A szovjetek afganisztáni háborúja

A szovjetek afganisztáni háborúja

Az amerikai jelenlét vége Afganisztánban

/Harmat Árpád Péter/

 

A szovjet csapatok bevonulása Afganisztánba 1979. december 25-én kezdődött meg, az akkori pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev utasítására. A csapatok kivonását közel tíz esztendővel később a Szovjetunió utolsó vezetője, Mihail Gorbacsov rendelte el, 1989 februárjában. Az utolsó szovjet katona 1989 február 5-én hagyta el a Közép-ázsiai országot. Addigra a szovjet veszteség mintegy 16 ezer katona volt (más forrásokban 14 ezer), míg az afgán áldozatok számát közel másfél millió főre becsülik. Összehasonlításképp: az amerikaiak Vietnámban 11 év alatt 58 ezer katonát vesztettek és közel 5 milliósra becsülik a vietnámi áldozatok számát. (A vietnámi háborúről bővebben: itt) Mindkét nagyahatalom megvívta tehát a maga hidegháborús területszerző harcát, több milliós pusztítást okozva számukra idegen országoknak. Ami az amerikaiaknak Vietnám volt, az az oroszoknak Afganisztán. És a végén mindkettő kudarcot is vallott.

Afganisztán területe mindig is az orosz politika kiemelet térségének számított főleg fekvése miatt. Az orosz cárok, majd kommunista vezetők mindig figyelemmel kísérték a Közép-ázsiai történéseket, mert érdekszférájuknak tekintették az övezetet. Afganisztánban Mahommed Zahir hosszú, négy évtizedes uralmának egy köztársaságot teremtő felkelés vetett véget 1973-ban, mely Mohammed Daoud Khant emelte az elnöki székbe. Daoud egészen 1978-ig vezette az országot, ám ekkor egy kommunista puccs megdöntötte rendszerét. Muhammad Taraki személyében ekkor egy szovjet-barát helyi vezető került Afganisztán élére. Moszkva innentől fűzhette szorosabbra kapcsolatait az országgal. Csakhogy közben a szomszédos államokban - Pakisztánban és Iránban - megindult egy iszlamizálódási folyamat, melynek során  vallási szélsőségesek vették kezükbe a hatalmat. A vakbuzgó muszlim mozgalmak megjelentek Afganisztánban is és Taraki helyére Hafizullah Amint emelve az országot egy iszlamista állammá kívánták változtatni. A Szovjetunió ekkor, Leonyid Iljics Brezsnyev vezetésével úgy döntött, hogy nem hagyja veszni Afganisztánt és beavatkozik az ország ügyeibe.

A szovjetek először Afganisztán fővárosát, Kabult és annak repülőtereit szállták meg 1979 karácsonyán. Néhány napon belül nagyjából 40 ezres orosz haderő foglalta el az ország kulcsfontosságú pontjait. A bevonulást élesen elítélte a nemzetközi közvélemény. Az USA csökkentette a Szovjetunióba irányuló gabonaexportját, és a moszkvai olimpia bojkottjára szólított fel. A későbbi években fokozatosan növekedett az Afganisztánban állomásozó szovjet haderő létszáma, 1980-ban elérte a százezret, majd 1985-ben a 120 ezret. (Ez volt a legmagasabb létszám.) Miután az afgán hadsereg szétesett, kisebb gerillacsoportok vették fel a harcot a megszállókkal, kihasználva helyismeretüket, a háború gerillaháborúvá alakult át. Több ellenállási tömörülés alakult, és vette fel a harcot a megszállókkal, és helyenként egymással is. Az USA, Pakisztán, Kína és Irán támogatta ezeket a csoportokat. Az amerikaiak rendszeresen szállítottak fegyvereket Pakisztánon keresztül az oroszok ellen küzdő afgán harcosoknak.

A muszlim vallású, de valójában számtalan etnikumhoz tartozó (pastu, tadzsik, üzbég, kirgiz) harcosokat, akik Afganisztán több tartományából összegyűlve ragadtak fegyvert, mudzsahedineknek hívták, és a Pandzsír-völgyben a Salang-hágó környékén vívták legjelentősebb harcaikat. Céljuk a kabuli szovjet utánpótlási vonalak elvágása volt. A helybéli lakosság nagy része azonban nem akart harcolni, és inkább a Pakisztánba menekülést választotta. A menekültek száma 1983-ra elérte a 4 milliót. Közben az USA fokozatosan kezdett beavatkozni a harcokba, és pénzzel, gépfegyverekkel, illetve Stinger rakétákkal kezdte támogatni az afgánokat. (A Stingerekkel sikerült számtalan orosz helikopter megsemmisíteniük.) Az amerikai beavatkozás több amerikai filmest is megihletett (pl: Rambo III.)

A harcokban tűnt fel egy akkoriban alig 30 éves, gazdag családból származó szaudi fiatalember is, akit Oszama bin Ladennek hívtak. Vagyonát felhasználva egy iszlamista fiatalokból álló, húszezer fős alakulatot állított fel, amelynek tagjait a világ több országából toborozta. Az USA –val is kapcsolatba lépett, mely támogatni kezdte bin Laden alakulatát. Az egység rendkívül hatékonyan harcolt az oroszok ellen, számtalan sikert aratva, így az amerikaiak mindenben támogatták. Ekkoriban még senki nem gondolt arra, hogy az afganisztáni háború végén, 1988-ban Oszama létre fogja hozni az  Amerika ellenes Al-Kaida nevű terrorszervezetet, majd támogatni fogja a szintén Afganisztánban megalakuló (Omár molla teremtette) szunnita iszlamista mozgalmat, a talibánt. (Tálib mozgalom.)

1985-ben Mihail Gorbacsov került a Szovjetunió élére, és 1987-ben a szovjet csapatok fokozatos kivonásáról döntött! A háború 1989-ben lezárult, az utolsó orosz egységek is távoztak. A szovjet veszteség 16 660 halott és 30 000 sebesült, kb. 1.5 millió afgán halt meg, és több mint 5 millió kényszerült elmenekülni. A háború a súlyos gazdasági gondokkal küszködő Szovjetuniónak évi 5 milliárd dollárjába került. Afganisztán az oroszok távozását követően - nem azonnal, de néhány éven belül - a tálibok és Oszama bin Laden kezébe került. Ám 12 évvel az orosz csapatkivonást követően Al-Kaida terroristák lerombolták a WTC ikertornyait. A 2001. szeptember 11 -én megvalósult támadás után az Egyesült Államok hadjáratot indított az al-Káida terrorista szervezet kiképző táborainak elpusztítására Afganisztánban. Az amerikaiak Afganisztán elleni háborúja 2001 október 7 -én indult, az "Operation Enduring Freedom (Tartós Szabadság Hadművelet) megkezdésével (forrás)

A jelenlegi helyzet

Afganisztánban ma sincs nyugalom. Az amerikai és egyéb NATO katonák száma 2010-ben érte el a csúcspontot, - amikor 100 ezer nyugati katona állomásozott az országban - azóta viszont egészen napjainkig folyamatosan csökkentették ezt a létszámot. 2014-ben már csak 33 ezer amerikai (és más NATO erő) harvolt a Közép-ázsiai országban. A tálibok még mindig jelentős erőt képviselnek. Az országban 2015 -ben összesen 10 ezer amerikai katona és 5 ezer más nemzetiségbeli nyugati fegyveres szolgált (köztük 100-150 magyar katona). Később, 2017 -re az amerikaiak száma 11 ezerre emelkedett, a NATO misszió keretében Afganisztánban tartózkodó szövetséges katonák száma maradt továbbra is 5 ezer. (forrás) A helyzetet a legtöbb elemző sikertelennek tartja: az ország egészét képtelen pacifikálni az Egyesült Államok hadereje és a tálib mozgalmat sem sikerült eddig felszámolni. Jelenleg, (2019 elején) Afganisztán területének 13% -a stabilan a Talibán kezében van, 50% birtoklásáért harc folyik és csupán 36% tekinthető pacifikáltnak (ez van a kormány kezében). Ha lakosságszám alapján nézzük: a népesség 48% -a él a kormány által ellenőrzött területeken, 43% él harci övezetben és 9% a tálibok uralma alatt. 

Donald Trump választási kampányában teljes csapatkivonást ígért, ám egyelőre ez csak lassan teljesül. A 15 ezer fős amerikai haderő kivonása 18 hónap alatt valósul majd meg, ám az 5,2 milliárd dolláros katonai segély folyósítása (a tálibokkal harcoló afgán kormányerők felé) egyelőre nincs visszavonva. (forrás) [Felhasznált cikk: jegyzettar blog] map1, map2

Afganisztán rövid története

A Kr. e. II-I. évezred fordulóján érdekes képet mutatott Afganisztán etnikai képe: az indoárja törzsek, kevés kivételtől eltekintve, Indiába tették át székhelyüket, elindították az indiainak nevezett civilizáció születését. Afganisztán területét északon és északkeleten a dard törzsek, nyugaton és délen a (kelet)iráni törzsek alkotta etnikai közösség vette birtokba, addigra feltehetően asszimilálva a korábbi őslakosságot. Mire közöttük a politikai rendeződés megtörtént, a szomszédságukban létrejött a perzsa Akhaimenida Birodalom: Nagy Kűrosz (ur. 559-529) hamarosan meghódította Afganisztánt, Dareiosz (ur. 522-486) pedig szatrapeiákká szervezte a térséget: a mai Herát vidéke lett Haraiva (Aria), Baktria Bákhtris, a Kabul folyótól északra Thatagus (Szattagüdia) terült el, ettől északra Gandhára, a Kandahár-régióból Harauvatis (Arakhószia) szatrapeia lett.*

A területet Nagy Sándor meghódította és birodalmához csatolta. Az Indián belül létrehozott új szatrapeiák (kerületek) élén részben a Nagy Sándor által meghagyott helyi királyok lettek a helytartók, részben seregéből választotta őket. Nagy Sándornak bizonyára hosszabb távú tervei voltak Kelettel, ám Kr. e. 323-ban bekövetkezett váratlan halála, a belső változásokkal is összefüggésben, új politikai átrendeződést tett lehetővé.

A Magadhai Birodalomban trónra került Csandragupta Maurja (Kr. e. 317-293) s ezzel megalapította az egyik legsikeresebb nagybirodalom-alkotó dinasztiát, a Maurjákét.  Afganisztán az indiai Maurja Birodalomnak lett része! Maurja amint értesült az utolsó makedón helytartó, Eudamosz távozásáról, útrakelt, hogy az Indus menti szatrapeiákat birodalmához csatolja. Riválisa is akadt Szeleukosz Nikátor személyében. Mindkét uralkodó meg akarta szerezni az Indus menti és az afganisztáni szatrapeiákat. A két sereg összecsapása (Kr. e. 305/304 k.) döntetlenül végződött: a békekötésben Szeleukosz lemondott a Hindukustól délre esô tartományokról 500 harci elefánt fejében. Házassági szerződéssel is megpecsételték a megállapodást, továbbá követeket cseréltek. Ettől kezdve Taksasilá lett a Maurja (és legtöbb későbbi) Birodalom második fővárosa, szárazföldi kapuja Nyugat felé.

Csandragupta unokája, a nagy birodalma és a buddhizmus propagálásában játszott szerepe miatt is híressé vált Asóka, országa minden tartományában állított szikla- és oszlopfeliratokat. Ezek elmondják, kik éltek ott, milyen nyelveket és írásbeliségeket használtak: görög-aramaeus kétnyelvű feliratok Kandahárban és a kelet-afganisztáni Laghmánban kerültek elô.

A mind a Szeleukida, mind a Maurja fővárosoktól távol esô térség érintkező zónájában, Afganisztán területén a Kr. e. 3. évszázadban több messzeható változás játszódott le. Baktria függetlenné vált, uralkodója a királyi címet is felvette. Ám 241-ben Sáhpuhr, a Szaszanida Birodalom második uralkodója meghódította Afganisztán tekintélyes hányadát, beleértve Bégrámot is. Egy ideig kusán hercegek helyi uralkodókként megmaradtak, ám 400-ban újabb nomádok érkeztek Közép-Ázsiából, a heftalita hunok, akiknek azonban csak másfél század adatott meg, mielőtt a Szaszanida-nyugati türk koalíció legyőzte őket 565-ben.

Az Afganisztán középkori történelmének kezdetét jelző első arab muszlim hódítók 642-ben jelentek meg, s Nehávendnél (Nahávand) legyőzték a Szaszanidákat. Kisebb helyi dinasztiák bizonyultak sikeresebbnek: a Horászánból származó Táhiridák az Abbászida Kalifátustól elszakadva (820) Balhot és Herátot magában foglaló királyságon uralkodtak, őket a szeisztáni (az ókori Szakasztán, mai Szísztán) vidékéről származó Szaffáridák követték a trónon. Északon a Buharában uralkodó Számánidák fokozatosan terjesztették ki fennhatóságukat Balhig: a 872-999 közötti időszak a Számánida Birodalom aranykora volt.

Az újabb, türk rabszolgáktól származó dinasztia, a Ghaznavidáké, uralomra kerülésével ismét nagybirodalmi törekvések tanúi vagyunk: Mahmúd Ghazní, aki a dinasztiaalapító unokája volt, 27 éves korában lépett trónra (ur. 998-1030), hogy a modern Afganisztán és Északkelet-Irán területét magában foglaló ország szultánja legyen. Hódításai révén ehhez csatolta Északnyugat-Indiát és Irán nagyobb részét is, amivel igazolta az ifjúkorában neki tulajdonított képességeket.

A 13. század elejére a Ghúrida Birodalom szétesett, 1219-ben Dzsin- gisz kán  is megtámadta. Dzsingisz halála (1227) után birodalma szétesett, Afganisztánban is kis fejedelemségek alakultak ki. A 14. században aztán meghódította Timur (Tamerlán) s ezzel az országra béke és jólét köszöntött. Kabul a dzsingiszida származású Bábur kezébe került, aki önálló fejedelemsége fővárosává tette 1504-ben. 1522-ben elfoglalta Herátot, négy évvel később Delhi trónjáról letaszította az afgán származású Lódí-dinasztia utolsó uralkodóját, és megalapította a Mughal- (Mogul-) dinasztiát. Új fővárosául Agrát választotta. Hatalmas birodalma a Hindukustól délre egész Afganisztánt és Észak-India nagy részét magában foglalta. 1530-ban Kabulban temették el.

A Mogul Birodalom az 1700 -as évekre összeomlott Afganisztánban, ahol Ahmad Sah önálló afgán államot tudott 1747 -ben kialakítani. Nyolc évtizeden keresztül állt szilárd alapokon az Afgán Birodalom, ám 1826 -ban elérte a brit gyarmatosítás. Afgán-angol háborúk sora kezdődött, melyek 1893 -ban zárultak le, amikor Anglia lemondott az úgynevezett Durrand-vonaltól északra fekvő területekről. Itt született meg újra az Afgán állam Abdurrahman emír uralma alatt. Afganisztán szuverén királyságként 1933 és 1973 közt működött, Mohammed Zahir uralkodásának idején, akit egy köztársasági felkelés döntött meg. Következett 5 évre Mohammed Daoud elnökségi időszaka 1973-1978 közt, majd egy kommunista puccs elsöpörte uralmát. A puccs vezetője, Muhammad Taraki szovjetbarát rendszert épített ki Afganisztánban 1978 április 28 és 1979 szeptembere közt. 

Az afgán lakosság legnagyobb etnikuma a pastu az összlakosság felét sem éri el, ugyanakkor az afgán etnikumnak tekintélyes része a határokon túl, a mai Pakisztánhoz tartozó Beludzsisztán területein élt. Az afgánokon kívül jelentős számban éltek az országban a perzsához közel álló nyelvet beszélő, de nem síita tádzsikok, a türk nyelvcsaládhoz tartozó üzbégek, a hagyományok szerint mongol eredetű hazarák és több tucat kisebb-nagyobb etnikai közösség. A lakosság döntő többsége szunnita muszlim.

Harmat Árpád Péter

Forrás: