Az igazi Oscar Schindler

Az igazi Oskar Schindler

/Harmat Árpád Péter/

 

Oskar Schindler született: Zwittauban (Szudétavidék, Osztrák–Magyar Monarchia) 1908. április 28 -án, meghalt Hildesheimben (Németország) 1974. október 9 -én. Schindler egy szudétanémet gyáros volt, aki mintegy 1200 zsidó munkás életét mentette meg a holokauszt során, azzal, hogy lőszer- és edénygyáraiban dolgoztatta őket Lengyelország, illetve a mai Csehország területén. Róla szólt a Schindler bárkája című könyv és a Schindler listája című film. (A film, mely összesen 7 Oscar díjat és 3 Golden Globe díjat nyert el, Steven Spielberg rendezésében 1993-ban került először bemutatásra, és minden idők egyik legnagyobb mozisikere lett.) Oskar Schindler a történelem egyik legambvivalensebb, legellentmondásosabb „figurája” volt. Jellemében egyszerre volt hedonista, élvhajhász, nőcsábász, iszákos ügyeskedő, számító, ízig-vérig kapitalista üzletember, de ugyanakkor - tettei és megmentettjei elmondása alapján - önfeláldozó, barátságos, nagyvonalú és jólelkű emberbarát is.

Különleges történetét Thomas Keneally ausztrál író révén ismerhette meg a világ. Keneally 1980 -ban Kaliforniában véletlenül tért be egy bőráru boltba, ahol az üzlet tulajdonosától Leopold Pfefferbergtől hallott először Oscar Schindler tetteiről. Az ausztrál író, ekkor döntötte el, hogy regényt ír a hihetetlen történetről. A könyv 1982 –ban került a világ könyvesboltjainak polcaira, és szinte azonnal óriási siker lett. A könyvből született Spielberg Schindler listája című filmje, amely 1993-as bemutatása után egy csapásra világhírnevet szerzett Schindlernek, az alkotást pedig hét Oscar-díjjal jutalmazták.

Az igazi Oscar Schindler élete

Schindler 1908. április 28-án született Zwittauban (Svitavy) az Osztrák–Magyar Monarchiában (jelenleg Csehország) szudétanémet családban. A Schindler família a kisváros legmódosabbjai közé tartozott. Szomszédjukban egy zsidó rabbi családja lakott, akikkel jó viszonyt ápoltak. Édesapja, Hans Schindler egy kisebb mezőgazdasági gépgyárnak volt a tulajdonosa, és szeretett volna a fiából is gyárost, kereskedőt, vagy legalább tisztes hivatalnokot nevelni. Oskar azonban korán nyilvánvalóvá tette, hogy a rendszeres és kissé unalmas polgári életmódot nem neki találták ki. Már a helyi német reálgimnáziumból kicsapták okirat-hamisítás miatt, később hatszor ítélték pénzbírságra és néhány hónapos szabadságvesztésre garázdálkodás, verekedés vagy csalás miatt. Volt motorversenyző és oktató egy autósiskolában, később ráfanyalodott az ügynökösködésre apja cégénél, majd a brünni gépgyárba szegődött üzletkötőnek. 1927-ben ismerkedett meg leendő feleségével, Emília Pelzlovával (Emilie Pelzl), és 1928-ban kötött vele házasságot. Emília hamar ráébredt, mennyire megbízhatatlan a férje, de kolostori neveltetésének köszönhetően házastársi kötelességének tartotta jóban- rosszban kiállni mellette. Házasságuk gyermektelen maradt, Oskarnak csak a szeretőjétől, Aurelia Schlegerovától született egy lánya, Edith.

Schindler 1935-ben lépett be a Szudétanémet Pártba és kezdett el dolgozni a birodalmi hadsereg titkosszolgálatának, az Abwehrnek. Amikor egy cseh hivatalnokot próbált beszervezni, hazaárulásért a cseh hatóságok halálra ítélték, de 1938. október 10-én Svitavyt a Német Birodalomhoz csatolták, és így megmenekült. Hálából és számításból is azonnal kérte felvételét a Német Nemzeti Szocialista Pártba, és már az Abwehrtől is komoly megbízatásokat kapott – a lengyelországi glowitzi rádióadó 1939. augusztus 31-i megtámadásához pl. ő szerezte a németeknek a lengyel katonai egyenruhákat. Lengyelországba 1939 október 6-án a könnyű meggazdagodás reményében érkezett. Ekkorra a németek már elfoglalták Krakkót, és az első zsidó transzportok elindultak a haláltáborok felé. Náci kapcsolatai révén megszerezte a zománcozott edényeket gyártó Record üzemet, melynek nevét a sokkal hangzatosabb Deutsch Emailwaren Fabrik –re változtatta. (A gyárat mindenki Emailia néven emlegette.) Schindler a gyárban kezdettől fogva olcsó munkaerőként elsősorban zsidókat alkalmazott. Ebben az időben ismerkedett meg a krakkói zsidó tanács elnökével, Isac Sternnel, aki később jelentősen befolyásolta Schindler gondolkodásmódját és tetteit – az ő közbenjárásának köszönhetően eleinte 150, majd nemsokára már 190 zsidó dolgozott a gyárban.

1941 márciusában hivatalosan is bejelentették a krakkói gettó létezését, az itt élő15 ezer zsidó csak külön engedéllyel hagyhatta el lakhelyét. Schindler ekkor vezette be a huszonnégy órás műszakot, zsidó alkalmazottai éjszakára is a gyárban maradhattak. Amikor tudomást szerzett arról, hogy a németek fel akarják számolni a gettót, a zsidókra pedig a „végső megoldás“ vár, elintézte, hogy az alkalmazásában levőket nélkülözhetetlen munkaerőnek nyilvánítsák. Emberséges bánásmódjának külföldön is híre ment, valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy a budapesti székhelyű Jewish Joint Distribution Committee segélyszervezet is felvette vele a kapcsolatot, és pénzt küldött általa néhány krakkói zsidó családnak. 1943 februárjában felszámolták a gettót, és Krakkó elővárosában, Plaszówban építettek koncentrációs tábort 25 ezer zsidó számára. Schindler gyárában ez idő tájt hétszázan dolgoztak, a gyárudvaron később saját munkatábort építtetett mosodával és tisztálkodóhelyiségekkel. A „túlzott“ gondoskodást rosszalló német hivataloknak azzal érvelt, hogy csupán a járványok megelőzése a célja. A krakkói gettó felszámolásával megbízott szadista hajlamú SS-tisztet, Amon Leopold Goeth-öt Schindler konyak- és szivarszállítmányokkal kenyerezte le; ily módon az akkor már robbanófejeket gyártó Emailiában azt tett, amit akart, de 1944 májusában a plaszówi tábort is elérte a szelekciós hullám. A németek több ezer zsidót megöltek, a holttesteket máglyába rakták és meggyújtották, az életben maradottakat Mauthausenbe szállították. A visszaemlékezések szerint ekkor öntöztette meg Schindler az állomáson veszteglő marhavagonokat vízzel, hogy a rabok felfrissüljenek a nagy hőségben.

A visszavonulási terv szerint a gyárat Brněnecbe (Brünnlitz) telepítették át, Schindler vihette az összes felszerelést is, nélkülözhetetlen zsidóit is. A költözéskor készült az ún. „Schindler listája”, ami azoknak a zsidóknak a nevét tartalmazta, akiket Schindler magával vitt az új gyárba. A listát Schindler titkára, Itzak Stern gépelte le, 1098 nevet tartalmazott. Őket nevezik "Schindlerjude"-nak. A listán az időseket 20 évvel fiatalabbként, a gyermekeket felnőttként tüntették fel. Az orvosok, tanárok neve mellett szakmunkás végzettségek szerepeltek. A listán van Abraham Bankier neve is, ő volt eredetileg a gyár tulajdonosa.

Végül 1944. október 22-én 687 férfi érkezett meg Brněnecbe, a Gross Rosen koncentrációs táborhoz tartozó munkatáborba, amelyet Schindler százezer márkáért építtetett. A nőket Plaszówból valami tévedés folytán először Auschwitzba vitték, Schindler innen váltott ki briliánsokkal, kávéval és konyakkal 298 személyt; ők 1944. november 22-én érkeztek meg Brněnecbe.

 

A harmadik transzport november végén Goleszówból érkezett a kis morva falucska vasútállomására. Schindler épp nem volt ott, és a felesége először át sem akarta venni a zsidókat, de amikor lángvágóval kinyitották a befagyott vagonok ajtaját, és látta a jéggé dermedt embereket, döntött. A hosszú út alatt tizenhatan megfagytak. Leipold táborparancsnok el akarta égettetni a holttestüket, de Emília nem engedte, és másnap Schindler utasítására a Německá Bělá-i temető falánál tömegsírba hantolták el őket. A háború utolsó heteiben több zsidó transzportot is befogadott Schindler – 1945. április 18-án 1136 foglyot tartottak számon a brněneci munkatáborban. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a németek veszítettek, Leipold parancsnok meg akarta öletni az összes zsidót, de Schindler néhány üveg konyakkal meggyőzte őt, hogy erre semmi szükség. Néhány visszaemlékező szerint a felszabadulás előtti napokban ráadásul hangszórókat szereltetett fel a gyárcsarnokban, a foglyok így hallhatták Churchill beszédét, amelyben bejelentette a háború végét. A brünnlitzi üzem 1945. május 8-ig működött

1945 május 8-án Hersch Licht ékszerész aranyfogakból gyűrűt készített Schindlernek, melybe a következő mondat lett belevésve: „Wer nur ein einziges Leben rettet, rettet die ganze Welt“ („Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg.”). Ez a mondat lett az izraeli Jad Vashem múzeum mottója. A többiek héber nyelvű levelekben írták meg, hogy a gyáros jól bánt velük, de a mentő körülmények ellenére az Abwehr munkatársa nem mert Csehszlovákiában maradni. 1945. május 8-án este még beszédet intézett a munkásaihoz, és arra kérte őket, legyenek méltóak a zsidó áldozatokhoz, és ne álljanak bosszút a rajtuk esett sérelmekért az ártatlan lakosságon, majd éjfél után útra kelt a feleségével és öt zsidóval az osztrák határ felé. Az amerikai felszabadítók május 9-én már csak a zsidókat találták a brněneci táborban, akik a szabadulás hírére az udvaron verik agyon a németeket kiszolgáló fogolytársukat, a kápót. Schindlert és útitársait útközben a németek, az oroszok és cseh partizánok is többször megállították, Ausztriában pedig az amerikai katonák vetették alá kihallgatásnak, de a zsidók tanúskodásának köszönhetően elengedték.

A háború utáni magány keserű évei

A társaság Svájc felé vette az irányt, Schindlerék néhány évig ott éltek a zsidók támogatásából. Arra, hogy visszatérjenek Csehszlovákiába, nem is gondolhattak, hiszen közben a beneši dekrétumok alapján Schindlert náci bűnösnek nyilvánították, és vádat emeltek ellene. A sors furcsa fintora, hogy a nácivadász Simon Wiesenthal ugyanekkor levelet írt a Bajor Központi Bizottságnak Münchenbe, hogy anyagilag segítse Schindlert. A segélyből az egykori gyáros 1949-ben feleségével együtt Argentínába utazott. Itt nutriafarmot és csirkefarmot hozott létre, de vállalkozásai egymás után csődbe jutottak. Betegségek gyötörték, amelyekhez életmódja is hozzájárult – 40 cigaretta és 4 konyak volt a napi adagja –, magányos volt, és depressziós, feljegyzései arról tanúskodnak, hogy ezekben az években csak a zsidóitól kapott levelek szereztek neki örömet.

1956-ban elvált a feleségétől, 1958-ban Frankfurtba költözött, és a német kormánynál megpróbálta elintézni, hogy kártérítést kapjon elvesztett vagyonáért. 165 ezer márkát ítéltek neki, de a pénz hamar elúszott kétes vállalkozásokban, csakúgy, mint az élettörténetéért egy amerikai kiadótól kapott 50 ezer dollár. A hatvanas évek végén felhívások jelentek meg az izraeli sajtóban Schindler támogatására, egymást érték a meghívások, és a beteg férfi többször is ellátogatott Jeruzsálembe. 1962-ben zsidó barátai körében ünnepelte 54. születésnapját, és ajándékba újra megkapta az 1945-ben elvesztegetett aranygyűrű mását. 1963-ban a Yad Vashem Múzeum a Népek Igaza címet adományozta neki, 1965-ben a német kormány az Ezüstkereszt Érdemrend II. fokozatával tüntette ki, 1967-ben Martin Bubber-békedíjat kapott, 1968-ban pedig VI. Páltól megkapta a Pápai Ezüst Érdemrendet. 1974. október 9-én, hatvanhat éves korában halt meg Hannoverben. Holttestét Jeruzsálembe szállították, és a Sion-hegyi katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Emléktábláján a következő felirat olvasható: „Köszönjük Istennek, hogy a miénk volt.“

Emilia Schindler huszonnyolc évvel élte túl a férjét, válásuk után szerény körülmények között, zsidó szervezetek támogatásából tartotta el magát. 2000-ben kiadta férjének egy heidelsheimi padláson véletlenül megtalált leveleit és feljegyzéseit, Én, Oskar Schindler címmel. Élete utolsó napjait egy németországi idősotthonban töltötte, 2002. október 8-án, kilencvennégy éves korában érte a halál

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom: