Nagy Imre élete

Nagy Imre élete

/Kapcsolódó cikkünk: Az 1956 -os forradalom és szabadságharc/

 

Nagy Imre a magyar történelem egyik legérdekesebb és első pillantásra talán legellentmondásosabb hőse volt. Kommunistaként élte életét, és meggyőződéses kommunistaként lett a szovjet elnyomás alatt álló Magyarország egyik vezetője is. Ám eközben megmaradt demokratikus gondolkodású, emberséges és józan ítélőképességű embernek is, aki 1953 és 1955 közti kormányfői rendelkezéseivel bizonyította, hogy egy élhető, igazságosan működő Magyarországot akar megvalósítani. Válaszul kommunista felettesei és a szovjetek félreállították, de 1956 őszén a forradalmárok és szabadságharcosok őt választották vezetőjükké! Élete és munkássága a mai napig bizonyítja: mindig és mindenkor meg kell maradnunk demokráciát védelmező és az emberi jogokat tiszteletben tartó állampolgároknak. Akkor is, ha elnyomás van, ... sőt akkor csak igazán!

Nagy Imre (Kaposvár, 1896. jún. 7. – Bp., 1958. jún. 16.): politikus, miniszterelnök, közgazdasági író, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1950, r. 1953.). Az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúja.

Szegényparaszt családból származott. Apja Nagy József (1869-1928) uradalmi cseléd, vármegyei tisztiszolga, később távírdai munkás. Anyja Szabó Rozália (1877-1969). Három fiatalabb testvére (Mária, Terézia, Erzsébet) fiatalon, illetve kicsi korban meghalt. 1925. szeptember 28-án kötött házasságot, felesége Égető Mária (1902-1978). Egyetlen gyermekük Erzsébet, aki 1927-ben született, újságíró, szerkesztő, fordító lett.

Kaposvárott 1907-től 1912-ig négy gimnáziumi évfolyamot végzett, majd lakatosmesterséget tanult. Rövid ideig lakatossegédként dolgozott, majd 1914 őszén beiratkozott a kaposvári felsőkereskedelmi iskolába. 1915-ben behívták katonának, és a háború alatt, 1916 júliusában orosz hadifogságba esett. A hadifogolytáborból 1918 júniusában szabadult, ezután a Vörös Gárda tagjaként az orosz polgárháborúban harcolt, és 1920 februárjában belépett az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportjába.

Egy évvel később, 1921 márciusában hazatért Magyarországra, és Kaposvárott egy biztosítótársaságnál lett magántisztviselő. Hamarosan belépett a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) helyi szervezetébe, amelyből 1925-ben radikális nézetei miatt kizárták. 1925-től 1927-ig alapító tagja lett a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. 1927 elején, 30 évesen börtönbüntetésre ítélték, de két hónap letöltése után szabadon engedték. A következő év tavaszán a Horthy rendszer elől Bécsbe emigrált, itt a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) falusi osztályának vezetőjeként s a paraszti pártszervezés felelőseként tevékenykedett, továbbá a Parasztok Lapja című illegális kiadvány szerkesztője volt.

Nagy Imre a Szovjetunióban

Nagy Imre 1929 végén, a KMP II. kongresszusának küldötteként utazott Moszkvába, ahol jobboldali elhajlással vádolva, bírálatban részesítették. Tizenöt évig, egészen 1944 végéig saját elhatározásából tartózkodott az orosz fővárosban, és ezen időszak alatt a szovjet állampolgárságot is megkapta (egyes források szerint 1936 -ban). Moszkvai időszakának első felében, 1936-ig a Kommunista Internacionálé Nemzetközi Agrárintézete alkalmazta. Részt vett a KMP agrárprogramjának kidolgozásában is. 1936-ban egy állambiztonsági vizsgálathoz kapcsolva ellene indított pártfegyelmi ügyben (felesége hazautazásához nem kért engedélyt, vonakodott felvenni a szovjet állampolgárságot) elmarasztalták: menesztették az Agrárintézetből és kizárták a KMP-ből. Ügyeit szerencsésen elrendezve munkát kapott, s 1938-ig a Központi Statisztikai Intézet munkatársaként dolgozott, majd 1938-ban visszavették a KMP –be is. 1938 és 1941 közt a moszkvai Új Hang folyóirat szerkesztőbizottságának tagja és cikkeinek egyik írója. 1939-től 1944-ig a moszkvai rádió magyar nyelvű adásainak egyik szerkesztője.

A "Vologya-korszak"

Kevés nyilvánosságra hozott dokumentum tartalmazza, hogy Nagy Imre a moszkvai tartózkodásának időszakában pontosan milyen kapcsolatban állt az orosz belügyi szervekkel, illetve Vologya fedőnév alatt milyen munkát végzett a Politikai Igazgatóság számára. A torinoi La Stampa nevű olasz újság például moszkvai levéltári dokumentumokra hivatkozva állítja, hogy Nagy Imre 1930 szeptember 4 -én saját elhatározásból kereste meg Moszkvában OGPU -t (Egyesített Állami Politikai Igazgatóság), hogy ott felkínálja szolgálatait. Az OGPU rövid ideig használta ügynökként, majd 1930 végén a kapcsolat megszakadt. Később, 1933. január 17-én az együttműködés megújult, és egészen 1941 júniusáig fennállt. Nagy Imre személyi anyaga végén - saját kezével - az alábbiakat írta: "Kötelezem magam, hogy az OGPU-tól kapott megbízatásokat teljesítem s azokat, illetve az OGPU-hoz fűződő kapcsolatomat titokban tartom. A titkok megsértése esetén az OGPU bizottsága előtt felelek tetteimért. Jelentéseimet Vologya névvel írom alá. Vlagyimir Joszifovics Nagy."

Az állambiztonsági szervek ezt követően Nagy Imrét magyar és más országok emigránsai körében információgyűjtésre használták. Közben az OGPU 1934 -ben átalakult és NKVD néven (Belügyi Népbiztosság) működött tovább, de a kapcsolat Nagy Imre és az szovjet belügy között ezt követően is fennmaradt! Ma már úgy tudjuk, hogy Nagy Imre jelentései alapján több magyar, német és más nemzetiségű kommunistát ítéltek el "szovjetellenes terrorista, ellenforradalmi trockista" tevékenységért. Nem tudni (és nehezen is érthető), hogy a későbbi 56 -os forradalmár miért vállalta ezt a fajta "munkát" Moszkvában a 30 -as évek alatt! Nem zárható ki, hogy döntésében jelentős szerepet játszott saját biztonságának ilyen módon való garantálása - mely akkoriban egyáltalán nem ment ritkaság számba a Moszkvában élő külföldi kommunisták körében - sőt az sem kizárt, hogy "önkéntessége" mögött valójában kényszer állt és igazából nem volt választása. [forrás: gyula.czegledy.hu]

A háború utáni évek

Magyarországra 1944 novemberében a Magyar Kommunista Párt (MKP) négytagú vezetőségének tagjaként érkezett vissza, és azonnal tagja lett az MKP, majd az MDP Központi vezetőségének és a Politikai Bizottságnak. 1944. dec. 22-től 1945. november 12-ig földművelésügyi, nov. 15-től 1946. márc. 20-ig belügyminiszter. Később 1950. dec. 18-tól 1952-ig élelmezési miniszter, 1948-ban az országgyűlés elnöke. Mivel helytelenítette a gyors és erőszakos kollektivizálást, valamint a kulákság elleni fellépést, 1948 őszén leváltották a falusi bizottság vezetői tisztéről, 1949 szeptember 2-án pedig – önkritikája ellenére – kizárták a Politikai Bizottságból. Ekkor a tanítást választotta és megszakításokkal 1948–1956 között a budapesti Közgazdasági egyetemen tanított. Egy rövid időre megszűnt a vezető szerepe a Pártban a mezőgazdaság szocializálásával kapcsolatos ellenvéleménye miatt 1952. jan. 5-től nov. 14-ig a begyűjtési miniszteri tárcát kaphatta csak meg. 1952-ben miniszterelnök helyettes lett.

Végül 1953-tól majdnem két évire a miniszterelnöki pozíciót is betölthette, 1953. júl. 4. és 1955. ápr. 18. között. Ezen évek voltak életében a "legtermékenyebbek", ugyanis programja gyökeres változást hozott Magyarország addigi életében, és a későbbi forradalom kirobbanásakor ezen reformidőszaka fordította felé a néptömegeket. Reform miniszterelnökként változtatott a túlzott iparosításon alapuló gazdaságpolitikán, megszüntette az erőszakos téeszszervezéseket, javított a mezőgazdaság és a kisipar helyzetén. Jelentős lépéseket tett a törvényes rend helyreállítására, a koncepciós perek felülvizsgálatára, az igazságszolgáltatás továbbfejlesztésére, az internálótáborok megszüntetése, a közkegyelem gyakorlására. Létrehozta a Legfőbb Ügyészséget, eltörölte a rendőrbíráskodást és a rögtönbíráskodást. 1954-ben átfogó gazdasági és politikai reformprogram kidolgozásába kezdett, s alelnökként újjászervezte a Hazafias Népfrontot.

A reformokat Moszkva és a Rákosi–Gerő csoport is sokallni kezdte, és amikor a nemzetközi kelet-nyugat szembenállás újra elfajult az NSZK NATO felvétele kapcsán, elrendelték Nagy Imre eltávolítását. Így 1955. áprilisában tisztségétől megfosztották, és a Pártból kizárták. Ezzel felszámolták az első magyar reformkísérletet. De két éven át tartó miniszterelnöksége alatt született meg és bontakozott ki a sztálinista rendszert elutasító politikai és szellemi mozgalom, mely az 1956-os forradalom és szabadságharchoz vezetett.

Nagy Imre az 1956 -os forradalomban

A forradalom első napján, 1956 október 23-án az utcára vonult tömegek délután 18 órakor a parlament előtt összegyűlve Nagy Imre megjelenését követelték. Korábbi miniszterelnöki működése és reformjai miatt a változásokat akaró lakosság az ország vezető politikusai közül csak Nagy Imrébe bízott. A parlament előtt tartott rövid beszéde, mely „elvtársak” megszólítással kezdődött – és így füttyszó és tiltakozó kiabálás közepette indult – az 1953-as programjáról szólt, ám ezúttal a tömeg már sokkal többet várt és akart ennél. Bár Nagy Imre első nyilvános szereplése 1956 október 23-án csalódottságot keltett, az emberek érezték, van már olyan ember a parlamentben, aki idővel a forradalom élére állva sikerre viheti az átalakulást.

Nagy Imre ezekben a napokban értette meg, hogy az 1953-as reformjainál nagyobb változásokat, egy teljes átalakulást vár tőle az ország, és ezekben a napokban tudatosult benne, hogy neki kell vezetnie a forradalmat. Programját, mely már valóban a népakaratot tükrözte, 1956 október 28-ra dolgozta ki, és mondta el a rádióban. Célkitűzései közt első az volt, hogy a Nemzeti Demokratikus Mozgalom terminust elfogadtatása a világgal, és „tető alá hozza” a tűzszüneti megállapodást. A második célnak a szovjet csapatok kivonulásának elérését tekintette, majd ezt követte az ÁVH feloszlatása, illetve amnesztia biztosítása mindenkinek. A miniszterelnök a demokrácia feltételeit akarta megteremteni a szabadságjogok és a szabad választások, többpárt rendszer kialakításával. A hosszabb távú célok közt előkelő helyet foglalt el a régi magyar jelképek visszaállítása, a március 15 nemzeti ünneppé nyilvánítása és a gazdaságban az erőszakos téeszesítések befejezése. Nagy Imre fontosnak tartotta még az általános fizetésemelés, illetve az árrendezés és más szociális problémák megoldásának kérdését is.

Nagy Imre október 30-án rádióbeszédben jelentette be a többpártrendszer bevezetését. Még aznap és másnap összesen kilenc politikai párt alakult újjá. A frissen újraalakult pártok közül négy, azonnal belépett a kormánykoalícióba: a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Független Kisgazdapárt, az SZDP és a Petőfi Párt (régi nevén parasztpárt) Az új koalíciós kormány november 3-án átalakult, államminiszteri kabinet jött létre, benne mind a négy pártból  két – két emberrel.  Az átalakulás elérte a fegyveres erőket is, amikor minden fegyveres testületet, nevezetesen e hadsereget, rendőrséget, határőrséget és a nemzetőrséget is, a stabilitás eléréséig egységes parancsnokság alá, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörébe rendelték. A honvédelmi miniszter Maléter Pál lett.

Közben a pártvezetés Hruscsov hozzájárulásával időnyerés céljából átmenetileg engedett a tömegek követeléseinek, így 1956. október 24-én Nagy Imrét nevezték ki Magyarország miniszterelnökének. Ugyanakkor ugyanezen a napon a pártvezetői székbe Kádár Jánost ültették, aki bár egy ideig Nagy Imre kormányának tagjaként (okt.30-nov.4) – látszólag a reformokat és az átalakulást szolgálva - tevékenykedett, valójában a szovjet pártvezetéshez mindvégig hű politikusként, a Nagy Imre eltávolítását és a forradalom leverését tervező erők megbízható embere maradt. A magyar forradalom végül a nemzetközi viszonyok, illetve a keleti és nyugati tömböknek a szuezi válsággal kapcsolatos titkos alkuja miatt megpecsételődött a sorsa. Nagy Imre hitt abban, hogy ha a nyugat segítségét kéri, és bejelenti Magyarország semlegességét, akkor védelmi garanciát kaphat. Keserű csalódás volt számára, mikor kiderült: ábrándokat kerget.

1956 november 4-én megindult a forradalom kíméletlen eltiprása. November 7-én Kádárt Pestre vitték, ahol letette a hivatali esküt, a Nagy Imre kormányt pedig felmentették november 12-én. Nagy Imréék a harcok során a parlament elhagyására kényszerültek, ám Hruscsov és Tito összefogtak, a csapdába ejtésük idejére, és Tito menedéket ajánlott nekik a Jugoszláv nagykövetségen. Mikor azonban Nagy Imre és társai odaértek a Kádár-kormány elismerésére kérték fel őket (ezt megtagadták) Végül november 4 - 22 közt a követségen tartózkodtak, majd Kádár a tárgyalás ígéretével kicsalta őket. Ekkor meglepetésként kellett tudomásul venniük, hogy az értük küldött busz célállomása a tárgyalások helyszíne helyett egy romániai katonai bázis volt. A forradalmi csoport a laktanyában 5 hónapot tartózkodott, majd 1957 áprilisban visszavitték őket Budapestre a tervezett per végrehajtására.

A Nagy Imre per 1958 február és június közt zajlott, a vád pedig "szervezkedés a népi demokratikus rend megdöntésére" volt. A végső ítélet nem volt kérdéses, az egész per valójában csupán egy színjátékként zajlott. A peres eljárás főbíróját, Vida Ferencet később egyébként kádári vezetés az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében nyújtott tevékenységének elismeréseként magas állami kitüntetésben részesítette: a Magyar Szabadság Érdemérmet vehette át "szolgálataiért". Az elismerés dacára Vida Ferenc haláláig tagadta, hogy az MSZMP vezetői illetve maga Kádár János utasította volna a halálos ítéletek meghozatalára. (Az általa vezetett tanács egyébként összesen húsz ember ellen hozott halálbüntetést akkoriban első vagy másodfokon. Vida Ferenc 1990 november 7 -én hunyt el Budapesten!) A Nagy Imre per főügyészét (Nagy Imréék vádlóját) aki a halálos ítéleteket "kérte" Szalay Józsefnek hívták, és a per után előléptetést kapott: 1960. június 12-étől az igazságügyi miniszter első helyetteseként dolgozhatott! Később, karrierje csúcsát akkor érte el, amikor kinevezték a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Tisztségét 1968. március 30-ig töltötte be. (Szalay József 1969 december 24 -én hunyt el Budapesten 61 éves korában!)

Az 1958 júniusára lezáruló eljárás végén - ahogyan várható volt - három halálos ítélet született, melyeket 1958 június 16-án hajnalban hajtottak végre (kötél által) a gyűjtőfogház udvarán Nagy Imre, Maléter Pál, és Gimes Miklós elítélteken. A holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjában, hamis neveken. Az említett halálos ítéleteken túlmenően, külön eljárásban Szilágyi József halálra ítélése is megtörtént a per alatti magatartása miatt. Losonczy Géza pedig a tárgyalás előtt halt meg. Kopácsi Sándort Budapest volt rendőrfőnökét életfogytiglani, Donáth Ferencet tizenkét évi, Tildy Zoltánt hatévi, Jánosi Ferencet nyolcévi, Vásárhelyi Miklóst, a Nagy Imre kormány sajtófőnökét ötévi börtönre ítélték.

Harminckét évvel az események után, 1988-ban mártírtársaival együtt nagy nemzetközi tiszteletadás kíséretében a párizsi Pére Lachaise temetőben Jacques Chirac adományozta sírhelyen jelképesen eltemették és emlékművet emeltek Nagy Imréék számára.

A rendszerváltozás egyik fontos eseményeként, halála évfordulóján, 1989 június 16-án a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában – exhumálás után – újratemették, majd 1989 július 6-án jogilag is rehabilitálták. Emlékének ápolására ugyanebben az évben leánya, Nagy Erzsébet létrehozta a Nagy Imre Alapítványt, és 1992-ben megalakult a Nagy Imre Társaság. Az Országgyűlés 1996-ban emlékét törvénybe iktatta (LVI.tc.) 1997-ben egy kormányhatározat intézkedett a Nagy Imre emlékház létesítéséről, 2002-ben pedig megszületett a Nagy Imre érdemrend is. (2002/XXX.törvény)

Nagy Imre politikai tisztségei:

1944. 12. hó – 1947. 07. 25  nemzetgyűlési képviselő, 1944. 12. 22 – 1945. 11. 25  földművelésügyi miniszter, 1945. 11. 15 – 1946. 03. 20  belügyminiszter, 1947. 09. hó – 1956. 11. hó  országgyűlési képviselő, 1947. 09. 16 – 1949. 06. 08  az Országgyűlés elnöke, 1950. 12. 16 – 1952. 01. 05  élelmezési miniszter, 1952. 01. 05 – 1952. 11. 14  begyűjtési miniszter, 1952. 11. 14 – 1953. 07. 04  a minisztertanács elnökhelyettese, 1953. 07. 04 – 1955. 04. 18  a minisztertanács elnöke, 1956. 10. 24 – 1956. 11. 04  miniszterelnök, ​1956. 11. 01 – 1956. 11. 04  külügyminiszter

Művei:

  • M. Agrárproblémák (Bp., 1949)
  • Egy évtized I–II., (Bp., 1956)
  • Vitairatok és beszédek (1955-1956)
  • Adalékok az újabbkori magyar történelemhez (Magyar Füzetek, Párizs, 1986)

Életéről szóló művek:

  • Molnár Miklós – Nagy László: Két világ közt (Nagy Imre útja) (Brüsszel, 1963)
  • Molnár János: Ellenforradalom Magyarországon (Bp., 1967)
  • Gosztonyi Péter: A magyar forradalom története (München, 1981)
  • Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála (München 1983)
  • Gyurkó László: 1956 (Bp., 1987)
  • Ember Judit: Menedék-jog 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása (Bp., 1989)
  • Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre (vál., szerk., és a bevezető szöveget írta (Bp., 1989)
  • Szi. Márai Sándor: Mennyből az angyal (vers)
  • András Sándor: Gyászmise a Hattyú utcai kocsmában (vers)
  • Petri György: Nagy Imréről (vers)
  • Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag (vers)
  • Nagy Gáspár: A fiú naplójából (vers)
  • András Sándor: Nagy Imre (vers)

Szerkesztette: Harmat Árpád Péter

 

Felhasznált irodalom:

  • Kopácsi Sándor: Az 1956-os forradalom és a Nagy Imre per. Budapest, 1985
  • Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála. Budapest, 1989
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------