A nagy északi háború

A nagy északi háború

/Harmat Árpád Péter/

 

A Nagy Északi háborúban (1700-1721) a XVII. századi Európa egyik legerősebb állama, Svédország ellen fogott össze Oroszország, Lengyelország, Dánia és Szászország. A svédellenes koalíciót megalakító három uralkodó: Nagy Péter orosz cár (1682-1725), IV. Frigyes dán-norvég király (1671-1730) és II. Ágost lengyel-szász király (1697-1733) közös érdekből "társult", hiszen az 1700-ban még svéd kézen lévő Baltikum esetleges megszerzése vagy  felosztása mindhármójuk számára óriási nyereséget jelentett volna. Különösen Oroszország számára volt szinte létkérdés a terület megkaparintása, hiszen a Finn-öböl partvidéke kulcsfontosságú melegtengeri kijáratot  és így a kereskedelmi fellendülést hozhatta.

A háború elején a cár serege Narva városánál ütközött meg először XII. Károly (1697-1718) svéd király csapataival, ám az összecsapás nagy svéd győzelemmel zárult, így az ifjú cár kénytelen volt levonni a szükséges következtetéseket. Ezek közül az első az volt, hogy Oroszországnak a végső győzelemhez lényegesen nagyobb és korszerűbb hadseregre van szüksége. Az Északi-háború első szakaszának 1700 és 1707 között időszakában a hadiszerencse inkább Svédországnak kedvezett. Amíg ugyanis Péter cár azon munkálkodott, hogy felfegyverezze a győzelemhez szükséges 200 ezer orosz és 100 ezer kozák katonát, a svédek visszaszorították a Livóniába betörő lengyel-szász erőket. Ám az orosz haderőfejlesztés után Nagy Péter hatalmas támadást vezetett, melynek során kiűzte a svédeket Inregmanlandból, majd bevette a Néva parti erődöket és 1703 –ban elfoglalta a későbbi Szent Pétervár városának partvidékét. A Nagy Péter által alapított város kulcsfontosságú, és az orosz hajózás és kereskedelem számára kulcsfontosságú helyen feküdt, így a cár kilenc évvel később, 1712 –ben az egész Orosz Birodalom fővárosává tette.

A háború második szakasza kezdetben szintén a svédek győzelmeivel kezdődött, mivel 1707 -1708 –ban sikerült térdre kényszeríteniük Lengyelországot, amikor betörve az országba feldúlták a lengyel városokat, köztük Varsót és Krakkót. Mivel a lengyel király II. Ágost egyben szász fejedelem is volt, így a svéd seregek Lengyelország után Szászországot is elfoglalták, és Drezdában XII. Károly lemondatta II. Ágostot. Az elűzött király helyére saját jelöltjét Leszczyński Szaniszlót (1704-1709) ültette, a kikényszerített Altrandstatti egyezményben. (Az új lengyel uralkodó hatalma azonban csak addig tartott, amíg a svédek győzelmeket arattak. Később, vereségeik után Szaniszlónak távoznia kellett Lengyelországból, és újra visszatérhetett II. Ágost.) A nagy svéd diadal után XII. Károly úgy érezte mostmár legfőbb ellenfelének Oroszországnak kell következnie, és 1708 –ban teljes haderejével megindult Lengyelországból Moszkva irányába.

A svéd támadás északi szárnya Rigából kiindulva igyekezett betörni Oroszország belsejébe, ám Lesznajánál váratlanul orosz győzelem született 1708 október 9 –én. A svéd főerők azonban hittek a végső győzelemben, és álhatatosan vonultak tovább Moszva felé. A svéd erők hátráltatására Nagy Péter a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, vagyis az orosz sereg hátrálása közben gondoskodott arról, hogy se élelem, se más használható dolog ne kerülhessen a hódító katonaság kezébe. Szmolenszk előtt a svéd királyt Mazeppa kozák hetman követei keresték fel, és felajánlották, hogy összefognak vele az oroszok legyőzésére, és segítik őt Moszkva bevételében is. Az ajánlat mögött az Északi-háború kirobbanása óta megromlott kozák-orosz viszony állt. Ugyanis az Északi-háborúban Péter cár rengeteg katonát kért a Zaporozsjei kozák államtól, akiket aztán távoli területeken vetett be, és megtizedelve engedett haza. Emellett a kozákok lakta Ukrajna parasztjaitól erődítményépítéseket kényszerített ki, és kilátásba helyezte a kozák autonómia felszámolását is. Mindezen sérelmek érlelték meg Mazeppa hetmanban a döntést, hogy a kozáksággal együtt átáll a svédek oldalára.

A szövetség gondolata megtetszett a svéd királynak, így közös tervük szerint Szmolenszk előtt délre fordult seregével, hogy egyesüljön a hetman kozákjaival. Ám eközben a kozákok államában nagy változás történt. A cárhoz hű kozák atamánok távollétében leváltották Mazeppát, és helyére új hetmant választottak Ivan Szkoropadszkij személyében. Az új vezető érvénytelennek nyilvánította elődje svédekkel kötött szövetségét, és a kozákok túnyomó többségével távol maradt a harcoktól, vagyis nem indult el a találkozási pontra. Közben a svéd erők Mazeppa kisebbségben lévő kozákjaival megütköztek Nagy Péter orosz seregével, ám Poltavánál (1709 július 8- án) döntő vereséget szenvedtek. A vereséget követően a svédek és Mazeppa dél felé menekültek ki Oroszországból, és a török területeken keresztül tértek haza. (Mazeppa a törökök területén halt meg.) A poltavai vereség megrendítette a svéd hegemóniát, és XII. Károly ezt követően már nem tudott fölénybe kerülni Oroszországgal szemben. Hazatérése után 1716 –ban inkább a dánokkal harcolt, ám amikor megtámadta a dánok uralta Norvégiát, Fredrikshul (ma: Halden) ostrománál elesett.

Az északi háború harmadik szakaszában, a harcoktól addig távollévő Török Birodalom is hadat üzent Oroszországnak, és 1711 –ben a Prut folyónál nagy győzelmet aratott. Az orosz vereség miatt így Nagy Péternek le kellett mondania a Pruti (1711) majd Drinápolyi békében (1713) a Fekete-tenger északi partvonaláról, Azov és Taganrog kikötőiről. Ám északi győzelmei révén szerzett baltikumi területgyarapodások bőségesen kárpótolták Péter, a déli kikötők elvesztéséért.

A háború vége 1719 nyarán jött el, amikor az orosz seregek Stockholm közelében partra szálltak, ez arra kényszeríttette I. Frederika királynőt, hogy béketárgyalásokat kezdjen. (Később 1720 -ban és 1721 -ben is partra szálltak jelentős orosz seregek.) A svéd hadsereg teljes mértékben felbomlott, így 1721. augusztus 30-án megkötötte Oroszország és Svédország a nagy északi háborút lezáró nystadi békét. A békében Oroszország megszerezte Svédországtól a Finn öböl mindkét partját, vagyis az egész Ingermannlandot, és egész Észtországot. Ezzel az Orosz Birodalom kulcsfontosságú kikötőkhöz, gabonakereskedelmi pozíciókhoz jutott. Oroszország a „birodalom” megnevezést innentől használta hivatalosan, és Péter is felvette a „minden oroszok cárja” címet.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Hajnal István: Az újkor története. Akadémiai Kiadó, Bp., 1988
  • Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet 1648-1815. Panem Kiadó, Budapest, 2006