Holokauszt Magyarországon

Holokauszt Magyarországon

/Harmat Árpád Péter/

 

Magyarország történetének egyik legsötétebb korszakát a német megszállást követő egy esztendő jelentette - 1944 márciusa és 1945 márciusa közt - melyben hazánk társadalma nem csupán elszenvedője volt a nácik szörnyűségeinek, hanem egyúttal passzív szemlélője, sőt segítője is az országban élő üldözöttekkel, elsősorban a zsidósággal szemben elkövetett bűntetteknek. Az említett egy esztendő első félévében a Horthy-rendszer hivatalnoki kara, második felében pedig a nyilas uralom teljes polgári-katonai állománya segítette a nácik "működését".

A mai magyar társadalom két szélsőséges történelemszemlélet mentén viszonyul a korszakhoz. Az egyik "végponton" az események bagatelizálása áll, azzal szerelve le a társadalmi lelkiismeret kínos terheit, hogy a zsidók deportálása teljes egészében a németek felelőssége volt, abban a magyar szervek egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben vettek részt. A másik szélsőséges felfogás viszont felnagyítja a magyarok szerepét, és azt állítja, hogy százezrek működtek közre, ráadásul örömmel a folyamat végrehajtásában. Az igazság azonban valahol a két végpont között helyezkedik el: a magyar szervek igenis tevékeny résztvevői voltak a zsidók deportálásainak, mely viszont erős német irányítás és parancsrendszer alapján zajlott. A történészek kutatásaik és publikációik révén követik a két társadalomfelfogást: egyesek eltúlozzák, mások bagatelizálják a magyar részvételt. [Megj.: Mai napig vannak a szakmában olyanok, akik mereven ragaszkodva álláspontjukhoz csak az egyik vagy másik végletben tudnak gondolkodni. Lásd jelen tanulmányunk egyik fő kritikusát: Topor István magyar-történelem szakos tanárt.]

A magyarországi holokauszt kezdete

Magyarországon a zsidó holokauszt valójában az 1941 -es Kamenyec-podolszki mészárlásokkal vette kezdetét. (Erről bővebben később.) Ám ha még korábbi időkre is visszatekintünk, a zsidótörvények jelentették a későbbi események előkészítését. A Numerus clausus (1920) után az első zsidótörvény (1938/XV. tc.) 1938 május 29-én lépett hatályba. Ez még vallási alapon határozta meg azt, hogy ki számít zsidónak. Jelentősen korlátozta - konkrétan 20%-ban maximálta - az értelmiségi pályákon foglalkoztatható zsidók számát. A második zsidótörvény (1939/IV. tc.) 1939 május 5-én lett hatályos, és már faji alapra helyezte a zsidók meghatározását. Ez a jogszabály két kategóriára bontotta az értelmiségi foglalkozásokat: az egyikbe azokat sorolták, melyekben egyszerűen tilos volt a zsidók alkalmazása, a másikba azok kerültek, ahol csupán 6% -lehetett maximum az arányuk. A zsidók számára innentől tiltott szakma lett: a közhivatalnoki, színészi, újságírói, és a tanári pálya. A harmadik zsidótörvény (1941/XV. tc.) 1941 augusztus 8-án lépett hatályba, és a zsidók teljes elszigetelését célozta, mivel megtiltotta a keresztényekkel való minden nemű szexuális és házassági kapcsolatot. A negyedik zsidótörvény (1942/XV. tc.) 1942 szeptember 6-án a zsidók föld és ingatlanszerzését korlátozta (gyakorlatilag megtiltotta). Később egy 1942-ben elfogadott új honvédelmi törvény (1942. évi XIV.tc.) pedig a zsidókat munkaszolgálat vállalására kötelezte (fegyveres szolgálat helyett). A törvényt 1942 november 18-án kiegészítette a 69059/1942 számú honvédelmi miniszteri rendelet, mely minden 18 és 48 közti zsidó férfi számára elrendelte a munkaszolgálatot. A sárga színű Dávid-csillag kötelező viselését Magyarországon az 1240/1944-es miniszterelnöki rendelet írta elő, 1944 április 5-én!

Miután hazánk 1941 június 27 -én a németek oldalán belépett a második világháborúba, Horthyék szinte mindenben alávetették magukat a német érdekeknek. Katonáinkat a frontra küldték, erőforrásaink nagy részét a rendelkezésükre bocsátották és a zsidótörvényeket is maradéktalanul végrehajtották.

Az első akciók

Mivel az elszánt szövetséges "szerepe" meggyőzte Hitlert a magyarok lojalitásáról, hazánk megtarthatta a bécsi döntésekkel visszaszerzett területeket. Közben megindult a környező országokból a zsidók Magyarországra vándorlása. Kozma Miklós kárpátaljai kormányzó 1941 nyarán hívta fel Horthyék figyelmét arra, hogy már több tízezerre rúg a hazánkba menekült külföldi zsidók száma. A bejelentés után a magyar vezetés gyors cselekvésre szánta el magát: utasítást adtak az ide menekült zsidók összegyűjtésére és marhavagonokban Ukrajnába szállítására. Az „akció” 1941 augusztusában 18 ezer ember Kamenyec-Podolszkijba való deportálásával folytatódott, és Fridrich Jeckeln SS tábornok parancsára elrendelt tömeges kivégzésekkel zárult. Összesen 15-16 ezer ember halt meg 1941 augusztusának végén az ukrajnai városka határában. (A Kamenyes-Podolszkijba szállítottak nagy része olyan kárpátaljai magyar zsidó volt, akiket hontalannak minősítettek.) Az 1941 -es ukrajnai mészárlás volt a magyarországi zsidó holokauszt kezdete. A "Kamenyec-Podolszkij-i mészárlás" néven ismertté vált tragédiában a magyar hatóságok aktív részvétele tagadhatatlan, hiszen az Ukrajnába szállítandó zsidók összegyűjtését, számbavételét, marhavagonokba tuszkolását ők végezték. (És az sem igaz, hogy mindezt "ártatlan tudatlanságban" tették, mert a háború harmadik évében már ismerniük kellett a nácik zsidókkal szembeni módszereit, és azt is, hogy nagyjából mi várhat az elszállításra kerülő emberekre.)

A magyar megszálló csapatok tevékenysége a Szovjetunióban

A magyar hadsereg második világháborús tevékenysége és a holokauszt közti közvetlen összefüggésre Krausz Tamás 2013-ban megjelent munkája („A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban - levéltári dokumentumok 1941-1947”), illetve Ungváry Krisztián 2015-ös műve ("Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944 Esemény, elbeszélés, utóélet") hívja fel a figyelmet. Mindkét könyv kiemeli, hogy miközben 1941 és 1942 nyara közti időszakban a Magyar Királyság hadserege megszálló feladatokat látott el Ukrajnában, részese volt a zsidók elleni kegyetlenkedéseknek és szervezett kivégzéseknek. (Később 1942 nyara és 1944 tavasza közt a magyarok már csak katonai jellegű tevékenységet folytattak a Szovjetunióban.) Egyes becslések szerint azonban 1941 és 1944 közt legalább kétmillió zsidó lakos pusztult el Ukrajnában a német - magyar egységek kivégzései nyomán. A kivégzőosztagok az esetek döntő többségében Einsatzgruppék és német rendőrök voltak, ám a tömeggyilkosságok előkészítésében és segítésében aktívan közreműködtek a magyar katonák is. Ungváry becslése szerint 1000 és 5000 között lehet azoknak a magyar katonáknak a száma, akik tömegsírokhoz kísértek zsidókat, és tízezres nagyságrendben voltak a magyar honvédségben olyanok, akik legalábbis láttak ilyet. A magyar katonák által elkövetett legkirívóbb esetek az úgynevezett "brjanszki mészárások" -hoz köthetőek. A magyar megszálló csapatok a brjanszki erdők környékén 1942 tavaszán a helyi lakosok ellen katonai szempontból is értelmetlen, hatalmas méretű megtorló akciókat hajtottak végre. A partizánelhárítást úgy látták megvalósíthatónak, hogy a falvak teljes lakosságát legyilkolják és a falvakat felgyújtják. Ez több tízezer halálos áldozatot jelentett. „Ez a megszálló háború egyik legsötétebb foltja” – szögezi le Ungváry Krisztián. Az áldozatokat a hivatalos iratokban partizánnak tüntették fel, a behazudott hadi érdemekért a gyilkosok kitüntetésben részesültek. (Forrás: ITT) A Kállay kormány 1942 nyarán állította le az ukrajnai tömeggyilkosságokban való magyar részvételt és innnetől már csak katonai jellegű volt a magyarok "szereplése" a Szovjetunióban.

A német megszállás és a vidéki zsidóság elhurcolásának terve

A keleti fronton a sztálingrádi csata hozta el a fordulatot, melyet a németek sorozatos vereségei követtek. A 2. magyar hadsereg doni katasztrófája végképp kijózanította a horthysta vezetőket: jelentősen megrendült hitük a németek végső győzelmében. A kormányzó engedélyével megkezdődött a háborúból való kilépésünk előkészítése. A titkos diplomáciai manővereket azonban Hitler időben érzékelte és Magyarország gyors megszállása mellett döntött. 1944 március 19 –én a Wehrmacht egységek bevonultak Magyarországra. Horthy a helyén maradt, és ezzel egyrészt legitimálta a német uralmat, másrészt biztosította a magyar közigazgatási - rendőri szervek közreműködését a további zsidóüldözésekben. Új fejezet kezdődött tehát a magyarországi zsidó holokauszt és a deportálások történetében.

Megkezdődött a vidéki zsidóság összegyűjtése és szervezett elhurcolása. A zsidók összegyűjtése valójában nem igényelt nagy számú német haderőt pláne hadosztályokat. Az Allgemeine SS kifejezetten rendőri szervként működött (harctéri feladatokra ott volt a waffen SS) és az egész feladat elsősorban rendőri munka volt minden esetben. Többek közt azért is döbbent meg annyira a világ 1945-ben mikor először kerültek napvilágra a milliós szervezett gyilkosságok, hogy valójában milyen "simán" és kis erőfeszítéssel sikerült megvalósítani mindent. Kellet hozzá egy teljhatalmú könyvelő Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer (alezredes), egy szervezett és megbízható SS különítmény Franz Novak SS-Hauptsurmführer (százados) vezetésével és legnagyobb kihívásként az európai vasúti hálózat rendelkezésre állása. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az egész folyamatot vezérlő Eichmann nem egy egyszerű, hétköznapi alezredes volt. Élvezte Hitler és Himmler bizalmát, amellett pedig az egész III. Birodalom irányítását felügyelő RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) egyik legfontosabb osztályát vezette.

A főhivatal így épült fel:

1: Személyzeti ügyek hivatala
2: Gazdasági, igazgatási ügyek hivatala
3: Információs ügyek hivatala (belső kémkedés az értelmiségiek, társadalmi csoportok körében)
4: Titkos Államrendőrség (Geheime Staatspolizei) GESTAPO. A 4-es hivatalnak 6 csoportja:

  • A) Kommunisták, liberálisok figyelését végző csoport (ügyosztály)

  • B) Eichmann vezette, zsidók összegyűjtését, deportálását végző csoport.

  • C) Fogva tartásokért felelős csoport (ügyosztály)

  • D) Külföldiek eltávolításáért felelős csoport (ügyosztály)

  • E) Kémelhárítást végző csoport (ügyosztály)

  • F) Határrendőrség csoportja (ügyosztálya)

5: Köztörvényes bűnözők elfogását végző csoport (ügyosztály)
6: Külföldi hírszerzésért felelős csoport (ügyosztály)
7: Irattár csoport (ügyosztály)

Adolf Eichmann (1906-1962) tehát az RSHA legnagyobb és legjelentősebb hivatalának legjelentősebb csoportját vezette. Érdemes jobban megismerni tehát. Eichmann ifjúkorát Linzben töltötte (csakúgy, mint Hitler). Villamosmérnöknek tanult, azonban tanulmányait nem tudta befejezni pénzügyi okok miatt. Viszonylag korán, 1932-ben, 26 évesen Bécsben lépett be a nemzetiszocialista pártba. Politikai tevékenysége miatt azonban később el kellett hagynia Ausztriát. Németországba ment, ahol csatlakozott az SA-hoz. Himmler kinevezte a Zsidóügyi Tudományos Múzeum élére. 1935-től a berlini SD-központban Eichmann a zsidóügyek felelőse. 1937-ben Palesztinában tanulmányozta a zsidó kivándorlás lehetőségeit. 1938-tól a bécsi Zsidó Kivándorlás Központi Hivatalát vezette. 1939 végétől lett az RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) IV-B-4 (zsidóügyi) ügyosztályának a vezetője. Ezen fontos pozíciója miatt vett részt 1942 januárjában a zsidók végső kiirtását elrendelő wannseei konferencián!

A deportálások

A magyarországi zsidó deportálást tehát Eichmann rendelte el és vezette személyesen. Az egyik napjainkban készült feltáró kutatómunka szerint, melyet Kádár Gábor és Vági Zoltán készítettek (A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau 1944., Jaffa Kiadó, 2013) a magyar zsidóság deportálásáról a német megszállás után egy hónappal, 1944. április 22-én született döntés Szentkúton, ahol együtt vacsorált Winkelmann SS-tábornok, Adolf Eichmann SS-alezredes és néhány beosztottjuk, valamint Jaross Andor magyar királyi belügyminiszter, Baky László és Endre László államtitkár.

Valójában maga a deportálási munka (értsd: összegyűjtés és megsemmisítő helyekre szállítás) három fázisból állt. Először egy pontos jegyzék készítettek a begyűjtendőkről, a polgári és egyházi nyilvántartások alapján. A második fázisban megindult a kijelölt személyek összegyűjtése, néha előbb gettókba gyűjtésével, majd a harmadik fázisban megkezdődött a vasúti csomópontokra szállítás (lábon, teherautókon) és a vasúti elszállítás a célállomásra. A célállomáson, ami a magyar zsidók esetében Auschwitz-Birkenaut jelentette már a helyi tábori szervek a szelektálások után intézték a sorsukat. Magyarország akkori határai közti területről mindössze 56 nap alatt hajtották végre a folyamatot, összesen 437 402 zsidó származású lakost illetően!

Magyarországon az első fázis gyakorlatilag abból állt, hogy először készítettek egy létszámnyilvántartást a begyűjtendő tömegek számáról és elhelyezkedéséről => ez eddig könyvelői munka volt, és mint tudjuk Eicmann is inkább egy könyvelő volt. Ebben bármilyen meglepő de a helyi zsidótanácsok mindig segítették a nácikat. Amikor Eichmann Magyarországra érkezett, először kijelölte a magyarok közül azt a három főt akik a legfelső szinten garantálni tudták, hogy a helyi szervek ne akadályozzák a "munkát" A három fő Magyarországon: Endre László, Baky László, Ferenczy László alezredes volt (a "három László" ahogy később emlegették őket)!

Baky László (1898-1946) Csendőrőrnagy, nyilas politikus, országgyűlési képviselő volt. A Sztójay-kormány idején a belügyminisztérium politikai államtitkáraként, és a deportálások egyik irányítójaként dolgozott. A nyilas puccs után a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője lett. A háború végén a Népbíróság halálra ítélte, kivégezték.

Ferenczy László (1898-1946) Szintén csendőralezredes volt. 1944 márciusától az Eichmann-kommandó és a magyar csendőrség közötti összekötő tisztjének szerepét töltötte be. Jelentős szerepet játszott a vidéki zsidóság deportálásában. A Szálasi-érában a Belügyminisztériumban a zsidóügyek referense lett. A háború után halára ítélték és kivégezték.

Endre László (1895-1946) Köztisztviselő, antiszemita politikus volt. 1938 és 1944 között Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja lett. A Sztójay-kormány belügyi államtitkáraként a vidéki zsidóság deportálásának egyik fő irányítója, felelőse kétségkívül ő volt. A magyar és német hatóságok közötti együttműködés kulcsembere, akit Eichmann a legjobb barátai közé sorolt. A nyilas uralom alatt a hadműveleti területek polgári kormánybiztosává vált. A háború után halálra ítélték és kivégezték.

A létszámnyilvántartások elkészítését követően Adolf Eichmann felkereste 1944 március 31-én a magyar Zsidó Tanácsot. Innen idézet Gideon Hausner ügyész által írt "Ítélet Jeruzsálemben" című műből:

"... Eicmann kijelentette a Zsidó Tanácsnak: az ő legfőbb feladata a hadiipar termelésének növelése. A zsidóknak dolgozniuk kell, s akkor semmi bántódásuk nem lesz. Kérte a Zsidó Tanácsot , "működjék együtt" , és gondoskodjék önkéntesekről. Ha nem jelentkeznek önkéntesek, akkor erőszakkal szerez embereket."

Mai ésszel talán megdöbbentő módon a zsidók mindig vállalták, hogy segítenek Eishmannak Az első fázishoz tartozó sárga csillagok kiosztását például mindig maguk a zsidók csinálták, sőt magukat a sárga csillagokat legtöbbször "élelmes" zsidó vállalkozók készítették és adták el honfitársaiknak. Miért tették? A magyarázat az, hogy hittek abban, hogy ha bizonyos határokig együttműködnek, akkor talán megmenekülnek a legrosszabbtól. Sajnos azonban - ekkor még - nem tudták mi az a "legrosszabb"!

A németek a továbbiakban gettókat hoztak létre. Ez azonban nem mindig volt általánosan bevett szokás, csak ott hoztak létre ilyen elkülönített városrészeket, ahol nagy létszámsűrűség koncentrálódott. A gettó építésnél sem kell nagy dologra gondolni. Többnyire egy olyan városrész volt, ahol lefalaztak néhány utcát. A szakmunkákra felfogadtak helyi szakembereket, jó fizetésért, a kulimunkát meg maguk a zsidók csinálták. A második fázis az összegyűjtés vagy a gettók kiürítése volt a "legrázósabb" feladat és a leginkább létszám igényes művelet. Itt a nácik gyakran valóban igénybe vettek helyi segítséget, de hangsúlyozni kell: csendőri szerveket kértek, nem katonaiakat!!!!

"A deportálások Magyarországon szédítő gyorsasággal mentek végbe; néha egy napon öt szerelvény is befutott Auschwitzba, tizennégyezer emberrel. Eichmann szállítási megbízottjának a tanácsára egy-egy vagonba száz embert tuszkoltak be."

Hatalmas német és magyar hadosztályok részvétele helyett tehát gyors, hatékony és precízen megtervezett rendőri akciók biztosították a zsidók összegyűjtését, majd haláltáborokba szállítását. Olajozottan és jól kidolgozott procedúra szerint, megdöbbentően minimális létszámmal dolgozott az SS. A jegyzékeket maguk a zsidók, és vezetőik összeállították, majd ki is hirdették hogy mikor és hová kell majd gyülekezni a zsidóknak, vagyis honnan fogják őket elszállítani azon helyekre ahol majd dolgozniuk kell. Gettók esetén a gettók felállításában és a gettóba vonulásban is együttműködtek. Ez szinte mindig békésen történt.

A deportálásokban közreműködő magyar egységek létszámát illetően a történészek csak becslésekre hagyatkozhatnak. A korábban már említett szerzőpáros, Kádár Gábor és Vági Zoltán 2013 -ban megjelent könyvében (A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau 1944., Jaffa Kiadó, 2013) összesen 60 ezer magyar rendőr részvételét valószínűsíti. Bár ez a szám kicsit túlzónak tűnik, például azért is, mert ez azt jelentette volna, hogy a Magyar Királyság rendőrségének és csendőrhatóságainak teljes állománya kizárólag a zsidók deportálásával foglalkozott volna hónapokon keresztül. Ez kizárt, hiszen az ország rendjének fenntartása és a folyó ügyek intézése nem állhatott le teljesen. (Napjainkban, 2013 -ban a rendőrség állománya egyébként 45 ezer fő.) Annak idején, 1944 tavaszán, a két kutató szerint a 60 ezer magyar belügyi alkalmazottból 40 ezer városi rendőr, 20 ezer pedig vidéki csendőr volt. A két történész úgy véli, hogy további 140 ezernyi egyéb közalkalmazott segítette a folyamatot, így például polgármesteri - alispáni hivatalok munkatársai, szolgabírók, jegyzők, tisztiorvosok, bábaasszonyok (a motozáshoz), pénzügy-igazgatósági tisztviselők (az értékek lefoglalása végett), vasutasok, postások. Ez a gigantikus szám azonban megint csak erősen túlzó benyomást kelt, már csak azért is, mert ha mindent összeadunk (a felsorolt közalkalmazottakat és rendőröket), akkor már a begyűjtendő létszám felénél tartunk, amit semmi nem indokol. Sokkal életszerűbb a néhány tízezres rendőri és pár ezres kisegítői erők feltételezése.

A folyamat részleteit tekintve: a helyi újság kihirdette, hogy mi az a dátum amíg minden zsidónak be kell vonulnia  a gettóba. 1944. május 15 és július 9 közt, azaz 56 nap leforgása alatt elgázosították szinte a teljes magyar zsidóságot. Német adatok szerint egészen pontosan – 437 ezer 402 zsidót deportáltak Magyarországról (az akkori "Bécsi döntésekkel" kibővített határokat tekintetbe véve), és ezeket az embereket 15 ezer személy kivételével mind Auschwitz-Birkenauba szállítottak elgázosításra. A procedúra jól szervezetten zajlott, csupán pontos nyilvántartások és "gyomor kellett hozzá"! Az SS esetében megvolt mindkettő. A források, dokumentumok tanúsítják, hogy a feladat méreteihez képest meglepően kis létszámú SS erők felügyelték a gyakran  sok tízezres zsidó tömegek elszállítását. Megdöbbentő, mert a mai ember el sem tudja képzelni, hogy ezen emberek komolyabb ellenállás kifejtése nélkül vonultak oda ahová a németek terelték őket. A magyarázat az, hogy nem tudták mi vár rájuk, vagy a háború utolsó szakaszában ha tudták is, nem akarták elhinni.

Horthy közbeavatkozása

A pesti zsidók szervezett kiirtásának elkerülésében kétségkívül fontos szerepet játszott Horthy határozott fellépése. Bár hatalma 1944 nyarán már inkább szimbolikus mint valós volt csupán, a németek fronthelyzete olyan ingataggá vált, hogy maradék befolyása is elegendőnek bizonyult a nyilas csendőrök és Adolf Eichmann akcióinak leállítására. De mi is történt pontosan? 1944 június 27-én Baky László belügyi államtitkár (és túlbuzgó nyilas) német bátorításra csendőregységeket rendelt Budapestre a fővárosi zsidóság azonnali deportálására. Horthy azonban mikor tudomást szerzett a dologról rögtön közbelépett és egy páncélos illetve egy gyalogos ezred mozgósításával kényszerítette ki a csendőrök távozását. Később, 1944 július 7-én hivatalosan is rendelkezett a fővárost érintő deportálások tiltásáról. Horthy 1944 nyarán még Adolf Eichmannal is szembeszállt, amikor az megpróbálta kijátszani Horthy rendeletét. (A zsidó ügyekben Európa szerte "mindenhatónak" tartott Eichmann 1944 július 15-én még elszállíttatott 2000 zsidót a Keleti-pályaudvarról, akik korábban a kistarcsai internálótáborban raboskodtak.) Végül a kormányzó kemény fellépésére 1944 augusztusára abbamaradtak a pesti zsidók elszállítására tett kísérletek és Horthy 1944 szeptemberében felmentette a deportálásokért felelős nyilas államtitkárokat is, így Baky Lászlót illetve Endre Lászlót. Horthy "zsidómentő" akcióit illetően azért ki kell emelnünk: a pesti zsidók megmentésére tett lépései mögött már a politikai előrelátás gondolata is meghúzódhatott. Horthynak ekkor már ugyanis - a háború nyilvánvaló elvesztésének küszöbén - gondolnia kellett arra, hogy saját szerepét a háború után jobb színben kell majd feltüntetnie. (Nem beszélve a nemzetközi nyomásról, melyet 1944 nyarának végén, már bőrén érezhetett.)

Nyilas uralom időszaka

Horthy kiugrási kísérlete után az egyetlen németekhez töretlenül hűséges politikai erő a nyilas mozgalom volt. Szálasi pedig nemzetvezetőként "beváltotta" a németek reményeit, hiszen az országot, annak katonáit és erőforrásait maradéktalanul kiszolgáltatta Hitlernek. Az orosz hadsereg 1944 augusztusának végén érte el a bécsi döntésekkel megnövelt Nagy-Magyarország határát, majd szeptember 23 -án átlépte a trianoni Magyarország határát is. (Az első magyar város, ahonnan kiűzték a németeket Makó volt.) Az első komolyabb ellentámadás szeptemberben Arad térségében indult meg, de kudarccal zárult. Később, Horthy október 15-i kiugrási kísérlete után a debreceni nagy tankcsata (1944 okt.10-19) végleg eldöntötte: az orosz csapatok északon és délen is kijutnak az Alföldre. 1944 októberében a szovjet seregek két hadseregcsoportban (frontban) északon Malinovszkij, délen pedig Tolbuhin vezetésével hihetetlen gyorsasággal törtek előre. A hónap végére Malinovszkij tábornok katonái már a Kecskemét-Nyíregyháza-Ungvár vonalon, míg Tolbuhin egységei Baja térségében a Dunánál állomásoztak. (A Dunán való első átkelés 1944 november 7-én valósult meg.) Válaszul Szálasi totális mozgósítást rendelt el: nemre való tekintet nélkül elrendelte minden 17 és 70 év közötti magyar állampolgár hadkötelezettségét, és együttműködött a németekkel az ország kirablásában. Védekezésül ugyan megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága,  vagyis a katonai ellenállás szervezete, azonban vezetőit letartóztatták és kivégezték.

Adolf Eichmann visszatért Magyarországra, s a nyilas Nemzeti Számonkérő Szervezet fegyvereseivel együttműködve folytatta a zsidóság szisztematikus megsemmisítését. A 170 napos nyilas uralom alatt a korábban 200 ezres fővárosi zsidóság hozzávetőleg fele halt meg. Többségük, - körülbelül 70 ezer fő - a halálmenetekben hunyt el, amikor gyalogmenetben Hegyeshalom felé kellett vonulniuk deportálási céllal. További 10 ezerre tehető a bombázások, éhezések és betegségek következtében meghalt pesti zsidók száma, és még 9-10 ezer ember pusztult el a nyilas kivégzésekben. (Gyakoriak voltak a Dunába lövések.) A nyilas időszakban azonban Szálasi hatalma a frontvonal folyamatos nyugatra tolódásával egyre kisebb területre korlátozódott. A mögöttes területeken - vagyis a szovjet haderő által már megszállt régiókban - már 1944 december 22-én létrejött egy új kormány Miklós Béla - az 1. magyar hadsereg átállt tábornoka - vezetésével. Első teendői közé tartozott a fegyverszünet megkötése, népbíróságok felállítása és egy új földreform előkészítése.

A magyarországi holokauszt történelmünk egyik legsötétebb korszaka volt. Az ezen évekkel való szembenézés pedig társadalmi szükségszerűség kellene hogy legyen. Történészeink különböző feltáró és kutató jellegű munkákkal ezt a folyamatot igyekeznek segíteni.

 

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.
  • Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben. Az Eichmann-per története. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984. (A magyarországi deportálások 40. évfordulóján jelent meg, Karsai Elek lektorálásával.)
  • Kádár Gábor, Vági Zoltán: A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau 1944., Jaffa Kiadó, 2013.

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------