Az egyetlen női pápa

Az egyetlen női pápa

/Harmat Árpád Péter/

 

Komoly vitákat okozott a katolikus egyházban a Johanna nőpápáról készített mozifilm (2009 október) Sokak szerint ugyanis  a 855 -ben pápai hatalomra jutott Johannes Anglicus sosem létezett, és alakját csak a korai reformáció során alkották meg, hogy ezzel is szégyent hozzanak Rómára.

A katolikus egyháznak, amely még a 21. század elején sem hajlandó a női papság kérdésével foglalkozni, igencsak ellentmondásos Johanna léte, aki a legenda szerint Róma utcáin egy körmenet során szülte meg gyermekét. Az igencsak vitatott történetből nemrég film készült, amelyben Johanna Wokalek bújt a főszereplő bőrébe. 

A történet szerint a kilencedik században Németországban, angol szülőktől született lány a női érvényesülés lehetőségeinek hiánya miatt fiúnak álcázta magát, és belépett a bencés rendbe. Johannes Anglicus néven előbb Görögországban, majd Rómában tanult, ahol annyira lenyűgözte képességeivel az egyházi vezetést, hogy bíborossá nevezték ki, és végül 853-ban, IV. Leó halála után pápává választották. Három évig uralkodott, ám az egyik körmenet során megszülte gyermekét. A feldühödött tömeg ekkor egyesek szerint halálra kövezte, míg mások szerint hozzákötözték lovához, amely végighúzta Róma utcáin.

A katolikus egyház azonban másként látja mindezt: szerintük a nőpápát egyetlen kortárs forrás sem említi meg, és ezért a történet a protestánsok gonosz fantáziájának szüleménye. A L' Avvenira című olasz lap a Püspöki Konferencia véleményének helyet adva "kitalációnak" minősítette a történetet, és a film alkotóit „hihetetlenül korlátolt látásmóddal” vádolja.

A történet mások szerint hiteles, a probléma csupán azzal van, hogy a korszakban a pápák uralkodásáról alig maradt fenn dokumentáció. Ezt bizonyítja az a fából faragott, ma a Vatikáni Múzeumban látható, ülőrészén lyukas szék is, amelyet 600 éven át használtak arra, hogy megvizsgálják a pápajelöltek nemét.

A film alapjául szolgáló könyv szerzője, Donna Woolfolk Cross szerint az egyház reakciója érthető, hiszen ma is az a trend jellemző, miszerint minden hasonló történetet jobb elfelejteni, és kiradírozni a történelemkönyvekből. A korszak egyik történésze, Peter Stanford szerint a bizonytalanság annak köszönhető, hogy a kilencedik századi pápák kilétével kapcsolatban a mai napig nagyon sok homályos folt van, és a témával kapcsolatban főként az általában évszázadokkal később írt krónikákra kell hagyatkoznunk.

Szerinte teljesen elképzelhető a nőpápa léte, hiszen a szerzetesi csuha akármilyen alakot eltakar. Nem valószínű, hogy mindezt a protestánsok találták volna ki, hiszen nagyon sok, jóval korábban írt katolikus szöveg is megemlíti Johannát, amelyek egytől egyig elfogadták a létezését. Egy dolog biztos: VIII. János női mivoltát a 16. századig elfogadta, azóta azonban tagadja az egyház, ám az egyházfőt mégsem törölték a sorból. Erre utal, hogy utódait a mai napig az ő figyelembevételével számozzák.

Ellenérvek

A női pápa történetével még az 1415-ös konstanzi zsinaton is foglalkoztak a pápai hatalomról szóló vitában. Később II. Pius a leendő tudós pápa megpróbálja megdönteni a legendát kevés sikerrel. A XVI-XVII. századi protestáns írók a pápaság elleni támadásaikhoz használták fel a történetet. Mégis érdekes hogy az első komolyabb támadást David Blondel kálvinista író intézte a történet ellen. 1647-ben megjelent értekezésének címe: „Kötetlen elmélkedés arról a kérdésről: igaz -e, hogy egy nő ült a római pápai trónon”

A 19. század-ban a történet hitelességét először A. Bianchi-Giovani (1865) és Ignaz von Döllinger (1890) kérdőjelezte meg. A mai tudósok alapvetően elvetik a nőpápa történetét.

Számtalan elmélet létezik, melyek megpróbálják megmagyarázni a pápanő legendáját. Az egyik magyarázat szerint a történet gyökere a Theophylakten családhoz köthető, pontosabban Maroziához, XI. János pápa anyjához és az ő anyjához, Theodorához, akik kevesebb mint egy évtized alatt nyolc pápát juttattak a trónra, majd fosztottak meg attól. Így a tényleges hatalom az ő kezükben volt (ezt az időszakot illették pornokrácia gúnynévvel). Cesare Baronius történetíró szerint a mítosz egy szatíra VIII. János pápáról (872-882) az I. Konstantinopel Photios pátriárkával szembeni gyengesége miatt. Egy harmadik elmélet szerint III. Benedek csak az egyház által kitalált pápa volt, amit az is bizonyítana, hogy fent említettről alig maradt fent információ. A katolikus egyház őt találta volna ki Johanna pápanő helyett, akit a 17. században töröltek a történelemből. Egy következő elmélet IV. Leó és III. Benedek uralkodása közé teszi, de erre semmilyen írásos forrás nem utal.

Személyét számtalan (ebből több megbízhatatlan) történelmi és egyházi forrás említi a 17. századig, többek között az Anastasius Bibliothecarius ellenpápa Liber Pontificalisa és Marianus Scotus Chronicon kézirata. A legendákban feltűnő nevek: Johannes Anglicus, Johanna, Jutta, Jutte, Gilberta, Agnes és Glancia.

Létezésére utaló történelmi adatok

A história legbizarrabb bizonyítékaként a lateráni Szent János-bazilikában található egy pápai trón ,az úgynevezett „Sella stercoraria” , melynek közepén egy lyuk bevágással található. Ennek állítólagos célja az volt, hogy ellenőrizhető legyen a pápa neme, elkerülendő egy ilyen skandalum újbóli bekövetkezte. Mások azt állítják, erre a procedúrára azért volt szükség, hogy a pápai székbe ne ülhessen se kasztrált, se körülmetélt (tehát zsidó) férfi. A vizsgálatot egy segédlelkész végezte, az eredményt pedig „habet” (van neki) kijelentéssel jelezte. Más források szerint pedig így hangzott: „Mas nobis nominus est” (választottunk férfi).

A történet hívői bizonyítéknak tekintik továbbá azt az anya gyermek szobrot, amely a Colosseum és a Szent Kelemen templom közötti sikátorban található, ahol állítólag a pápai menet megtorpant és a nőpápa világra hozta gyermekét. A későbbi körmenetek elkerülték ezt a helyet, a szégyen miatt amit az esett hozott a pápaság intézményére.

A sienai katedrálisban a pápák mellszobrai között több mint kétszáz évig látható volt egy szobor ezzel na felirattal: „VIII. János pápa, egy nő Angliából” VIII. Kelemen pápa rendeletére a szobrot „Zakariás pápa” névre keresztelték át.

Kivonat Martinus Polonus krónikájából 1274-ből:

„Ez után a Leó után uralkodott Johannes Anglicus Mainzból, 2 év 7 hónap 4 nap (…) Ez a Johannes, mint megbizonyosodunk, egy nő volt, aki (…) különböző tudományágakban oly módon tündökölt, hogy senkihez nem volt mérhető. (…)

Pápaként egy bizalmasa teherbe ejtette. A születés időpontjáról mit sem tudva megszül, amikor a Szent Péterből [a mai székesegyház elődjére utalhat] a Lateránba tartott, egy szűk utcácskában a Colosseum és a Szent Kelemen templom között, és halála után, mint mondják, itt lelt örök nyugodalmat.”

Ezt a szűk utcát korábban Via Sacrának hívták és a botrány után a pápák évszázadokig elkerülték. Ma Via San Giovanninak hívják és rehabilitálták, ellentétben Johanna pápanővel, akinek történelmi létezését a katolikus egyház tagadja. Azonban a nép ajkán megőrződött a történet népdalokban és vaskos tréfákban, amit nem csak a rómaiak dörgöltek az egyház orra alá.

A sienai katedrálisban pápák szobrainak sora található, Johannáé is ott állt a felirattal: Johannes VII, Femina ex Anglia, míg 1601-ben VIII. Kelemen Zakariás pápa állóképévé át nem alakítatta.

Egy kortársa, az ellenpápa Anastasius Bibliothecarius említi meg először. Scotus Pápák krónikájában is szerepel egy sokatmondó bejegyzés:

„A.D. 854 Lotharii 14, Johanna, egy asszony, Leó utódja, 2 év 5 hónap és 4 nap a hivatalban.”

De Gemlour's krónika:

„Hírt adnak róla, hogy János egy nő volt, akit egy szolgája megejtett. A pápanő, aki másállapotba került egy gyermeket hozott a világra, ezért néhányan nem számolják a Pontifexek közé”.

Thomas de Elmhams hivatalos listája:

„A.D. 855, Johannes. Ez a bejegyzés nem számít. Egy nő volt.”

Korai egyházi dokumentumokban szerepel ugyan július 17., mint IV. Leó halálának dátuma, de az évszám hiányzik, elképzelhető hogy mesterségesen meghosszabbították regnálásának időpontját a krónikákban.