A pozsonyi csata (907)

A pozsonyi csata (907 július 4-5.)

/Harmat Árpád Péter/

 

A pozsonyi csata a honfoglalás korának legnagyobb jelentőségű ütközete volt, mert ebben az összecsapásban a Keleti Frank Királyság a honfoglaló magyarok által frissen megszerzett Kárpát-medence visszahódítását szerette volna elérni. Ez volt a 895 –ben kezdődő honfoglalás utáni időszakban az európai területekről kiinduló legnagyobb ellentámadás a magyarok visszaszorítására. Sajnos a mai magyar oktatás nem hangsúlyozza az ütközet fontosságát, pedig népük történetének kulcsfontosságú eseményéről van szó. (Nem csak tanítása, de évfordulójának megünneplése is indokolt volna.)

A csata jelentőségét Aventinus (1477-1534) bajor történetíró is felismerte, amikor a csatával összefüggésbe hozható adatokra, értékelésekre támaszkodva feldolgozta és rekonstruálta az ütközet történetét. Hasonlóan alapos kutatásokat végzett a csatáról Torma Béla a Pozsonyi csata (907 július 4-5.) című, 2007-ben közreadott tanulmányában. (Ebben felhasználta a korabeli német évkönyvek, halottaskönyvek és királyi oklevelek anyagait is.) Megemlítendő még Bánlaky (Breit) József, aki „A magyar nemzet hadtörténelme” című 24 kötetes művében (megjelent 1929-1942 között) ugyancsak beszámolt a csat feltételezett lefolyásáról.

A nagyarányú német támadás idején a Keleti Frank Királyság élén Arnulf fia, a 907-ben mindössze 14 éves IV. (Gyermek) Lajos állt. A magyarok kiirtását célzó hadjárat a következő parancsra történt: „decretum... Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak.” A király a támadással Luitpold őrgrófot, és Theotmár salzburgi érseket bízta meg, a csapatszállító dunai hajóhad élére pedig rokonát Sigihard (Sieghard) herceget nevezte ki. A magyar seregek élén sajnos nem tudjuk ki állhatott. A történészek körében ma is vita tárgyát képezi, hogy Árpád fejedelem élt e a csata idején. Az egyik vélekedés szerint ő maga vezette a magyarokat (fiaival), ám a csatában elesett. Ennek ellentmondani látszik, hogy a forrásokban semmilyen említés nem esik Árpádról.

A másik teória a csata előtti napokra teszi Árpád halálát, és azt állítja, hogy a németek éppen ezen esemény miatt időzítették támadásukat a fejedelem halála utáni napokra. Amennyiben Árpád nem élt a csata idején, úgy vélhetően öt fia közül a legidősebb Levente (Liüntika) vezethette a magyarokat, és ő maga lehetett a fejedelem is. (Árpád fiai: Liüntika/Levente, Tarkacsu/Tarhos, Jelekh/Üllő, Jutocsa/Jutas és Zolta. A fejedelmi székbe nem mindannyian kerültek, a feltételezett sorrend szerint Árpádot Levente követte az uralkodásban, majd testvére Jelek következett. Ám ezt követően további testvéreik már nem lettek fejedelmek, mert hamarabb elhaláloztak, így fiaik foglalhatták el a fejedelmi széket: előbb Jutocsa fia Falicsi/Fajsz 947-ben, majd Zolta fia Taksony 955-ben.)

A Pozsony térségében támadó hadak – melyek létszáma nem ismert, de legalább másfél, vagy kétszeres túlerőben lehettek a magyarokkal szemben – az Enns folyó menti Ennsburgnál gyülekeztek 907 májusában. Egyes becslések 100 ezerre teszik a németek, és alig 40 ezerre a magyarok számát (eszerint négy tümen, vagy tömény alkotta a magyar sereget) ám sokak szerint ezek túlzott számok, hiszen a kulcsfontosságú 955-ös augsburgi csatában is tízezer alatti seregek ütköztek meg. Ezek alapján sokkal valószínűbb, hogy a pozsonyi csatában egy nagyjából 20-25 ezer körüli német támadó had indulhatott meg a magyarok ellen, akik talán 10-15 ezer fővel igyekeztek megállítani őket. (Az igazság az, hogy egyik számadat sem bizonyított egyelőre.)

A konkrét támadás 907 júniusának közepén indult meg a Duna északi és déli oldalán (bal és jobb partján). Az északi parton haladó erők élén Liutpold herceg, a déli parton haladókén Theotmár érsek állt. Az első összecsapások június 28 –án kezdődtek, amikor a határvédelemmel megbízott magyar csapatok folyamatosan támadni kezdték mindkét német hadoszlopot, és lassítani próbálták haladásukat. Az első döntő ütközetre július 4-én a déli parton, a Duna jobb partján, Pozsonnyal szemközti területén került sor, Theotmár érsek erőinek megtámadásával. (Pozsony korabeli neve: Braslauespurch, Brezalauspurc volt.) Ebben az összecsapásban a magyarok jól alkalmazták a támadó, majd menekülést színlelő taktikájukat, és hamar kivívták a győzelmet. Maga az érsek is elesett a csatában. A győztes hadak az ütközet utáni éjszakán átúsztatták erőiket a Dunán, hogy a másik nagy német sereget, a Liupold herceg vezette erőket meglepjék. Így a második csata július ötödikének hajnalán történt, amikor a magyarok teljesen váratlanul meglepték a Duna északi partján állomásozó Liutpold táborát. A győzelem most is egyértelmű volt, a németek nagy része elesett az ütközetben, csak kevesek tudtak Ennsburg felé elmenekülni. Az újabb győzelmet arató magyarok ezt követően a dunai német flottát védelmező erőket verték szét, majd a hajók megszerzése után megindultak Ennsburg felé ahol a 14 éves frank király serege állomásozott.

Az uralkodó seregét július 5-én rohanták le, ez volt a harmadik nagy csata, melyben ismételt győzelmet arattak, a menekülést színlelő majd ellentámadó taktika alkalmazásával. Az ütközetben elesett Sigihard herceg, és maga a király csak nagy nehézségek árán tudott Passau felé elmenekülni. A győzelemittas magyarok egészen a Lech folyóig üldözték a menekülő németeket, miközben feldúlták és felgyújtották a vidéket.

A pozsonyi csatával zárult le véglegesen a magyar honfoglalás, és ezzel az ütközettel bizonyította be a magyarság, hogy elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy Európa új népeként tartósan megmaradjon a kontinens keleti szegmensében.

 

Harmat Árpád Péter, 2012 július 15.

 

Regisztrálj nálunk, várunk tagjaink sorában! Regisztáció: ITT!

 

Felhasznált irodalom:

  • Kristó Gyula - Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók. IPM könyvtár sorozat, Budapest, 1988
  • Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
  • Katus László: A középkor története. Pannonica Rubicon Kiadó, Budapest, 2001
  • Bertényi Iván, Gyapay Gábor: Magyarország rövid története. Maecenas Kiadó, Bp., 2001