A Wesselényi-összeesküvés és Thököly kurucmozgalma

A Wesselényi-összeesküvés és Thököly kurucmozgalma

/Harmat Árpád Péter/

 

Az 1666. április 5 -én kezdődő, és öt évig tartó Wesselényi Ferenc nevével "fémjelzett" Habsburg-ellenes mozgalom, majd az ennek leverését követő kuruc - labanc harcok előzményei egy szabályos "dominó elven" működő folyamatra vezethetőek vissza. Az ország és nemességének közhangulata ugyanis a XVII. század közepétől  fokozatosan, egymásból fakadó sérelmeken keresztül fordult az osztrákok ellen.

Az első és legmeghatározóbb tényező az a XVII. század közepére Erdélyben kialakult helyzet volt. A tartomány az ország három részre szakadása óta török vazallitásban létezett, ám II. Rákóczi György fejedelem (1648-1660) szembe helyezkedett a Portával, és részben önálló külpolitikai törekvései (szultáni engedély nélküli lengyelországi hadjárata) részben pedig a Magyar Királyság nemesi vezetőivel Wesselényi nádorral és Zrínyi Miklós horvát bánnal kiépített kapcsolatai miatt, kivívta a szultán haragját. A török uralkodó így azonnali lemondásra szólította fel Rákóczit, ám a fejedelem megtagadta a hatalomból való távozást, sőt a törökök által támogatott új fejedelmeket is elűzte. Ekkor a szultán boszú hadjáratot rendelt el, és török-tatár hadakkal feldúlta egész Erdélyt. (Erdély romlása.) Rákóczi csapatait a Szászfenesi csatában győzték le, a fejedelem pedig az ütközetet követően halt meg Várad török kézre kerülése közben. Rákóczi halála azonban nem törte meg a török ellenes erdélyi nemeseket, és a fejedelem hű hadvezére Kemény János vette át a harcok irányítását. Keményt, támogatói erdélyi fejedelemnek kiálltották ki (1660-1662) majd kísérletet tettek arra, hogy létrejöjjön az összefogás a Magyar Királysággal, és Habsburg támogatással győzzék le az Erdélyt 120 éve birtokló törököket.

1661. június 26 -án I. Lipót császár és az Udvari Haditanács, a négy hónapja tartó - követek útján történő - tanácskozások eredményeként katonai segítséget ígért Kemény János erdélyi fejedelemnek, hogy az április 23 -án a besztercei országgyűlésen kimondott Portától való elszakadási határozatot megtorló török támadás ellen védekezni tudjon. A tárgyalások során kimondatott, hogy miután Erdély elszakad a Portától, I. Lipót védelme alá helyezi magát a fejedelemség. A júniusi Habsburg igéret a katonai segítségnyújtásért cserébe, Székelyhíd, Kővár és egy harmadik, később meghatározandó vár átadását kérte. A fontos megegyezés azért volt meghatározó a későbbiekre nézve, mert "felborította" az 1606 -os zsitvatoroki, illetve az 1650 ben kötött 22 éves isztambuli, Habsburg - török békekötések nyomán kialakult viszonyt a két nagyhatalom között.

Az egyezség után azonban a császári udvar a Portával is kötött egy alkut, melyet a magyarok előtt gondosan eltitkoltak. Ebben Erdély Habsburg-török megosztása szerepelt, és az, hogy a császári erők nem támogatják Kemény Jánost.

Így a Habsburgok 1661-ben mondhatni cserben hagyták az erdélyi magyarokat, ugyanis bár ígéretet tettek Kemény János fejedelem támogatására, mégis minimális katonai erővel vonultak fel a térségben. Montecuccoli tábornagy ugyan megjelent néhány ezer fős hadával, és 1661 augusztus 30 -án Kolozsvárnál egyesült is az erdélyi fejedelem hadaival, ám ezt követően szeptember 18-án (a törökökkel kötött titkos alku szerint) harc nélkül ki is vonult Erdélyből. Csupán az Erdélytől beígért 3 várban Szamosújvárott, Kővárban, Székelyhídon, illetve Kolozsvárott hagyott némi császári helyőrséget. A magára hagyott Kemény Jánost 1662 januárjában Nagyszőlősnél legyőzték a törökök (Kücsük Mehmed) és Apafi Mihályt ültették a fejedelmi székbe, aki mindenben a szultánnak vetette alá magát. Így Erdély újra a törökök fennhatósága alá került.

Erdély cserbenhagyását követően a császári udvar külpolitikájában a törökökkel való ellentét rendezése került előtérbe, ugyanis egy közelgő háború veszélyét vetítette előre, hogy a törökök sérelmezték a három erdélyi vár elfoglalását és a lázadó Kemény Jánosnak ígért - bár be nem tartott -  osztrák katonai segítséget. Bécs felismerve a - mostmár közvetlenül ellenük irányuló - török támadás veszélyét, a békés megoldásra törekedtek, és arra, hogy a Porta elfogadja az új státus quót, vagyis a három vár osztrák kézbe kerülésést. E célból Reininger császári követ 1662 július 19 -én békéltetési kísérletet tett IV. Mehmed elé járulva. A törökök a várakról való lemondást követelték, ám az udvar hét hónapig késlekedett a válasszal. Ez idő alatt elfogyott a szultán türelme és elindította Drinápolyból Köprülü Ahmed nagyvezér seregét a Királyi Magyarország ellen. ( Mikor 1663 -ban a bécsi udvar utasította Reningert a szerződés aláírására, már a török seregek úton voltak. ) Amikor a török  had 1663 június 10 -én Belgrádba ért, I. Lipót újabb követeket küldött, mostmár közvetlenül a nagyvezérhez, hogy békés úton rendezzék a hatalmi kérdéseket.

A nagyvezér három sérelem miatt utasította el a Habsburg békejavaslatot: 1 az udvar segítséget nyújtott Kemény János erdélyi fejedelemnek, 2 a császári csapatok elfoglalták Székelyhíd várát, 3 Új-Zrinyivár felépült. A legutolsó "sérelem" 1661 júniusára nyúlt vissza, mikor Zrínyi Miklós horvát bán megkezdte a Muraköz legfontosabb erősségének építését.

(Bár ennek felfüggesztésére később az udvar felszólította Zrínyit, az építkezés mégis folytatódott. ) 1663 június végén a 120 ezer fős török sereg elérte Budát, de a kedvezőtlen időjárás miatt egy hónapot vesztegelt mielőtt elindult volna a magyarországi hadjáratra. Az első török hadjárat 1663 augusztus 7 -én a Párkányi ( Esztergom vm. ) csatával vette kezdetét, melynek török sikere lehetővé tette Érsekújvár ostromát. A vár 39 napi ostrom után került török kézre, miközben Új-Zrinyivár ellen is megindult az első török támadás, - egyenlőre sikertelenül - melyben nagy szerepet játszott Zrínyi Péter Károlyvárosnál győztes csatát vívó, felmentő hadának megjelenése is. A kulcsfontosságú várakért vívott harcok közepette Wesselényi Ferenc nádor ( 1655 ben választotta az országgyűlés, az udvar jelölése után nádorrá ) 1663 augusztus 21 -én személyes felkelést hirdetett a királyi Magyarország valamennyi megyéje számára, majd követ útján ( Bory Mihály királyi táblai jegyzőt küldte Regensburgba ) a Német Birodalom segítségét kérte. A segítségkérés eredményesnek bizonyult, melyben jelentékeny szerepet játszott, hogy Montecuccoli 15 ezer fős császári serege már Bécset kellett, hogy védje Pozsonynál, és tatár hadak Morvaországba is betörtek.

1663. októberében a rajnai szövetség német tagjainak hadai, illetve Coligy-Savigny gróf vezetésével francia csapatok érkeztek Magyarországra. Közben a magyar seregek főparancsnokául I. Lipót Zrínyi Miklóst nevezte ki, aki "rá is szolgált" a bizalomra, mivel november végén a Mura partján szétszórta a Muraközre támadó török és tatár csapatokat. Léva, majd Nógrád vára viszont ezzel egyidejűleg török kézre került.

1664. januárjában Zrínyi megkezdte híres téli hadjáratát, melynek első lépése Batthyány Ádám dunántúli főkapitánynak, saját seregtestének, és Julius Hohenlohe, illetve Walter Leslie vezette birodalmi csapatoknak a berzencei ( Somogy vm. ) egyesítése volt. Az egyesült szövetséges had a Dráva mentén Pécsig nyomult előre, melyet ugyan nem tudott elfoglalni, viszont felégette a török utánpótlás legfontosabb hídját, az eszéki Dráva-hidat. ( A hidat négy hónappal később építtette újjá a török. ) A sikeres hadjáratot - melynek során 240 kilométerre tudtak behatolni a török vonalak mögé - mintegy "megkoronázta", hogy a szövetséges sereg Eszék alól visszatérőben elfoglalta Segesd várát februárban, majd Nyitra várát májusban. ( A katonai sikerekben nagy része volt annak a ténynek is, hogy Köprülü nagyvezér főserege 1663. november elejétől 1664. április végéig - hat hónapra - Belgrádig húzódott vissza téli szállásra. )

A törökök második nagy hadjáratának 1664. május nyolcadiki megindulása előtt Zrínyi és Hohenlohe közös serege megkezdte Kanizsa ostromát, de a 40 ezer főből álló - Belgrádból az újjá épített eszéki hídon érkező - török fősereg elől vissza kellett vonulniuk Új-Zrínyivárig. A vár alatt viszont Montecuccoli ahelyett, hogy megütközött volna Köprülüvel, inkább tovább hátrált, minek következtében a török 1664. június 30 -án három heti ostrom után bevette és felrobbantotta a kulcsfontosságú várat. ( Az ostrom előtt egy  hónappal a császári hadvezetés - mindenekelőtt Montecuccoli - már figyelmen kívül hagyta Zrínyi Miklóst a csapatmozgások megtervezésekor. Zrínyi ekkor ott is hagyta a sereget, és Csáktornyára, a családi birtokára vonult vissza. Új-Zrínyivár feladása mélységes felháborodással töltötte el. ) A török fősereg Kiskomáron keresztül - melyet szintén felrobbantott - Bécs irányába fordult, és a Rába folyóig nyomult előre, ahol viszont végre megállította Montecuccoli. ( 1664. nyarán több német sereg érkezett Magyarországra, egyikük Souches tábornagy vezetése alatt legyőzte a felvidéki Lévánál az érsekújvári pasa segédcsapatait. )

A végvári harcokat lezáró döntő csata előtt - még 1664. májusában - Zrínyi Péter ( Miklós öccse ) levelet írt XIV. Lajosnak, melyben a magyar ellenzék nevében Habsburg-ellenes szövetséget ajánlott a francia királynak. Lajos kitérő válasza két hónappal később érkezett meg. 1664. augusztus elsején Szentgotthárdnál Montecuccoli hét órás csatában legyőzte Köprülü török seregét, így a több, mint egy évig tartó végvári harcok végül Habsburg-magyar sikerrel zárultak. Az 1664. augusztus 10 -én Vasváron megkötött békét viszont teljes mértékben a török számára kedvező, és a magyar sikereket semmibe vevő feltételekkel írta alá a nagyvezér táborában Reninger követ. A magyar érdekekre nézve hátrányos - sőt, már-már sértő - békefeltételek négy pontban foglalhatóak össze.: 1. A Porta megtarthatta Váradot és Érsekújvárt; 2. a négy felső-magyarországi megye török kézre került; 3. lerombolták a Bihar megyei Székelyhidat; 4. Erdély elhagyására fogadalmat tettek, mind a Habsburg, mind a török hadak.

A békekötést a magyar fél azért is tartotta sértőnek, mert a török fősereg legyőzése utáni kedvező helyzetben egy összehangolt ellentámadás kiűzhette volna a török erőket szinte egész Magyarország területéről. Viszont a bécsi udvar egy esetleg elhúzódó ellentámadás közben bekövetkező francia agresszió miatt kialakuló kétfrontos háború veszélyét nagyobbnak vélte, mint a török térnyerését Magyarországon. A vasvári béke miatt csalódott főurak - akiknek egy része pl. Zrínyi Péter, már a békekötés előtt is Habsburg-ellenes szövetséget próbált létrehozni - a Magyarországon tartózkodó francia csapatok főparancsnokával, Coligny-Savigny gróffal Habsburg-ellenes tervekről kezdtek tárgyalni; sőt, Zrínyi Péter felesége, Frangepán Katalin révén Velencében újabb szövetségi ajánlatot tettek XIV. Lajosnak.

1664. november 18 -án Zrínyi Miklós egy vadászaton vadkan okozta sérülésben meghalt Csáktornyán. Helyét a báni székben öccse vette át. Zrínyi Miklós halálával nagy veszteség érte a formálódó magyar ellenzéket, kiknek egy csoportja 1664. november 25 -én több főúrral együtt Bécsbe utazott Lipót hívására. A megbeszélés célja a török kérdés lett volna, de a főurak a vasvári békekötés elleni tiltakozásra használták fel a császárral való találkozás alkalmát. Az eredménytelen és hasztalan tiltakozások miatt egyre elégedetlenebb főurak Zrínyi Miklós halála után, annak öccse, Zrínyi Péter és Wesselényi Ferenc nádor köré kezdtek tömörülni. Gyűléseik kezdetben - az 1665 -ös év során - még gyógyfürdőkben és bálokon zajlottak. ( A kor főúri betegsége a köszvény volt, az ekkor hatvanegy éves Wesselényi is ebben szenvedett. )

Az osztrák ellenes mozgalom kezdete:

Az 1666 -os esztendő első igazán jelentős ellenzéki találkozójára március elsején került sor, amikor a Rákóczi család egyetlen örököse, I. Rákóczi Ferenc Sárospatakon házasságot kötött Zrínyi Péter leányával, Ilonával. A rendi ellenállás és szervezkedés gondolata valószínűleg ekkor öntött először konkrét formát Wesselényiékben. A mozgalom kezdetének 1666. április ötödikét lehet tekinteni, amikor a felvidéki Trencsén melletti Stubnyán az ellenzéki főurak összegyűltek és az ország két legmagasabb rangú főnemese, Wesselényi Ferenc nádor, illetve Zrínyi Péter horvát bán politikai szövetséglevelet írtak alá. A szövetséglevélben a két főnemes azon közös szándékát erősítette meg, hogy a királyi Magyarország szakadjon el a Habsburgoktól. Viszont az elszakadás módját illetően már eltérően vélekedtek. Zrínyi Péter ekkor még elsősorban a franciák és a környező országok rendjeinek támogatásával, velük szövetségben képzelet a különválást, míg Wesselényi már ekkor a törökök segítségét kívánta igénybe venni. Tíz nappal az esemény után I. Lipót akaratán kívül erőteljes lökést adott a rendi szervezkedésnek, mikor kiadott rendeletével a kassai főkapitányság területén megtiltotta a végvárakba szökött jobbágyok földesuraknak való kiadását. Újabb egy hónap múlva pedig az ország harmadik legnagyobb főméltósága, Nádasdy Ferenc országbíró is hitlevélben csatlakozott Wesselényiék szövetségéhez.

A formálódó mozgalom első politikai gyűlésére 1666. augusztus 23 -án került sor - pont négy hónappal a trencséni találkozó után - Wesselényi murányi várában. Ezen a protestáns köznemesség vezérei: Szepesy Pál, Szuhay Mátyás, Kende Gábor, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Vitnyédi István, stb. vettek részt, s 1661. óta erdélyi fejedelem, Apafi Mihály is elküldte a maga követeit Teleki Mihály kővári kapitány és Bethlen Milkós személyében. A gyűlés egyértelműen a Habsburgoktól való elszakadás török változatát választotta. ( Az április ötödikei trencséni találkozón felmerülő második változatot - a Zrínyi támogatta francia segítségkérést - elvetették. ) Az úgynevezett "török változat" lényege a következő volt: a magyar állami önállóság török részről történő garantálása után a királyi Magyarország a Portával lép szövetségbe, és Erdélyhez hasonló, de kedvezőbb helyzetű szultáni fennhatóság alatt álló "félautonóm királyságot" alakít ki. A terv gyenge pontja volt, hogy egyrészt a szultánnak nem volt szándékában egy vasvári békével ellentétes megállapodás megkötése, másrészt gyengülő hatalma és ereje folytán eleve kétséges lett volna oltalmának sikeressége egy Habsburg-támadás esetén. Az augusztusi murányi gyűlés nemesei ennek ellenére megállapodtak a tervben. A jelenlevők hűséget esküdtek egymásnak, s felkérték Apafit, küldjön követeket a Portára, és behódolásuk ellenében eszközölje ki a szultán támogatását. A találkozó után újabb négy hónappal - 1666. december 19 -én - a mozgalom három főembere Wesselényi - Zrínyi - Nádasdy szövetséglevelet írt alá Bécsben, majd alig egy hónappal később Wesselényi levélben politikai tanácskozásra hívta Erdély nemeseit Besztercebányára. A tanácskozás azonabn elmaradt, mert Wesselényi 1667. március 27 -én - egy évvel mozgalmának elindulása után - Zólyomlipcsén meghalt.

Halála után a mozgalom azonban nem szűnt meg, sőt eztuán kezdett kiteljesedni mostmár Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc irányítása alatt. 1667. nyarán a mozgalom által a törökökhöz küldött - Apafi Mihály követeként utazó Baló László - Kréta szigetén Köprülü nagyvezér elé járult és felajánlotta Magyarország hódolatát, melyet a vezér visszautasított. A Habsburgok elől eltitkolt megbeszélésen viszont jelen volt a bécsi udvar szolgálatában álló főtolmács - Panajotti - is, aki rögtön értesítette a találkozóról a császári minisztereket. Bár Bécs már tudott az összeesküvésről, a megüresedett nádori tisztség betöltésére nem írt ki nádorválasztást, helyette az ősszel Nádasdyt nevezte ki helytartónak.

Egy évvel később - 1668. októberében az udvar más forrásból is értesült a mozgalom meglétéről és terveiről, amikor Wesselényi özvegye, Széchy Mária és a mozgalomtól elpártolt más nemesek megbízásából Bory Mihály volt korponai kapitány Bécsbe utazott, és beszámolt a lázadás egész eddigi történetéről Johann Rottal királyi biztosnak. Széchy Mária "elpártolását" - melynek mozgatórugói között anyagi okok is szerpelhettek - egy meghiúsult felkelési kísérlet előzte meg 1668. nyarán, mikor előbb Stubnyán, majd Szendrőn az ellenzékiek egy része elhatározta, hogy a portai támogatás nélkül Apafi Mihály segítségét kérve indít fegyveres felkelést a császáriak ellen. A terv azonban nem került végrehajtásra, mert a radnóti erdélyi fejedelmi tanács elutasította a mozgalom kérését arra hivatkozva, hogy a Porta engedélye nélkül nem indulhatnak erdélyi hadak Magyarországra. Rottal a mozgalomról megszerzett információkat I. Lipót miniszterei felé közvetítette, akik - Lopkowitz, Montecuccoli és Auersperg - elhatározták, hogy egyelőre várakozó álláspontra helyezkednek.

1669. április 26 án új szakaszába lépett a mozgalom. Az 1666 -os főurak közötti szövetségkötések, és az 1667-1668 -as török felé történő eredménytelen segítségkérések után 1669 -ben konkrét területi bázisa kezdett kialakuni a mozgalomnak. Ennek alapját pedig Zrínyi Péter és I. Rákóczi Ferenc rakták le az említett napon Sárospatakon. Zrínyi közvetítésével Rákóczi, illetve a felvidéki protestánsok között megegyezés született, mely szerint Rákóczi hozzájárult birtokain a szabad protestáns vallásgyakorláshoz, és visszaadta a korábban elvett protestáns papok és iskolák jövedelmeit. ( Rákóczi és anyja, Báthory Zsófia korábban katolikus hitre tért. )

Ezzel Rákóczi, a legnagyobb felvidéki földesúr megteremtette politikai feltételét annak, hogy a térség protestáns nemessége felsorakozzon mellé és összefogjon egy Habsburg-ellenes felkelés végrehajtásában. Egy hónappal később Zrínyi Péter és Rákóczi megbeszéléseket hajtottak végr, melyeken megvitatták közös elképzeléseiket a Habsburgok kiűzéséről. A megbeszélésekbe Zrínyi bevonta sógorát, Frangepán Ferencet és Tattenbach Erasmus, stájerországi földesurat is.

Annak ellenére, hogy 1670. januárjában Zrínyi még követek útján megpróbált a Portától segítséget kérni és évi 60 ezer tallér adófizetés mellett ( a rendi szabadságok megtartásával ) behódolást ígért, ha a szultán közreműködik egy Habsburg-ellenes harcban; mégis az 1670 -es esztendő a mozgalom fegyveres kiteljesedését hozta, melyben a főszerepet I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Péter játszotta. Az 1670 -es év elején a felső-magyarországi megyék négy alkalommal tartottak gyűlést Körmöcbányán, Nyitrán, Besztercebányán, melyeken sérelmeiket fogalmazták meg I. Lipót felé.

1670. március 12 -én Zrínyi döntő lépésre szánta el magát: a földesúri terhek könnyítésének, sőt részleges eltörlésének ígératével fegyverbe szólította jobbágyait, majd felszólította Rákóczit is, hogy mozgósítsa Északkelet-Magyarországot. Rákóczi egy hónappal később, 1670. április 9 -én eleget téve a kérésnek, egyrészt elfogatta az őt Sárospatakon felkereső Rüdiger Starhemberg tokaji várparancsnokot, másrészt felkelésre buzdította a birtokán összegyűlt nemeseket, akik fővezérré választották. A felkelők hatezer fős csapata április 12 -én először Tokaj, majd több környező császári vár ostromára vonult. Zrínyi felkelésre buzdító "kiáltványa" után alig egy héttel ( 1670. március 20. ) a bécsi Udvari Titkos Tanács elhatározta a mozgalom fegyveres elfolytását és Zrínyi letartóztatását. Paris Spankau generálist pedig hétezer fős seregével útnak indították Zrínyi délvidéki várai ellen. A horvát bán és Frangepán Ferenc  nem várva be az ellenük küldött császári erőket, április 13 -án Bécsbe utazott, hogy kegyelmet kérjen. Zrínyi levélben szólította fel Rákóczit a fegyverletételre. ( Április 13 -án még úgy tűnt, az udvar nem sújt le Zrínyire, mely döntésben nagy szerepet játszott a már említett levél, illetve az, hogy a bán a mozgalom felelősségének jelentős részét Nádasdy Ferencre hárította. )

A fegyverletételre szólító levél megkésettnek bizonyult, hiszen a felső-magyarországi megyék nemesei már egymás után csatlakoztak Rákóczihoz, és noha Tokajt nem tudták bevenni, április 23 -án megvívták a császáriakkal a Wesselényi-mozgalom első és egyetlen győztes csatáját a Liptó megyei Gombásnál. A felvidéki felkelés súlyosbodásának hírére Zrínyit és Frangepánt bebörtönözték és Spankau csapatai feldúlták Zrínyi birtokait ( Muraköz ) és Csáktornyai várkastélyát, elhurcolva a bán feleségét és leányát. A felekelők, miután értesültek arról, hogy elfogták Zrínyit és Frangepánt, illetve hiába várnak fegyveres segítséget Erdélyből Apafi Mihálytól ( noha erre vonatkozóan volt már ígéretük ), összeültek Tállya mellett ( Zemplén vm. ) és 1670. május elsején a fegyverletétel mellett döntöttek. A tállyai döntés után két héttel Rákóczi Munkácson lévő várába vonult vissza - anyja, Báthory Zsófia védőszárnyai alá - a felvidékre vezényelt Johann Spork vezette 10 ezer fős császári serege elől. 1670. június 20 -án Báthori Zsófia találkozott és egyezkedni kezdett a vár alá vonuló Sporkkal, akivel egyezséget kötött: ha segít a felkelés végső felszámolásában, vagyis megnyitja a kezén lévő várakat a császáriak számára - köztük a Rákóczi uradalmat, Sárospatakot is - akkor a tábornok nem foglalja el Munkácsot és egyelőre nem fogatja el fiát, I. Rákóczi Ferencet. ( Bár az egyesség egy időre megvédte Rákóczit, a végleges büntetlenséget csak nyoc hónappal később, 1671. február 21 -én kapta meg, amikor 400 ezer forint váltságdíj fejében amnesztiát kapott. )

A felkelés utolsó harci cselekményei 1670. decemberében, az utolsó ellenálló várak a Thököly István kezén lévő Árva és Likava ostromai voltak. Heister tábornok és Esterházy Pál Árva elleni támadásainak hatodik napján a súlyosan beteg Thököly belehalt az ostrom izgalmaiba, így a vár őrsége egy héttel később megadtta magát, majd Habsburg kézre került Likava is ( Liptó vm. ), ahonnan azonban Thököly István 13 éves fia, Imre nevelőjével együtt álruhában Lengyelországon keresztül erdélyi birtokaikra tudott menekülni.

A felkelés megtorlása

A megtorlás rendkívül súlyos és elhúzódó volt, de mindezek mellett az elkövetkező tizenkét évre nézve meghatározó következményekkel is járt ( Bujdosó mozgalmak ). Miután 1670. június 29 -én a Magyar Kancellária elrendelte az összeesküvésben gyanúsak elfogatását, megkezdődtek a tömeges letartóztatások és ennek nyomán ezrek menekülése Erdélybe.

Az udvar második lépése egy nyomozóbizottság létrehozása volt, Johann Rottal vezetésével, mely először Lőcsén, majd rendkívüli bírósággá alakulva Pozsonyban kezdte meg működését, vagyis letartóztatások elrendelését és a főbűnösök perének lefolytatását. A bizottság 1670. szeptember 3 -án tartóztatta le Nádasdy Ferencet - Pottendorf várában - helyére pedig Szelepcsényi György esztergomi érseket nevezte ki királyi helytartóvá. ( Országbíróvá Forgách Ádám grófot nevezték ki. )

A Judicium delegatum - rendkívüli ( rögtön ítélő ) bíróság - 1671. január 3 -án Pozsonyban 230 vádlottat idézett meg, akiknek többsége váltságdíjjal vagy jószágvesztési ítélettel távozhatott, viszont három hónappal később négy halálos ítéletet hirdettek ki. 1671. április 30 -án a rendkívüli bíróság fej- és jószágvesztésre ítélte a felkelés vezetéséért Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet és Nádasdy Ferencet, illetve fegyveres ellenállásért Bónis Ferenc  zempléni nemest, és Habsburg-ellenes röpirat megjelentetéséért Drabik Miklóst. ( Zrínyit, Frangepánt Bécsújhelyen, Nádasdyt Bécsben, Bónist és Drabikot Pozsonyban végezték ki. )

A felkelés közvetlen megtorlását 1671 végén ( december 1. ) Tattenbach Erasmus kivégzése zárta le. A személyi megtorlások után a közvetett gazdasági és társadalmi megtorlások 1671 március 21 -én kezdődtek, amikor I. Lipót adórendeletet adott ki, mely kimondta, hogy minden megye tartsa el a területén tartózkodó császári katonaságot. Ez a rendelet a hadsereg összes természetbeni szükségleteinek ( élelmiszer, takarmány, tüzelő ) előteremtése mellett mintegy tízszeresre emelte az egyes jobbágyportákra eső állami pénzadót. Néhány héttel később fogyasztási adót ( ún. accisát ) is kivetettek a hús, a szeszesitalok és helyenként a gabona után. A bécsi udvar ekkor kezdődő abszolutista adópolitikája a jobbágyságot is érdekeltté tette a Habsburg-ellenes felkelésben. Társadalmi megtorlásnak volt tekinthető a katonaság közreműködésével végrehajtott szervezett protestánsüldözés ( 1670 - 1674 ), illetve az addig 11 ezer fős végvári katonaság 60 százalékának elbocsátása is. Politikai büntetésnek pedig azn udvar azon intézkedése bizonyult, amely kimondta, hogy nádor vagy helytartó helyett három német és három magyar tagból álló kormányzóság ( Gubernium ) kell, hogy igazgassa az országot. ( A kormányzóságot 1673 -tól 1681 -ig Johann Caspar Ampringen, a Német Lovagrend nagymestere vezette. )

A Wesselényi - mozgalom elfolytásának módja, az abszolutisztikus irányítás, a büntetések, üldöztetések miatt, a mozgalom történetéhez szervesen kapcsolódik az annak nyomán kialakult bujdosó mozgalmak története is.

A kuruc mozgalom kialakulása:

A bujdosó mozgalamk létrejöttét egy 1670. után tömegesen megjelenő, Erdélybe, de főleg a Részek néven ismert északkelet-felvidéki és partiumi területekre menekült réteg kialakulása tette lehetővé. Ezen csoportosulás elsősorban elbocsájtott végvári katonákból, a vallási üldözés miatt elvándorló protestánsokbó, a Wesselényi - mozgalomban való részvételért elüldözött kis- és középnemesekből, várkapitányokból és parasztokból állt. Voltak azonban főnemesi tagjai is a mozgalomnak, mint például gróf Thököly Imre, báró Wesselényi Pál - Wesselényi Ferenc unokaöccse -, vagy Teleki Mihály kővári kapitány.

A létszámban egyre gyarapodó bujdosók fokozatosan ezen nemesek köré kezdtek csoportosulni, miáltal szervezett formát öltött a mozgalom. A bujdosó mozgalom történetének első öt-hat évében a Habsburg-ellenes mozgolódások, harcok központi figurái és vezérei Teleki Mihály, Petróczi István és Wesselényi Pál voltak. ( Még 1670 -ben követséget küldtek a Portára török segítséget kérve. A nagyvezér távollétében annak helyettesétől biztató választ kaptak. )

A Petróczi István körül szerveződött ezer fős bujdosó csoport - felvéve a kuruc elnevezést ( Dózsa György keresztes vitézeinek crux, vagyis kereszt megnevezésére utal ) - 1672. augusztus végén betört a királyi országrészbe és néhány nap alatt 15 ezer fősre bővülve megszállta a felvidéki várak egy részét: Kállót, Ónódot, Tokajt és Szendrőt.

( Mozgalmuk "a testi és lelki szabadságtalanság" leküzdését tűzte jelszavául, céljuk pedig a bécsi udvar által megsértett rendi szabadságok és protestáns vallásgyakorlat szabadságának helyreállítása volt. )

A jelentősre duzzadt sereg ezután kettévált. Nagyobbik fele Petróczi István, Szepesi Pál, Szuhay Mátyás és Kende Gábor vezetésével Debrecenből kiindulva északra indult, és a Kassa melletti Enyickénél 1672. szeptember 20 -án legyőzte Spankau kassai főkapitány seregét, miáltal öt megye - Abaúj, Torna, Gömör, Sáros és Szepes - került kuruc kézre. Később elfoglalta a felkelőkkel rokonszenvező Eperjest, és Pika Gáspár vezette fellázadt szlovák parasztok segítségével Árva várát. A Teleki Mihály vezette déli kuruc hadoszlop Batiz-Vasvárinál vereséget szenvedett a szatmári kapitánytól. A felvidéki seregek leverésére Bécs 15 ezer fős császári erőt küldött Spok és Cobb tábornokok vezetésével, akik 1672. október 26 -án Györkénél legyőzték a kurucokat, majd visszafoglalva Árva várát, példátlanul megtorolták a helybéliek felkelését. ( Karóba húzatták Pika Gáspárt, és felakasztattak 24 falusi bírót. )

1673 -ra a kuruc seregek minden fronton visszahúzódtak, ráadásul mozgalmukat megosztotta a két egymást váltó fővezér, Wesselényi Pál és Teleki Mihály vetélkedése is. ( 1674. augusztus 23 -án a Bihar megyei Csatáron tartott kuruc gyűlés Wesselényit, az 1675 -ös április elsejei szirénváraljai gyűlés pedig Telekit választja fővezérnek. )

Az 1673 - 1674 - 1675 -ös tényleges harcokban szegény esztendő a kuruc mozgalom külföldön történő szövetségkeresésének, illetve az erdélyi és a portai "hozzáállás" megváltozásának jegyében telt. A Porta és a bujdosók közti viszony megváltozásának - közeledésének első jele 1673 -ban volt, amikor Szepesi Pál követként járva Köprülü Ahmed nagyvezérnél biztató választ kapott az együttműködésre nézve. 1674. őszén Apafi Mihály a Portától utasításokat kapott arra vonatkozóan, hogy egyelőre tényleges katonai beavatkozást ne hajtson végre, de mindenképp támogassa a bujdosókat. 1674. bnovember 17 -én az erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott hűtlenségi pert indított Bánffy Dénes ellen, aki az erdélyi németbarát párt fejeként és kolozsvári főkapitányként már az év eleje óta többször harcolt a bujdosók ellen. ( A Szilágyságból 1674. januárjában Bánffy űzte ki a bujdosókat. ) 1674. decemberében - miután Apafi is csatlakozott a Bánffy elleni összefogáshoz - fej- és jószágvesztésre ítélték a Habsburg-párti főkapitányt. 1676 -ban az Apafi által összehívott erdélyi tanácskozás már önkéntesekkel való támogatás mellett döntött és a bujdosók is hűséget esküdtek Apafinak.

A bujdosó mozgalom szövetségkeresésének kiemelkedő eseménye volt - a török Portához és az erdélyi fejedelemhez való közeledés mellett - az 1675. április 28 -án megkötött fogarasi szerződés, melyben felvillant egy erdélyi - francia - lengyel Habsburg-ellenes szövetség reménye. Ezen a napon XIV. Lajos követe - Akakia Roger - Fogarasra utazott, ahol megállapodást kötött Teleki Mihállyal kétezer fős francia, illetve Sobieski János által küldendő hatezer fős lengyel sereg Erdélybe küldéséről, illetve arról, hogy Telekiék évi 40 ezer  forintos zsoldért 12 ezer főnyi katonaságot tartanak fenn. ( A kétezer francia katona Boham ezredes vezetésével 1677. szeptember végén csakugyan megérkezett Erdélybe. ) Egy évvel a szerződéskötés után a lengyel király kilépett ugyan a szövetségből - sőt a bécsi udvarral kötött szerződést -, de két évvel Fogaras után a francia király - 1677. május 27 -én - Varsóban megerősítette az Apafival és a bujdosókkal Fogarason megszövegezett szerződést.

Ebben már 12 helyett 15 ezer fős sereg felállítására kötelezték magukat a bujdosók és XIV. Lajos évi 100 ezer tallér támogatást is ígért.

Az 1673 - 1675 közti három évben zajlott a bujdosó vezérek közötti versengés ( Teleki Mihály - Wessellényi Pál ), ami fokozatosan Teleki Mihály fölényét hozta. ( 1673. őszén és 1674. tavaszán a bujdosók gyűlései Apafitól zsoldot kértek és Teleki Mihályt fővezérnek. )

A konkrét harci események az 1672. októberi györki vereség után három évvel, 1675. tavaszán újultak ki, amikor Wesselényi és Teleki két irányból indított támadást. Wesselényiék Szatmár, Szádvár  és Torna városát kezdték ostromolni ( csak az utóbbi kettőt elfoglalva ), míg a másik hadoszlop Kállónál aratott győzelmet, de Böszörménynél csatát vesztve Debrecenig hátrált Carlo Strassoldo kassai főkapitány elől. ( A generális a várost bevette, majd 80 ezer forint hadisarcot vetett ki rá. )

Thököly Imre a kurucok vezére:

A bujdosók egy évvel később újabb támadást indítottak egészen Ónodig jutva ( Wesselényi vezetésével ) és ott csatát nyerve. ( Viszont Kállónál vereséget szenvedtek. ) A váltakozó hadisekerek közepette tűnt fel a húsz éves Thököly Imre gróf, aki 1670. óta tartózkodott családjának erdélyi birtokain, ahová apja ostromlott likavai várából menekült. 1677. novemberében Apafi oltalmából kilépve, de annak támogatásával csatlakozott a kuruc ezredekhez. A Wesselényi - Teleki között dúló vetélkedésbe innetől már Thököly is beleszólt. 1676. őszen Apafi még Telekit nevezte ki fővezérré, de 1677. őszén az erdélyi fejedelmi tanács Radnóton már Thökölyt akarta parancsnoknak. 1677. október 10 -én Nyalábvár mellett ( Ugocsa vm. ) az időközben megérkező kétezer francia segítségével a kurucok fontos győzelmet arattak Schmidt ezredes császári csapatai felett. Az 1678. március 7 -ei somkúti gyűlésen ugyan Telekit nevezték ki főparancsnoknak, de mellé 12 fős tanácsot állítottak Thökölyvel, Wesselényivel.

1678. májusában nagyméretű hadjárat indult Apafi utasítására a királyi Magyarország felvidéki területeinek elfoglalására, mely eleinte Teleki irányítása alatt, Thököly katonáival ( lengyelekkel, franciákkal ) közösen indult Bodókő, Váralja elfoglalására, majd a két kuruc vetér különvált. Teleki Eperjes irányába tört ( két hétig ostromolta sikertelenül ), de ekkor a Bécsből érkező császári fősereg elől vissza kellett vonulnia Erdélybe, viszont Thököly - aki kikerülte az ellenséges főerőket - sorra elfoglalva a felvidéki várakat ( Szendrő, Murány ) egészen a bányavárosokig jutott. ( Besztercebánya őrsége a lakosság nyomására adta meg magát. ) Barsszentkeresztnél azonaban 1678. november 1 -én vereséget szenvedve vissza kellett neki is vonulnia. ( Az összességében sikeres hadjárat - mely során a legmesszebbre sikerült eljutnia a kuruc erőknek - hírnevet szerzett Thökölynek, és egyre inkább a mozgalom vezető személyiségévé emelte.

Az újabb 1679 - 1980 -as kuruc hadjárat előtt három fontos esemény történt. Az első, hogy mivel XIV. Lajos és I. Lipót békét kötött ( 1672. óta tartott a háború közöttük ) a francia segédcsapatok távoztak Erdélyből. A második fontos esemény az első béketárgyalás volt - Apafi közvetítésével - a bujdosók és az udvar között, mely Bécs elutasításával végződött. Harmadszor pedig: a bujdosó vezérek vetélkedése 1680. január 8 -án Thökölyt fővezérré választásával zárult a hajdúszoboszlói kuruc gyűlésen. ( Ennek előzményei voltak, hogy 1679. nyarán Apafi a már beteg Teleki helyettesének teszi meg Thökölyt, aki ezután "leszámol" Wesselényivel is, elfogatva őt. ) Az 1679 - 1680 -as hadjáratban először Szikszónál ( 1979. november 3. ) arattak győzelmet Thököly alvezérei - Harsányi István, Szücs János, Petneházi Dávid - a sárospataki osztrák parancsnok felett, majd a Vág völgyén végigvonulva 1680. nyarán betörtek Morvaországba is. ( Közben elfoglalták Késmárkot, de Lőcsét eredménytelenül ostromolták. )

1681 -ben a kuruc sikerek hatására Bécs változtatott magyarországi politikáján és I. Lipót hajlandónak mutatkozott bizonyos engedményekre is. 1681. április 28 -ra országgyűlést hívott össze Sopronba ( meghívta rá Thököly követeit is, de azok visszautasították ), ahol három lényeges engedményt ígért: 1. eltörölte a kormányzóságot, kimondta a magyar kamara egyenrangúságát az udvari kamarával; 2. az 1671 -es magas adókat eltörölte; 3. kimondta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát és az elvett protestáns templomok helyett vármegyénként két - két kijelölt helyen új templomok építését engedélyezte.

A bécsi engedmények ellenére a harcok tovább folytatódtak, és 1681. május 30 -án a török nagyvezér értesítette Thökölyt, hogy a török seregek fegyveresen is támogatni fogják mozgalmát. Ezzel új szakaszába lépett a kuruc mozgalom, mivel innentől a három Habsburg-ellenes hatalmi tábor - a török, az Apafi vezette erdélyi és a Thököly vezette bujdosó csoportosulás - együttesen kezdett harcolni.

A közös harc 1681. szeptember 8 -án kezdődött, amikor Apafi nyolcezer fős Szamosújvárról induló serege, a váradi pasa hétezres katonasága és Thököly ötezer bujdosója Pocsajnál egyesülve bevették Böszörményt, majd Kállót. Bár 1681. végén átmeneti fegyverszünetet kötött Thököly és Lipót, 1682. nyarán Apafi kihirdette - a Porta parancsára - a Magyar Királyság elleni végső hadjáratot. A hatalmas támadás két irányból indult. Thököly serege éjszakai rajtaütéssel vette be Kassát, majd sorra aratott győzelmeket Szádvár, Eperjes, Lőcse, Tokaj, Ónod és Putnok térségében, sőt elfoglalta a felvidéki bányavárosokat is. A másik szárny Ibrahim budai pasa irányításával ( Apafi csak helyettes parancsnok volt ) Füleket foglalta el. A nyári hadműveletek során - 1982. június 15 -én - kötött házasságot az 1676. óta özvegy Zrínyi Ilona és Thököly Imre, Munkácson.

1682. szeptember 16 -án a katonai sikerek és a harcok befejezése után, Ibrahim pasa a szultáni athanámé alapján Fülek várában ( Apafi jelenlétében ) Magyarország királyává nevezte ki gróf Thököly Imrét. A kinevezés szerint Thököly évi 40 ezer tallér adó ellenében kapta meg IV. Mehmedtől az uralkodói jelvényeket. Ettől kezdve a kuruc vezér Felső-Magyarország fejedelmének címezte magát. Két hónappal később, 1682. november 19 -én történt a hivatalos fegyverszünet, melyben a császáriak a Felvidéket egészen a Garam folyóig átengedték a kurucoknak. A újonnan kialakult fejedelemség Léva várától ( Bars vm. ) egészen Nagybányáig ( Szatmár vm. ) terjedt ki. Ezzel kialakult Thököly vazallus fejedelemsége, és Magyarország négy részre szakadt, egészen 1685 -ig, mintegy három esztendőre.

1683. januárjában a szultán elhatározta Bécs elfoglalását, és felszólította mind Apafit, mind Thökölyt, hogy az április 1 -én Drinápolyból elindult Kara Musztafa nagyvezér által vezetett 100 ezer fős török főerőkhöz csatlakozzanak. Thököly felső-magyarországi fejedelemségének és az ország négy részre szakadásának végét az 1683. április 1 -én induló, Bécset két hónapig sikertelenül ostromló török támadás nyomán kezdődő és Magyarország felszabadítását hozó tizenhat éves Habsburg ellentámadás okozta. A keresztény seregek ( Szent Liga ), melyben egyre több átállt magyar is harcolt, 1685 -re teljesen felszámolták Thököly ellenállását. Nagy szerepe volt a kuruc fejedelemség széthullásában, hogy 1685. október 15 -én a budai pasa elfogatta Thökölyt, hogy Bécset békekötésre bírja. Óriási taktikai hibának bizonyult a török részéről Thököly elfogása, mivel kiváltotta a kurucok tömeges átállását. ( 1685. októberének végén már 17 ezer kuruc harcolt a császári hadsereg oldalán. ) Mire a Porta ráébredt, hogy hibát követett el, és szabadon engedve Thökölyt, ellentámadást várt tőle, már késő volt. A kuruc vezér már nem tudta mozgalmát fellendíteni. A kuruc ellenállás a Zrínyi Ilona álta hősiesen védett Munkács várába szorult vissza, melyet Thököly maroknyi csapatának több kísérlet után sem sikerült felmentenie. A vár három évi ostrom után adta meg magát, Zrínyi Ilonát pedig bécsi fogságba hurcolták. Zrínyi Ilona 1676 -ban született fiát, az akkor 12 éves II. Rákóczi Ferencet - a későbbi kuruc mozgalom vezérét - a vár eleste után a csehországi Neuhausba küldte az udvar a jezsuitákra és Kollonich Lipót esztergomi érsekre bízva nevelését.

Az 1690 -es erdélyi török ellentámadás során újra feltűnt Thököly, akit a szultán, majd a keresztényszigeti erdélyi oraszággyűlés rövid időre erdélyi fejedelemmé választott ( 1690. szeptember 29. ), de egy hónap múlva Havasalföldre kellett menekülnie. Egy évvel később egy fogolycsere révén felesége, Zrínyi Ilona kiszabadulhatott bécsi fogságából, majd a karlócai béke után mindketten a kisázsiai Nikomédiában telepedtek le, és haltak meg 1703 -.ban és 1705 -ben.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Ágoston Gábor, Borsodi Csaba, Dobszay Tamás [ et. al. ] ( szerzők ) : Milleneumi magyar történet Magyarország története a honfoglalástól napjainkig Osiris Kiadó, Budapest, 2001 ( 219 – 229. oldal )
  • Barta Gábor, Granasztói György, Péter Katalin [ et. al. ] ( szerzők ) : Magyarország történeti kronológiája II. kötet 1526 – 1848 Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 ( 487 – 511. oldal )
  • Benczédi László, Gunst Péter, Heckenast Gusztáv [ et. al. ] Magyar történelmi kronológia. Az őstörténettől 1970 –ig. Negyedik kiadás. Tankönyvkiadó, Bp., 1981      ( 165 – 179. old. )
  • Benda Kálmán ( főszerkesztő ) : Magyarország történeti kronológiája II. kötet         1526 – 1848 Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 ( 487 – 515. oldal )
  • Bertényi Iván – Gyapay Gábor : Magyarország rövid története Maecenas Könyvkiadó Talentum Kft., Budapest, 2001 ( 259 – 266. oldal )
  • Falcsik Mária és Száray Miklós :Mikor, hol, hogyan és miért történt Magyarországon?      Readers Digest Kiadó Kft., Budapest, 2001 ( 116 – 123. oldal )
  • Glatz Ferenc ( szerk. ) : Magyarok a Kárpát-medencében II. kiadás Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1989 ( 96 – 102. oldal )
  • Hegedűs Gyula: Történelmi dokumentumok lexikona Athenaeum 2000 Kiadó, Bp., 2001 (239. oldal )
  • Herczegh Géza : Magyarország külpolitikája 896 – 1919 Kossuth Könyvkiadó, 1987 ( 155 – 164. oldal )
  • Köpeczi Béla : „Magyarország a kereszténység ellensége” A Thököly-felkelés az európai közvéleményben Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976 ( 105 – 192. oldal )
  • Kristó Gyula, Makk Ferenc, Almási Tibor [ et. al. ] : Magyarország uralkodói Pannonica Kiadó, Budapest, 2003  ( 214 – 216. oldal )
  • Mitták Ferenc : 1000 év krónikája. Évfordulók, kiemelkedő események a magyar történelemből Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen ( 44, 45, 241, 242, 269, 270, 324, 325. oldal )
  • Mitták Ferenc : 1000 év - 100 híres történelmi személy Szent Istvántól Antall Józsefig Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen ( 307 – 311. oldal )
  • Nagy László : A török világ végnapjai Magyarországon Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1986 ( 80 – 84. oldal )
  • Nagy László : „Kuruc életünket megállván csináljuk…” Társadalom és hadsereg a XVII századi kuruc küzdelmekben Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983 ( 95 –281.oldal)
  • Nemeskürty István : Mi, magyarok. Történelmünk ezerszáz éve Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 ( 275 – 301. oldal )
  • Pach Zsigmond Pál, R. Várkonyi Ágnes ( szerk. ) Magyarország története             1526 – 1686 I. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 ( 1155 – 1269. oldal )
  • Perjés Géza : Zrínyi Miklós és kora Osiris Kiadó, Budapest, 2002 (340 – 420. oldal)
  • Sára János dr. : A Habsburgok és Magyarország 950 – 1918 Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001 ( 318 – 321. oldal )
  • Sisa István : Magyarságtükör. Nemzet határok nélkül Püski Kiadó Kft., Budapest,     (91 – 95, 103 – 106. oldal )
  • Szabó Péter : Az erdélyi fejedelemség Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1997 ( 106 – 116. oldal )
  • Szabolcs Ottó és Závodszky Géza : Ki kicsoda a történelemben ? Laude Kiadó, Budapest ( 404. oldal )
  • Szakály Ferenc : Virágkor és hanyatlás 1440 – 1711 Magyarok Európában II. Háttér Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1990 ( 276 – 283. oldal )
  • Szalay László : Válogatott történeti tanulmányok Osiris Kiadó, Budapest, 2000 ( 78 – 91. oldal )
  • Trócsányi Zsolt : Erdély központi kormányzata 1540 – 1690 Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 ( 53 – 66. oldal )
  • Zombori István ( szerk. ) : Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 1996 ( 159 – 164. oldal

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------