A varsói gettólázadás

A varsói gettólázadás

/Harmat Árpád Péter/

Különleges, hősies és egészen egyedi esemény volt az 1943 április 19 és 1943 május 16 közt lezajlott zsidó lázadás a varsói gettóban. Egyedisége leginkább abban nyilvánult meg, hogy a 11 milliós európai zsidóság egészen ezen eseményig egyáltalán nem fejtett ki számottevő fegyveres ellenállást a vele szemben megnyilvánuló náci népirtás megakadályozására, vagy legalább mérséklésére. Elmondható, hogy a zsidóság egészen 1943 áprilisáig némán tűrte és szenvedte el az ellenük folyó holokausztot, azaz sok millió társuk esztelen legyilkolását. A varsói gettólázadás előtt előfordultak ugyan zsidó szembeszegülések, szökések, csatlakozások bizonyos partizánmozgalmakhoz (pl. Franciaországban, Jugoszláviában, a Szovjetunióban és a mai Belorusszia területén is működött 1942 tavaszától a sokáig néhány tucat főből álló Bielski-brigád), sőt palesztíniai zsidó egységek előfordultak az angol seregekben is, ám szervezett és tömeges (sokezres), kizárólag zsidók által végrehajtott lázadás nem történt sehol a kontinensen. Amikor azonban elérkezett 1943 tavasza, a zsidók egy csoportja felemelte a fejét Varsóban, és megmutatta a világnak, hogy a zsidók igenis tudnak harcolni, tudnak küzdeni, és képesek a felsőbbrendűnek tartott SS legények fölé kerekedni. A felkelés 29 napja alatt, a körülbelül 600 fős lázadó csoport nagyjából ezer  SS katonával végzett, miközben a harcban komolyabb fegyverek nélkül, saját készítésű bombákkal  vettek részt és hulltak el 12 fő túlélő kivételével. A hihetetlen küzdelem a zsidók történelmében kiemelkedő esemény lett. A varsói gettólázadás kitörésének évfordulója alkalmából az izraeli kormány 1951-ben hozott döntése értelmében minden évben megemlékeznek a második világháború hatmillió zsidó áldozatáról.

De hogyan is kezdődött az egész?

A lengyelországi zsidók száma a háború előtt 3,3 millióra rúgott. A legnagyobb számban a fővárosban, Varsóban éltek, ahol mintegy 400 ezres zsidó közösséget tartottak nyilván. Amikor a német hadsereg 1939 őszén lerohanta Lengyelországot, ez a hatalmas népesség egy egzisztenciális lejtő szélére került, és fokozatosan a társadalom perifériájára szorulva elvesztette vagyonát és jogait. Később, 1940 őszén megkezdődött a zsidók gettókba kényszerítése. Varsóban a gettó számára kijelölt helyen 160 ezer ember élt, ám a parancs szerint 1940 szeptemberétől itt már 400 ezer zsidónak kellett laknia. Az iszonyú zsúfoltság, éhség és betegségek szörnyű pusztítást végeztek. Himmler a természetes pusztulást azonban nem tartotta elég gyorsnak, s ezért 1942 nyarára megkezdte a gettólakók deportálását. A varsói gettó lakóinak többségét a treblinkai lágerbe hurcolták, ahol meggyilkolták őket. 1943 elején a még megmaradt 60 000 zsidó deportálását is elrendelték azzal a céllal, hogy február 15 –ig az egész gettót likvidálják.

A terv végrehajtását azonban egyfelől a szállítási nehézségek – Sztálingrád időszakában vagyunk – másfelől a zsidóság kibontakozó ellenállása akadályozta. A varsói gettó megmaradt lakosai zömmel fiatalok voltak, akik Mordechaj Anielewicz és Marek Edelman vezetésével úgy határoztak nem hagyják magukat ellenállás nélkül vágóhídra hajtani. Egy körülbelül 600 fős csoport ragadott fegyvert. Többségük a lengyel hadsereg volt tisztjeit tömörítő Zsidó Harci Szövetség és a főleg fiatalokból álló Zsidó Harci Szervezet tagja volt.

A németek Stroop SS tábornok irányításával szisztematikus hadjáratot indítottak a gettó lakosai ellen, egyre szűkebb területre szorítva őket. Amikor már a gettó területe alig érte el az 1 km2 –t, április 19 –én végső akcióra készültek. Páncélosokat, lángszórókat, robbantó alakulatokat vetettek be, hogy házról házra harcoló zsidó ellenállókat megtörjék. A gettó lakosainak viszonylag kevés fegyvere volt, mindössze 2 géppuskával, 14 puskával és 500 pisztollyal rendelkeztek.

A gettó lakosai házról házra, lakásról lakásra védekeztek, kézigránátokkal felgyújtották a páncélosokat, s váratlan veszteségeket okoztak a több mint 2000 SS katonából álló egységnek. (Az ostromban 5 német zászlóaljat vetettek be, köztük egy páncélos zászlóaljat.) Himmler utasítást adott a gettó teljes megsemmisítésére. Stroop jelentésében borzalmas részleteket közöl az egyenlőtlen harcról:

„A zsidók gyakran addig maradtak az égő házakban, míg végül nem bírták a meleget, s attól való félelmükben, hogy elevenen elégnek, kiugrottak az emeletekről ... Még törött lábbal is megpróbáltak átjutni az utcán, és bemenni a még nem égő épületekbe … Meg lehetett figyelni, hogy a nagy tűzveszély ellenére a zsidók és banditák inkább visszamentek a tűzbe, semmint hogy elfogják őket.”

Az egyenlőtlen harc sokáig tartott, és egész Lengyelország megdöbbenve figyelte, hogy a zsidók milyen sokáig képesek kitartani, miközben az nácik százait öldösik le. Az ellenállás az utolsó hetekben már a szennycsatornákból folytatódott, a németek megpróbálták elárasztania csatornákat, majd kifüstölni az ide rejtőző ellenállókat, de kevés sikerrel. Az ellenállás egészen május 16 –ig eltartott. Ekkorra küldte utolsó jelentését Stroop vezérőrnagy, diadalmasan beszámolva a varsói zsinagóga felrobbantásáról. A gettó 56 065 lakosa, 12 kivétellel mind meghalt. Stroop SS-tábornok záró jelentésében büszkén jelentette Himmlernek: "Varsóban nincs többé zsidó lakónegyed." A lengyel lakosság, mely sokáig majdnem annyira lenézte a zsidókat, mint maga a német megszálló hadsereg, megrendülten vette tudomásul: a zsidók meg merték tenni azt, amire ők nem voltak képesek, vagyis fegyvert ragadtak a megszállók ellen. Azonnal szervezkedésbe kezdtek, és alig 14 hónappal a gettólázadás leverése után ők maguk is nagyszabású felkelés kezdeményeztek a nácik ellen. Ez a lázadás jóval nagyobb méretű volt, amit az is mutat, hogy 1944 augusztus 1 és október kettő közt, mintegy két hónapra változtatta csatatérré a lengyel fővárost. Ám sajnos végkimenetelét tekintve hasonló módon zárult, mint a zsidók felkelése: a németek hatalmas túlerővel, kegyetlenül fojtották vérbe. (A felkelést a közelgő szovjet csapatok - Sztálin parancsára - meg sem kísérelték támogatni, mert a szovjet diktátor csak kommunista szervezkedések megsegítését pártolta, a varsói felkelést viszont jobboldali lengyel lázadók kezdeményezték.) Ám a lengyel felkelést a zsidók hihetetlen kitartása és hősies küzdelme indította el, példát mutatva minden megszállás alatt álló nemzetnek.

A második világháborúban szinte sehol sem lehetett találkozni olyan elszánt és végsőkig eltökélt harci szellemmel, mint a vesztenivaló nélkül harcoló zsidóknál 1943 tavaszán a varsói gettóban. Alig 600 -an, szinte fegyverek nélkül 2000 állig felfegyverzett, és páncélosokkal kiegészített SS katona ellen. 29 napig tartották magukat!

Harmat Árpád Péter

Felhasznált források:

• Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982
• Berg, Mary: Napló a varsói gettóról. Ford. Gimes Romána. Budapest, Európa, 1990. 263 p.
• Edelmann, Marek - Krall, Hanna: Mémories du ghetto de Varsovie : un dirigeant de l'insurrection raconte. Préf. de Pierre Vidal-Naquet. trad. de Pierre Li, Maryna Ochab. Paris, Ed. du Scribe, 1983. 159
• Heydecker, Joe Julius: Das Warschauer Getto : Foto-Dokumente eines deutschen Soldaten aus dem Jahr 1941. Vorwort von Heinrich Böll. 2. Aufl. München, Deutscher Taschenbuch Verlag, 1984. 41 p., [91] t.
• Kampf, Tod, Andenken 1939-1945 : Zum 20. Jahrestag d. Aufstandes im Warschauer Getto 1943-1963. Bearbeitet von Stanislaw Poznanski. Deutsche Übertragung Katia Weintraub. Warszawa, Rat für den Schutz der Denkmäler des Kampfes und Märtyrertums, 1963. [189] p.
• Kaplan, Chaim Aron: Buch der Agonie : das Warschauer Tagebuch des Chaim A. Kaplan. Nach der amerikanischen Originausgabe übersetzt von Harry Maor. Herausgegeben von Abraham I. Katsh. Frankfurt am Main, Insel Verlag, 1967. 403 p.
• Kermish, Joseph: A varsói gettó lázadás az ellenség szemével. Jerusalem, Yad Vashem, 1966.
• Krall, Hanna: Egy lépéssel az Úristen előtt. Ford. Gimes Romána. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2003.
• Moczarski, Kazimierz: Beszélgetések a hóhérral. Ford. Gimes Romána. Bp, Európa Kiadó, 1981. 459p
• Rufeisen-Schüpper, Hella: Abschied von Mila 18 : als Ghettokurier zwischen Krakau und Warschau. Die deutsche Übersetzung besorgte Gabi Madar. Köln, Scriba-Verlag, 1998. 256 p.
• Stroop, Jürgen: The Report of Jürgen Stroop, concerning the uprising in the ghetto of Warsaw and the liquidation of the Jewish residential area. Editor Adam Rutkowski. Translated from the original by Danuta Dabrowska. Introduction and notes by Bernard Mark. Warsaw, Jewish Historical Institute, 1958. 123 p.
• Szokolay Katalin: És a varsói gettó felkelt… Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1983.
• Szpilman, Wladyslaw: A zongorista. Ford. Körner Gábor. Budapest, Európa, 2003. 196 p.
• Uris, Leon Marcus: Mila 18. Ford. Szántó Judit. Debrecen, Aquila Könyvkiadó, 1998. 636 p.
• Vitisz-Somron, Aliza: Túlélni és elmondani. Ford. Jacob Altman. Budapest, CET Belvárosi Könyvkiadó, 2003. 291 p.