Endre (1492).
  • Kanizsai László (1493-94).
  • Corvin János (1494-1504).
  • Bot Endre (1505-1511).
  • Ernuszt János (1508).
  • Perényi Imre (1511–13).
  • Beriszló Péter (1513-20).
  • Korbáviai János (1521-24).
  • Batthyány Ferenc (1524-33).
  • Karlović János (1527-31).
  • 1533 és 1537 között nem volt bán Horvátországban.
  • Nádasdy Tamás (1537 – 1540).
  • Keglevich Péter (1537 – 1542).
  • Zrínyi Miklós (1542 – 1556).
  • Erdődy Péter (1557 – 1567).
  • gr. Frangepán Ferenc (1567 – 1572).
  • Draskovics György püspök (1567 – 1578).
  • Alapy Gáspár (1575- 1578).
  • Ungnad Keresztély báró (1578 – 1584).
  • Erdeődy Tamás (1584 – 1595).
  • Draskovics János (1596 – 1605).
  • Erdeődy Tamás (1608 – 1615).
  • Thúróczy Benedek (1615 – 1616).
  • Frangepán Miklós (1616 – 1622).
  • Zrínyi György (1622 – 1626).
  • Erdeődy Zsigmond (1627 – 1639).
  • Draskovits János (? – 1613).
  • Zrínyi Miklós (1647 – 1664).
  • Zrínyi Péter (1665 – 1670).
  • Erdeődy Miklós (1670 – 1693).
  • Batthyány Ádám (1693 – 1703).
  • Pálffy János (1704 – 1732).
  • Draskovics János (1732 – 1733).
  • Eszterházy József (1733 – 1741).
  • Batthyány Károly József (1742 – 1756).
  • Nádasdy Ferenc (1756 – 1783).
  • Eszterházy Ferenc (1783 – 1785).
  • Ballassa Ferenc (1785 – 1790).
  • Erdődy János (1790 – 1806).
  • Gyulay Ignác (1806 – 1831).
  • Vlassich Ferenc (1832 – 1840).
  • Haller Ferenc (1842 – 1845).
  • Haulik György püspök, báni helytartó (1845 – 1848).
  • Josip Jelačić (1848 – 1858).
  • Šokčević József báró, báni helytartó, 1858. márciustól 1859. júliusig.
  • Johann Baptist Coronini-Cronberg gróf, 1859. augusztustól 1860. júliusig.
  • Sokčević József báró, 1860. júliustól 1867. júliusig.

Horvát bánok a Monarchiában:

Név

hivatal kezdete

hivatal vége

párt

 

Rauch Levin (Levin Rauch)

1868. december 8.

1871. január 26.

Horvát Unionista Párt

 

Bedekovics Kálmán (Koloman Bedeković)

1871. január 26.

1872. február 17.

?

 

Vakanovics Antal (Antun Vakanović)

1868. december 8.

1873. szeptember 20.

?

 

Mazsuranics Iván (Ivan Mažuranić)

1873. szeptember 20.

1880. február 21.

?

 

Pejacsevich László (Ladislav Pejačević)

1880. február 21.

1883. szeptember 4.

?

 

Ramberg Hermann (Hermann Ramberg)

1883. szeptember 4.

1883. december 1.

?

 

Khuen-Héderváry Károly

1883. december 1.

1903. július 1.

Horvát Nemzeti Párt

 

Pejacsevich Tivadar (Teodor Pejačević)

1903. július 1.

1907. június 26.

?

 

Rakodzay Sándor (Aleksandar Rakodczaj)

1907. június 26.

1908. január 8.

?

 

nyéki Rauch Pál (Pavao Rauch z Nyeku)

1908. január 8.

1910. február 5.

?

 

Tomassich Miklós (Nikola Tomašić)

1910. február 5.

1912. január 19.

Horvát Nemzeti Párt

 

Cuvaj Ede (Slavko Cuvaj)

1912. január 19.

1913. július 21.

?

 

Skerlecz Iván (Ivan Škrlec)

1913. július 21.

1917. június 29.

?

 

Mihalovich Antal (Antun Mihalović)

1917. június 29.

1919. január 20.

?

 

 

 

Esztergomi érsekek

 

 

Domonkos

1000–1002

 

 

Sebestyén (Radla)

1002–1007

 

 

Anasztáz (Asztrik)

1007–1036[1]

 

 

II. Domonkos

1037–1040

 

 

Benedek

1046-1055

 

 

Dersfi Dezső

1067–1075 előtt†

"

 

Nehemiás

1075–1077. június 9. után†

"

 

István

1093-tól

Esztergom érseke 1093-tól

 

Acha

1094-től

Csak a nevét említi egy Szent László korabeli oklevél

 

Szerafin

kb. 1095–1104

 

 

Lőrinc

1105–1116 után

halálának időpontja bizonytalan

 

Marcell

1119 körül

a püspöki trónralépés dátuma bizonytalan és halálának időpontja ismeretlen

 

Felicián

1127–1139

 

 

Makár

1142 körül

a püspöki trónralépés dátuma bizonytalan és halálának időpontja ismeretlen

 

Kökényes

1146 körül

"

 

Martyrius

1151–1158[2]

"

 

Bánfi Lukács

1158–1181†

1156–1158 egri püspök

 

Miklós

1181–1183

 

 

Jób

1185–1203

1203-tól pápai legátus

 

Csák Ugrin

1204

Csak választott érsek.

 

Bár-Kalán nembeli Kalán

1204–1205

Az esztergomi káptalan szabálytalan választása alapján választott érsek.

 

Merániai János

1205–1223

 

 

Tamás

1224–1225. március 17.†

egri püspök

 

Róbert

1226–1239

veszprémi püspök

 

Rátót nembeli Mátyás

1239–1241. április 11.†

váci püspök, a muhi csatában esett el

 

Báncsa István

1243–1252

bíboros

 

Benedek

1254–1261

 

 

Szentgróti Fülöp

1262–1273

 

 

Benedek

1274 február közepe – 1276. november 18. után†

budai prépost, csak a káptalan választja, pápai megerősítést nem kap

 

Kőszegi Péter

 

 

 

Vázsony (vagy Monoszló?) nembeli Lodomer (Ladomér)

1279. június 13.–1297/1298 fordulója†

1268-tól váradi püspök

 

Bicskei Gergely

1298. január–február/1299. január 28.–1303†

székesfehérvári prépost, érseki kormányzó

 

Bői Mihály

1303. november 4. – 1304. augusztus 24. és november 1. között†

zágrábi püspök

 

Tamás

1305–1321

 

 

Piast Boleszláv (Bolesław)

1321 – 1328

 

 

Dörögdi Miklós

1329 – 1330

A káptalan érseknek választja, a széket elfoglalja, de útban a pápához rablók elfogják és fogvatartják, közben a pápa Telegdit választja érseknek.[3]

 

Telegdi Csanád

1330 – 1349

 

 

Vásári Miklós

1350-1358

 

 

Keszei Miklós

1358-1366

 

 

Telegdi Tamás

1367-1376

 

 

De Surdis János

1376-1378

 

 

Demeter

1378. augusztus 16. – 1387. február 20.†

bíboros, 1379-től apostoli kormányzó

 

Kanizsai János

1387. október 9. – 1418. május 30.†

 

 

Hohenlohe György

1418. december – 1423. július 10.†

apostoli kormányzó

 

Pálóczi György

1423. október – 1439. június vége†

prímás

 

Szécsi Dénes (Desiderius Széchy, Dionysius)

1440. február 15.–1465. február 1.†

prímás, egri püspök (1439–1440), 1439. december 18-ától bíboros

 

Vitéz János

1465. február/május 15. – 1472. augusztus 8.†

Várad püspöke is, 1472. április 2-ától Beckensloer János egri püspök felügyelete alatt

 

Beckensloer János

1474 tavasza/1475. április 24. – 1476

február 13-án megszökik, de címét továbbra is viseli; egri püspök (1468–1474), 1472. április 2-ától az esztergomi érsekség és Vitéz János érsek felügyelője

 

Aragoniai János

1480. február/1482 december–1485. október 17.†

érseki kormányzó (adminisztrátor)

 

Estei Hippolit (Ippolito d'Este)

1486. április 1./1487. május 27. – 1497. december 20-án lemond)

bíboros, Mátyás király hatéves korában nevezte ki, a pápa ezért 1486. június 6-án még megtagadta a megerősítést. Utóbb méltóságát pápai jóváhagyással elcserélte Bakócz Tamással az egri püspökségre

 

Bakócz Tamás

1497. december 20. – 1521. június 16.†

egri püspök (1493–1497), 1500-tól bíboros

 

Szathmári György

1521 – 1524. április 7.†

Veszprém (1499–1501), Várad (1501–1505) és Pécs püspöke

 

Szalkai László

1524. május 6. előtt – 1526. augusztus 29.†

egri püspök (1520/1523–1524), 1543 és 1820 között az érseki székhely Nagyszombatban volt

 

Várdai Pál

1526. november 10. után – 1549. október 12.†)

egri püspök (1524–1562)

 

Fráter György

1551. augusztus – 1551. december 17.†

bíboros

 

Oláh Miklós

1553. március 20. – 1568†

egri püspök (1548–1553)

 

Verancsics Antal

1569. október 17. – 1573. június 15.†

egri püspök (1557–1569)

 

 

1573–1596

a prímási szék betöltetlen Telegdi Miklós az érseki helytartó (1573-1586)

 

Fehérkövy István

1596

még beiktatása előtt meghalt

 

Kutassy János

1597. január 22. – 1601

 

 

Forgách Ferenc

1607. július 4. – 1615†

bíboros

 

Pázmány Péter S.J.

1616. szeptember 28. – 1637. március 19.†

"

 

Lósy Imre

1637. május 14. – 1642. november 7.†

egri püspök (1633 – 1637)

 

Lippay György

1642. november 18. – 1666. január 3.†

egri püspök (1637 – 1642)

 

Szelepcsényi György

1666. január 15. – 1685†

kalocsai érsek

 

Széchényi György

1685. március 21. – 1695†

"

 

Kollonich Lipót (Leopold Karl von Kollonitsch)

1695. július 14. – 1707. január 20.†

győri püspök (1685–1695) és kalocsai érsek (1688/1689–1695), 1686-tól bíboros

 

Keresztély Ágost (Christian August von Sachsen-Zeitz)

1707. január 21. – 1725. augusztus 23.†

győri püspök (1695–1725), 1706-tól bíboros, hercegprímás

 

Eszterházy Imre

1725. augusztus 31. – 1745. december 6.†

veszprémi püspök (1723 – 1725), hercegprímás

 

Csáky Miklós

1751. július 30. – 1757. május 31.†

kalocsai érsek, bíboros, hercegprímás

 

Barkóczy Ferenc

1761. május 13. – 1765. június 18.†

egri püspök (1744 – 1761), hercegprímás

 

 

1765-1776

a prímási szék betöltetlen

 

Batthyány József

1776. január 15./május 20. – 1799. október 23.†

kalocsai érsek, bíboros, hercegprímás Mária Terézia 11 évig törvényellenesen várt a szék betöltésével

 

Lotaringiai-Habsburg Károly Ambrus (Karl Ambrosius von Österreich-Este)

1808–1809

hercegprímás

 

 

1809-1819

a prímási szék betöltetlen

 

Rudnay Sándor

1819. december 17. – 1831. szeptember 13.

bíboros, hercegprímás

 

 

1831-1838

a prímási szék betöltetlen

 

Kopácsy József

1838–1847

hercegprímás

 

(Hám János)

1848–1849

Kinevezett érsek, de állását mégsem foglalta el[3]

 

Scitovszky János

1849. szeptember 28. – 1866. október 19.

bíboros, hercegprímás

 

Simor János

1867 – 1891

"

 

Vaszary Kolos Ferenc O. S. B.

1891. december 13. – 1912

"

 

Csernoch János

1912. december 13.– 1927. július 25.

"

 

Serédi Jusztinián György O. S. B.

1927. november 30. – 1945

Esztergom érseke, március 29. bíboros, hercegprímás

 

Mindszenty József

1945. október 2. – 1973. december 18.

Esztergom érseke, bíboros, hercegprímás

 

Lékai László

1976. február 12. – 1986. június 30.

bíboros, prímás

 

1993-tól átnevezve: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye névre

 

Paskai László O. F. M.

1987. március 3. – 2002. december 7. lemondott

Esztergom-Budapesti érsek, bíboros, prímás

 

Erdő Péter

2002. december 7. –

Esztergom-Budapesti érsek, bíboros, prímás

 

Tárnokmesterek:

  • 1214 Miska fia Salamon
  • 1216 – 1224 A(m)pod fia Dénes (megszakítással)
  • 1224 – 1230 Tomaj nembeli Dénes
  • 1231 – 1235 Miklós fia Miklós
  • 1235 Szák nembeli Pós
  • 1238 – 1241 Rátót nembeli Domokos
  • 1242 – 1246 Csák nembeli Máté
  • 1246 – 1248 Türje nembeli Dénes
  • 1248 – 1260 Hahót nembeli Csák
  • 1260 – 1270 Pók nembeli Móric
  • 1272 Ákos nembeli Ernye
  • 1272 – 1273 Gut-Keled nembeli Joachim (először)
  • 1273 Rátót nembeli István
  • 1273 – 1274 Gut-Keled nembeli Joachim (másodszor)
  • 1274 Monoszló nembeli Egyed (először)
  • 1274 Gut-Keled nembeli Joachim (harmadszor)
  • 1274 – 1275 Monoszló nembeli Egyed (másodszor)
  • 1275 Gut-Keled nembeli Joachim (negyedszer)
  • 1275 – 1276 Csák nembeli Máté
  • 1276 – 1277 Kőszegi Iván (János) (először)
  • 1277 – 1279 Csák nembeli Ugrin
  • 1279 – 1280 Aba nembeli Lőrinc (először)
  • 1281 – 1283 Aba nembeli Péter
  • 1284 – 1286 Aba nembeli Lőrinc (másodszor)
  • 1290 – 1291 Kőszegi Iván (másodszor)
  • 1291 – 1292 Rátót nembeli Porc István
  • 1293 – 1301 Rátót nembeli Domokos
  • 1302 – 1305 Kőszegi Henrik
  • 1307 Kőszegi Miklós
  • 1307 – 1309 Csák nembeli Ugrin
  • 1310 – 1311 Csák nembeli Máté
  • 1311 – 1314 Kőszegi Miklós
  • 1314 – 1315 Borsa nembeli Beke
  • 1316 – 1338 Nekcsei Demeter
  • 1339 – 1342 Szécsényi Tamás (először)
  • 1342 Lackfi István (először)
  • 1342 – 1343 Szécsényi Tamás (másodszor)
  • 1343 – 1344 Lackfi István (másodszor)
  • 1344 – 1346 Roholcai Tót Lőrinc
  • 1347 – 1352 Paksi Olivér (először)
  • 1353 Lackfi István (harmadszor)
  • 1353 – 1359 Pomázi Cikó
  • 1359 – 1360 Paksi Olivér (másodszor)
  • 1360 – 1371 ifj. Zsámboki János (először)
  • 1371 – 1372 Dunajeci János
  • 1373 – 1376 ifj. Zsámboki János (másodszor)
  • 1376 Szepesi Jakab
  • 1378 – 1382 Szentgyörgyi Tamás
  • 1382 – 1384 Zámbó Miklós (először)
  • 1384 – 1385 Treutel János
  • 1385 – 1388 Zámbó Miklós (másodszor)
  • 1388 – 1398 Kanizsai Miklós
  • 1398 – 1401 Jakcs György
  • 1402 – 1408 Treutel Miklós
  • 1408 – 1410 Szécsi Miklós
  • 1410 – 1419 Bebek János
  • 1419 – 1433 Berzenci Péter
  • 1433 – 1438 Rozgonyi János
  • 1438 – 1443 id. Perényi János
  • 1443 – 1444 Ország János
  • 1445 – 1458 id. Perényi János
  • 1458 – 1459 Bodó Gergely
  • 1459 – 1470 Rozgonyi János
  • 1470 – 1472 Rozgonyi Rajnald
  • 1472 – 1478 Perényi István
  • 1478 – 1481 Thúz János
  • 1481 – 1483 Nagylucsei Orbán
  • 1483 – 1487 Pak(o)si János
  • 1487 – 1489 Nagylucsei Orbán
  • 1489 – 1490 Hédervári Miklós
  • 1491 – 1493 Losonczi László
  • 1493 – 1495 Egervári László
  • 1496 – 1498 Losonczi László
  • 1498 – 1518 Ráskai Balázs
  • 1518 – 1523 Drágffy János
  • 1523 – 1527 Thurzó Alexius de Bethlenfalva
  • 1527. 11. 10. – 1534 (Bathori) de Bathor Andreas
  • 1527 – 1533 Drugeth Franciscus de Homonna
  • 1536 – 1543 Nádasdi Thomas
  • 1539 Kendy Frenciscus
  • 1544. 01. 01. – 1554. 06. 01. Bathori Andreas junior
  • 1554. 11. 05. – 1557 Perényi Gabriel
  • 1557. 11. 23. – 1566. 09. 07. (Szigetvár) Zrínyi Nicolaus
  • 1567 – 1603 Zrínyi Georgius
  • 1603. 08. 19. – 1608 Erdődy Thomas de Monyorókerék
  • 1608. 12. 01. – 1610 Forgach Sigismundus de Ghymes
  • 1610. 01. 25. – 1613. 05. 11. Draskovics Joannes de Trakostyán
  • 1613 – 1615 nem betöltött
  • 1615. 04. 27. – 1624. 01. 15. Erdődy Thomas de Monyorókerék
  • 1624. 01. – 1625. 10. nem betöltött
  • 1625. 10. 08. – 1643 Banffy Christophorus de Alsó-Lendva
  • 1644. 03. 15. – 1662. 11. 05. Csáky Stephanus de Keörösszegh
  • 1662. 11. 22. – 1663 Erdődy Georgius de Monyorókerék
  • 1663. 06. 08. – 1679 Forgách Adamus de Ghymes
  • 1679. 08. 21. – 1690. 05. Erdődy Emericus
  • 1690. 06. 12. – 1693. 04. 07. Zichy Stephanus de Vasonkő
  • 1693. 04. 07. – 1704. 01. 15. Erdődy Georgius
  • 1704 – 1705 nem betöltött
  • 1706. 11. 07. – 1739 Csáky Sigismundus
  • 1739. 05. 09. – 1746. 08. 02. Nádasdy Leopoldus Florianus
  • 1746. 08. 03. – 1754. 08. Esterházy Franciscus de Galántha
  • 1755. 11. 24. – 1759. 08. 21. Illésházy Josephus
  • 1759. 08. 21. – 1782 Batthyány Adamus
  • 1782. 10. 18. – 1783. 08. 14. Csáky Joannes de Körösszeg
  • 1783. 08. 14. – 1786. 12. 21. Niczky Christophorus
  • 1786. 12. 21. – 1789 Jankovich Antonius de Daruvár
  • 1789. 04. 27. – 1795. 07. 21. Végh Petrus
  • 1795. 07. 23. – 1797 Majláth Josephus de Székhely
  • 1797. 10. 21. – 1802. 04. 16. Szent-Ivány Franciscus
  • 1802. 04. 16. – 1825. 03. 18. Brunszvik Josephus de Korompa
  • 1825. 04. 03. – 1827 Cziráky Antonius
  • 1828. 03. 18. – 1836 Pálffy Fidelis ab Erdőd
  • 1836. 08. 09. – 1841 Eötvös Ignatius de Vásáros-Namény junior
  • 1842. 01. 12. – 1848 Keglevich Gabriel de Buzin

Felhasznált irodalom:

  • Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Magyar Könyvklub, Budapest, 2000