Magyarország a Horthy-korszak végén, 1932 és 1944 között

Magyarország a Horthy-korszak végén, 1932 és 1944 között

/Harmat Árpád Péter/

 

Hazánk történelmében saját korszakot hoztak az 1932 és 1944 közti évek. Ez volt a Horthy-kor második nagy időszaka, mely a gazdasági válságból kilábalást, a Hitler oldalán történő elköteleződést és a második világháború pusztítását hozta. A cikk miniszterelnöki korszakonként "megy végig" az említett 12 esztendőn. A korszak előzményeit egy másik cikkünk dolgozza fel: "Magyarország a Horthy-korszak kezdetén, 1918 és 1932 között". 

Gömbös Gyula miniszterelnöki korszaka (1932.10.01-1936.10.12.)

Gömbös GyulaA fiatalon hivatásos katonatiszt, majd 1929-től hadügyminiszter Gömbös Gyula kinevezésével megtört a régi típusú konzervatív-liberális felfogású, és arisztokrata származású miniszterelnökök sora (g. Teleki, gr Bethlen, gr Károlyi Gyula), és egyértelmű jobbratolódás következett a kormánypolitikában. Gömbös belpolitikájában a nyílt tekintélyuralmon alapuló egypártrendszer megteremtésére, a parlamentáris rendszer helyett rendeleti kormányzásra törekedett, aminek érdekében átalakította a kormánypártot (Egységes Párt helyett Nemzeti Egység Pártja) igyekezve tömegpárttá szervezni; Bethlen emberei helyett saját elvbarátait ültette a kormányba, és kísérletet tett az olasz típusú korporatív munkakamarák létrehozására (95 pontos Nemzeti Munkaterv). A burkolt diktatúra kialakításában megakadályozta egyrészt az ellenzék – mely az 1935 márciusi választások után kicsiny, de harcos volt – és betegsége, majd korai halála. Az ellenzék Gömbös idején főként liberálisokból (Nemzeti Demokrata Párt, Polgári Szabadság Párt), konzervatívokból (Keresztény Gazdasági és Szociális Párt) legitimistákból (Nemzeti Néppárt), és a választások előtt még Gömbössel szövetséges, majd becsapott Kisgazda Pártból állt. 1935 ben összefogva – Alkotmányvédő Frontot alkotva – küzdöttel Gömbös törekvései ellen. A szélsőséges irányzatok nem jelentettek ekkor még komoly gondot, mivel Gömbös az SZDP, és a kommunisták üldözésében követte a Hothy korszak „hagyományait”, a szélsőjobboldal pedig még csak ekkor kezdett erősödni. (1935 márciusában alakult meg Szálasi Ferenc Nemzeti Akarat Pártja)

Külpolitikájában, a miniszterelnök mozgástere jelentősen függött az Európában 1932-33 –ban bekövetkezett nemzetközi változásoktól: Anglia egyre kevésbé foglalkozott a Kárpát-medence ügyeivel, Franciaország európai befolyása csökkenőben volt, viszont a térség fasiszta jellegű országai, melyek földrajzilag is legközelebb feküdtek hozzánk, - Németország, Olaszország, Ausztria - megerősödtek. Németország jelentős változásokon ment keresztül: 1932 –ben a lausennei konferencia eltörölte jóvátételi hátralékát, és 1933 január 30.-án Adolf Hitler lett az új kancellár, aki megkezdte a totális állam kiépítését. (1936 márciusában egyoldalúan megszüntette a locarnói szerződést és csapatokat küldött a demilitarizált területekre) Gömbösnek ebben a környezetben kellett a Horthy-korszakra mindvégig jellemző revíziós külpolitikának érvényt szereznie.

Már 1933 júniusában, - Hitler hatalomra jutása után fél évvel – látogatást tett a német kancellárnál, hogy megnyerje támogatását a revízióhoz. Bár Hitler elismerte Magyarország és Németország közös érdekét a békerendszer felszámolásában, a revízió kérdésében, csak a Csehszlovákiával szemben támasztott magyar igényeket támogatta. Annak ellenére, hogy Gömbösnek csalódás volt Hitler visszafogottsága, mégis jelentős előrelépést hozott gazdasági téren a közeledés Németországhoz, hiszen megnyitotta a német piacot.

Ausztriával ugyancsak 1933 –ban kötött kereskedelmi szerződést, majd 1934 március 14 –én Rómában Ausztriával és Olaszországgal közösen, gazdasági és politikai együttműködésről írt alá egyezményt. (Római jegyzőkönyvek) A külkereskedelmi szerződések révén új piacokat nyert az ország, fellendült a gazdaság, mérsékelt konjunktúra kezdődött. Külpolitikailag kevésbé, de gazdaságilag annál inkább jelentős lépés volt, hogy Magyarország a térségben elsőként (1934.02.06.) vette fel a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval. A konjunktúrát erősítették Gömbös pozitív jellegű belpolitikai intézkedései is, mint a birtokos parasztság adóterheinek enyhítése, a 48 órás munkahét bevezetése és a legkisebb kötelező munkabér bevezetése.

Gömbös a hadügyi tárcát megtartva jelentős változtatásokat hajtott végre a hadseregben is. A legfelső vezetésben nyugdíjazott 22 tábornokot, új vezérkari főnököt és főparancsnokot nevezett ki, és a korábban megalakított 7 vegyesdandárra építve létrehozta az Előd-hadrend programját, mely létszámnövelést és fejlesztést jelentett.

Gömböst diktatúra kialakítási kísérletében megakadályozta Münchenben, 1936 október 12 –én bekövetkezett halála.

Darányi Kálmán miniszterelnöki korszaka (1936.10.12 – 1938.05.12.)

Gömböst betegsége idején a miniszterelnöki hivatal államtitkára, a szintén középosztálybeli Darányi Kálmán helyettesítette, így halála után is a konzervatív közigazgatási szakember követte a miniszterelnöki székben. Elhatárolta magát a diktatórikus módszerektől, sőt eltávolíttatta a Gömbös híveket a fontosabb pozíciókból is, de ettől eltekintve követte Gömbös baloldalt üldöző bel- és revízionalista külpolitikáját.

Belpolitikájára a legfőbb hatást azonban nem a baloldal, hanem a rendkívül gyorsan erősödő szélsőjobboldal gyakorolta. Szálasi pártja (Nemzeti Akarat) egyre több hívet szerzett a szegényrétegekben, átalakult Magyar Nemzeti Szocialista Párttá (1937.10.23.) nevében is nyíltan közösséget vállalva a német fasiszta párttal. Böszörményi Zoltán kaszáskeresztes pártja pedig szintén bővülni látszott. Darányi igyekezett fellépni ellenük, 1937 februárjában betiltotta működésüket, ideiglenes őrizet alá véve Szálasit és körét, de új mozgalmak léptek helyükbe: Hubay Kálmán vezette Hungarista mozgalom, és Keresztény Nemzetiszocialista Front. A nagyobbrészt városi proletárokra, kispolgárokra támaszkodó nemzetiszocialista pártok, melyeket már nyilasmozgalomként emlegettek, 1938 végére 300 ezres taglétszámmal büszkélkedtek. Darányi a kormányzói jogkör kibővítésével (melyet már Gömbös is megkezdett – országgyűlés feloszlatási jogával), és a felsőház jogainak kiszélesítésével próbálta bebiztosítani a kormányhatalmat arra az esetre, ha a nyilasok a képviselőházba jutnának. (Horthy az 1937/19 tc.szerint 1 évig visszatarthatta a törvények kihirdetését, kijelölhette utódját, és elkerülhette a képv.ház felelősségrevonását.)

Darányi külpolitikájának irányára nagy befolyással bírt, hogy a fasiszta nagyhatalmak egymáshoz való közeledése szövetséggé változott, mikor 1936 október 25 –én Berlinben létrejött a német-olasz tengely, majd egy hónappal később az Antikomintern paktum, melyet Németország kötött meg Japánnal, és egy évvel később Olaszországgal. A kialakult és erősödő szövetség, a nyugat passzivitásával szemben vonzóbb lehetőségeket kínált a revíziós törekvésekhez.

A Darányi - kabinet egyik célkitűzése, Magyarország fegyverkezési egyenjogúságának elismertetésére, egyelőre sikertelen volt annak ellenére, hogy a Kisantant országai megnemtámadási egyezmény megkötését kezdeményezték, és Jugoszlávia paktumot kötött a velünk szerződéses viszonyban álló Olaszországgal.

A fegyverkezési egyenjogúság elsősorban az 1938 március 5 –én Győrben – a NEP politikai gyűlésén - meghirdetett fegyverkezési program miatt is fontos lett volna. Az öt éves győri program 3 részből állt. A pénzügyi rész vagyonadóból és hitelből egy milliárd pengős beruházást tartalmazott ( 0,6 milliárdot fegyverekre, 0,4 milliárdot infrastruktúrára ), az iparra vonatkozó rész a fontosabb üzemek hadügyminisztérium alá sorolásáról rendelkezett,  a hadseregfejlesztési rész pedig a Huba hadrend szerint mennyiségi (7 hadtest felállítása) és minőségi (páncélosok, tüzérség, légierő, gyorshadtest 2 lovas és két gépkocsizó dandárból) fejlesztésről gondoskodott.

A Darányi külpolitikájának középpontjába 1937 végétől, Németország „Hossbach-protokoll” tervéhez való magyar viszonyulás kérdése került. Hitler ugyanis 1937 november 5 –én a Wehrmacht vezetői, a hadügyminiszter (Blomberg) és a külügyminiszter (Neurath) előtt hirdette meg élettér programjának kivitelezési tervét, mely Ausztria Németországhoz csatolását, és Csehszlovákia belebelezését jelölte ki célul. Hitler mindkét országban megkezdte az előkészületeket: elérte, hogy Ausztriában fasiszta belügyminiszter (Artur Seyss-Inquart) kerüljön hivatalba, és lázongásokat provokált a szudéta-németek körében.

A Darányi-kormánynak mind az Ausztriához, mind a Csehszlovákia fűződő magyar viszony kérdésében egyeztetnie kellett Hitlerrel. A csehszlovák kérdésben 1937 november 25 –én Kánya Kálmán külügyminiszter és Darányi utazott Németországba. A megbeszélésen Hitler voltaképp elismerte Magyarország területigényét Csehszlovákiával szemben, sőt olyan megállapodásról is szó esett, mely szerint egy esetleges Csehszlovákia elleni német akcióban együttműködne Magyarország is. Nyilvánvaló volt, hogy északi szomszédunk feldarabolása esetén Magyarország területrevíziós törekvésének érvényesítésére óriási esély lenne, főként azért mert a feldarabolást végző nagyhatalommal szoros gazdasági kapcsolatban állunk.

Ausztria kérdéséről 1938 áprilisában Sztójay Döme berlini nagykövet tárgyalt Hitlerrel. A német kancellár közölte: az Anschluss Magyarország számára előnyökkel fog járni.

Az Anschluss megtörténte erősítette a nyilasmozgalom aktivitását, ami két következménnyel járt: egyrészt Darányi a nyilasok (és a németek) nyomására hozzájárult az első zsidótörvényhez (1938.05.29. – értelmiségi pályákon korlátozás a zsidóknak), másrészt félve hatalomra jutásuktól, tárgyalásokat kezdett Szálasival, bizonyos engedményekről. A kormánypárt konzervatív köreiben „szalonképtelen” Szálasival való egyezkedés miatt Horthy 1938 május 12 –én lemondatta Darányit, és helyettesét Imrédy Bélát nevezte ki miniszterelnöknek.

Imrédy Béla miniszterelnöki korszaka ( 1938.05.14. – 1939.02.16. )

Imrédy belpolitikájára a nyilasok elleni fellépés (Szálasi ismételt letartóztatása), a szabadságjogok csökkentése (különbíróságok a felforgatók ellen, belügyminiszteri jóváhagyás pártalakításokhoz, sajtókorlátozások), az új választójogi törvény megteremtése (titkos szavazás lajstromos és egyéni kerületekben, szigorúbb cenzussal) és az egyeduralomra törekvés volt jellemző. Külpolitikájában követte a Darányi által megkezdett utat. 1938 júniusa és novembere között a környező országok és a fasiszta nagyhatalmak vezetőivel egy diplomáciai tárgyalássorozatot kezdett, melynek fő célja az volt, hogy Németország Csehszlovákiával szemben hangoztatott követeléseihez hasonlóan, ismerjék el Magyarország igényét is Csehszlovákia bizonyos területeire.

A Kisantant vezetőivel 1938 augusztus 20 - 29 közt folytak tárgyalások, melynek eredményeként a jugoszláviai Bled városában végre megegyezés született: elismerik Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát.

A tengelyhatalmakkal ezt követően kezdődtek tárgyalások: 1938 júliusában Imrédy Rómában kérte Mussolinit, hogy az olasz-jugoszláv paktum ellenére maradjon távol egy magyar-cseh konfliktustól, majd 3 hónappal később Csáky István külügyminisztériumi kabinetfőnök állapodott meg a Duce-val arról, hogy Olaszország támogatni fogja a magyar revíziót.

Németországgal 1938 augusztus 20 – 26 közt  folyt egyeztetés, amikor Horthy, Imrédy, Kánya Kálmán és Rátz Jenő hadügyminiszter, Hitler meghívására látogatott Berlinbe. A megbeszélésen Hitler azt szerette volna elérni, hogy Magyarország kezdeményezze – agent provocateur -ként a Csehszlovákia megtámadását. Azonban Horthy elhárította a Magyarországnak szánt provokátor szerepet Az egy hónappal később, szeptember 20 –án lazajlott találkozón már egy közös akcióról tárgyalt Imrédy, Kánya és Keresztes-Fischer Lajos altábornagy, a németekkel.

A Kisantant és a tengelyhatalmak után az Imrédy-kabinet Lengyelországgal is egyeztetett, amikor Jozef Beck külügyminiszter ígéretét vette arról, hogy országa nem lép fel Magyarország ellen egy esetleges Csehszlovák-magyar konfliktus esetén.

Végül a kormány kapcsolatba lépett az angolokkal is, és a londoni magyar ügyvivő  közölte lord Halifaxal a magyar területigényeket, melyeket Nagy-Britannia megértéssel fogadott.

Az 1938 szeptember 29-én, négy nagyhatalom, Franciaország, Anglia, Olaszország és Németország (Chamberlain, Daladier, Mussolini, Hitler) a müncheni egyezményben ismerte el Németország területigényét a szudéta területekre. A két nyugati hatalom a háború elkerülésének reményében írta alá az egyezményt, sőt egy hónappal később lemondtak az egyezmény részleteibe való beleszólási jogukról is. A szerződés záradékában szerepelt, hogy Magyarország és Csehszlovákia tárgyalásokon rendezze vitás kérdéseit. A tárgyalások 1938 október elején meg is kezdődtek Komáromban, ám Tiso szlovák miniszterelnök csupán autonómiát engedő hozzáállása miatt meg is szakadtak. Mivel a két fél nem tudott megállapodni, így Anglia és Franciaország visszavonulása után kéttagúra csökkent döntőbíróság – Németország és Olaszország – dönthetett a kérdésben. A döntésig hátralévő egy hónapot a magyar kormány arra igyekezett felhasználni, hogy elnyerje Németország bizalmát. Bejelentette Magyarország csatlakozási szándékát az Antikomintern Paktumhoz, (ténylegesen: 1939 jan.13 –án csatlakoztunk) és kilépési szándékát a Népszövetségből (ténylegesen:1939 ápr. 11), és tíz éves gazdasági szerződést írt alá Hitlerrel. Ezen döntések viszont maguk után vonták, hogy a Szovjetunió megszakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatokat. A németek megnyerését szolgálta az is, hogy Imrédy engedélyezte a magyarországi németek náci szervezetének a Volksbundnak a felállítását, és a második zsidótörvénynek az előkészítését is.

A kormány németbarát intézkedései végül meghozták az eredményt: 1938 november 2 –án a bécsi Belveder kastély aranytermében megszületett az első bécsi döntés, mely kompromisszumos megoldásként Magyarországnak juttatta Szlovákia és Kárpátalja déli területeit (Komárom, Kassa, Ungvár, Munkács) 11 927 km2 –t és egy millió lakost, melynek 86%-a volt magyar. Tíz nappal később hirdették ki a felvidék visszacsatolását az 1938/34 –es törvénycikkelyként, és a csapatok 1938 november 5 –én kezdték meg a bevonulást a területre, ahonnan 26 szlovákiai képviselő vonult be a magyar képviselőházba.

Imrédy Béla bukását, hasonlóan Gömbös Gyulához – akinek megbuktatására betegsége, majd halála miatt nem került sor – a túlzott egyeduralomra törekvés, a diktatúra kialakításának kísérlete okozta. Imrédy politikai irányultságában, a Müncheni egyezményt megelőző időszakban fordulat állt be. Elhatározta, hogy megnyeri az ország összes nem nyilas szélsőjobboldali rétegét, és rájuk támaszkodva erős abszolutisztikus hatalmat alakít ki, a parlament kikapcsolásával. Célja elérésére kétszer tett kísérletet. Először 1938 szeptemberében, amikor első lépésként a NEP által szervezett kaposvári gazdagyűlésen reformprogramot hirdetve magához próbálta édesgetni a paraszti és munkásrétegeket. Ígéretet tett a parasztoknak egy birtokreformra, vagyis a nagybirtokok kishaszonbérletekre osztására, a munkásoknak szociális reformokat, olasz típusú munkakamarákat ígért, a szélsőjobboldaliak szimpátiájáért pedig egy újabb zsidótörvényt helyezett kilátásba. Második lépésként egy hónappal később, mikor már úgyhitte tömegek állnak mögötte, kijelentette a kormányülésen, hogy áttér a rendeleti úton való kormányzásra, amihez házszabály-módosítást fog kérni a parlamentben. Imrédy törekvései miatt 1938 november 22 –én 62 kormánypárti képviselő lépett ki a NEP –ből, majd szavazta le az ellenzékkel összefogva a házszabály-módosítást. Imrédy ezzel megbukott, de a bukását okozó erők képtelenek voltak összefogni, így Horthy újra Imrédyt bízta meg a kormányzással.

Az abszolút hatalom megszerzésére tett második kísérlete 1939 januárjában történt, amikor a Vigadóban egy személyes vezetése alatt álló, pártok feletti népmozgalom – a Magyar Élet Mozgalom - elindítását jelentette be. Széleskörű összefogás kezdődött ellene, és az alkotmányvédő front pártjai memorandumban kérték Horthytól, Imrédy menesztését. A kormányzó azonban tudta, hogy a németek teljes mértékben támogatják a miniszterelnököt, így csak valamilyen ürüggyel lehetséges felmentése. Végül Imrédyt saját fegyverével győzték le, amikor alaposan utánanézve családfájának, egy zsidó dédszülőt találtak felmenői között. Horthy 1939 február 16 –án végül Imrédy helyett egy nagy tekintélyű, és politikai múltú újkonzervatív arisztokratát nevezett ki gróf Teleki Pál személyében.

A bukott miniszterelnök nem tűnt el nyomtalanul a magyar politikai életből. Imrédynek minden közegben voltak támogatói: a keresztény nagyvállalkozóréteg még pénzügyi pályafutásának, a tábornoki kar a győri programnak, a szélsőjobboldal pedig a hőn áhított egység megteremtése irányába tett lépéseknek köszönhetően támogatta. Később 1940 októberében kilépett a kormánypártból és létrehozta a Magyar Megújulás Pártját, amely a Magyar Nemzeti Szocialista Párttal lépett szövetségre, és egyértelműen Berlin támogatását élvezte. Kifinomult, az alkotmányosság leple mögé bújtatott módszereivel a politikus és mozgalma igyekezett elhatárolódni a nyilasoktól, miközben folyamatosan támadta a kormányt. 1943 végére a német vezetés egyértelműen őt tekintette a szalonképes vezetőnek, akit a megszállás után kinevezhettek a magyar bábkormány élére. Végül a német csapatok bevonulása, 1944. március 19. után csak a tárca nélküli gazdasági csúcsminiszteri posztot foglalhatta el. (1944. augusztus 7-én lemondott, és végleg elvonult a politikától. 1945 tavaszán Ausztriába, Salzkammergut üdülőövezetébe menekült családjával. Az amerikai hadsereg május 29-én elfogta, október 3-án pedig Magyarországra szállították. Az ellene indult perben Szálasival és Bárdossyval ellentétben elismerte politikai felelősségét. A bíróság végül halálra ítélte, és 1946. február 28-án kivégzőosztag végzett vele sortűzzel a Markó utcai börtön udvarán. Mint mondta, későn látta be, hogy meg kellett volna maradnia bankelnöknek.

Gróf Teleki Pál második miniszterelnöki korszaka ( 1939.02.16. – 1941.04.03. )

Teleki PálTeleki először 1920 júliusától 9 hónapig volt Magyarország miniszterelnöke. Akkori bukását IV.Károly első visszatérési kísérlete okozta, de nem tűnt el teljesen a politikai életből, és Imrédy hatalomra jutásakor kultuszminiszteri tárcát kapott.

A szélsőjobboldali, német orientációjú kispolgári rétegekből felkapaszkodott kormányfők után jelentős változás volt Teleki gróf kinevezése, akitől a nyilasok visszaszorítását, a fegyveres semlegesség nyugatbarát külpolitikáját, és a békés területi revízió alternatíváját várták.

Sikeresnek nevezhető belpolitikája során valóban megfékezte a nyilasmozgalom terjedését, méghozzá újszerű módon, rivális mozgalmak létrehozásával. A parasztok körében a Katolikus Agrárifjusági Legényegylet (KALOT), a munkások körében pedig a hivatásrendi mozgalmak hódították el a nyilasok elől a híveket. Szálasi pártját betiltotta, vezetőiket internálta. Szociális törvényei révén (mezőgazdasági munkások özvegyi nyugdíja, sokgyermekesek támogatása), javította a szegények életkörülményeit, és végrehajtva a földreform egy részét, 1.5 millió holdnyi területen adott kishaszonbérleteket a parasztoknak. (Parlagon heverő, és 300 hold feletti nagybirtokokból.) A gazdaság fellendült, és megszűnt a munkanélküliség.

Annak érdekében, hogy megszilárdítsa politikai befolyását, új kormánypártot szervezett (Magyar Élet Pártja), mely az 1939 májusi választásokon fölényes többséget szerzett (mandátumok 70%-a). A siker ellenére figyelmeztető jel volt, hogy 49 nyilas képviselő is bekerült a parlamentbe.

Külpolitikája egészen 1941 elejéig taktikus, és sikeres volt. Mikor öt hónappal a müncheni egyezmény után, 1939 március közepén Németország bevonult Csehországba (létrehozva a Cseh-morva protektorátust), a volt Csehszlovákia meg nem szállt részein két köztársaság kiálltotta ki függetlenségét: a Tiso vezette Szlovákia és a Volosin vezette Kárpátalja. Mivel Hitler és Mussolini Szlovákiát elismerte, Kárpátalját viszont nem, a nagyhatalmak felhatalmazást adtak a terültre régóta igényt tartó Magyarországnak, Kárpátalja megszállására. A katonai mozgósítások szükségessé tették, hogy törvénybe iktassák az új honvédelmi törvényt (1939/II.tc.,március 11 –én), amely leventekötelezettséget (12évtől), és a kormány rendkívüli állapot bevezetésekor kibővült jogait írta elő. A bevonulás 1939 március 15 –én kezdődött, csekély ellenállás mellett. Az ország újabb 12 ezer km2 –el, és 600 ezer lakossal bővült. A frissen szerzett területet Perényi Zsigmond kormánybiztos alá rendelték, és számarányosan 12 képviselő Budapestre delegálását engedélyezték. A magyar képviselőház létszáma az eredeti 260 főről 298 ra gyarapodott, hiszen a felvidékről 26, Kárpátaljáról 12 képviselő gazdagította, akik ráadásul mind a kormányoldalt erősítették.

Hitler 1939 nyarától már a lengyelországi hadjárat előkészítésén, vagyis a második világháború kirobbantásán fáradozott. Mivel szövetségesei – a 4 antikomintern ország - közül egyedül Magyarország volt határos Lengyelországgal (Kárpátalja révén), Hitler eleinte komoly segítséget várt Telekitől. Először a katonai hadműveletekben való részvételre kérte fel a magyar miniszterelnököt, amit Teleki a tradicionális lengyel-magyar barátságra hivatkozva hárított el, majd másodszor csapatainak átvonulásához (kassai vasútvonal) kért hozzájárulást, amit szintén elutasított a kormányfő. Az elutasításokkal Teleki azon fáradozott, hogy megőrizze a nyugat szemében Magyarország fegyveres semlegességének legalább a látszatát. Azonban egy újabb zsidótörvény megalkotását, melyet még Imrédy kezdett előkészíteni, még ő sem háríthatott el következmények nélkül. Az 1939/4 tc., vagyis a második zsidótörvény 1939 május 5 –én lett kihirdetve. Faji és nem vallási alapon határozta meg, hogy ki minősül zsidónak, amikor az egyik szülő, vagy két nagyszülő zsidó származását adta meg irányadónak. Az értelmiségi pályákon a zsidók maximális arányát 20-ról 6%-ra csökkentette, míg az iparban, kereskedelemben, színházban, lapoknál dolgozó izraeliták esetében ez a szám csak 12% lehetett.

A háború kitörését az 1939 augusztus 23 –án megkötött Molotov-Ribbentropp paktum előzte meg, mely egyrészt időnyerést – a két hatalom egymás elleni felkészülési idejére – illetve a kelet-európai érdekszférák elhatárolását szolgálta. A kölcsönös megnemtámadási egyezmény titkos része szerint a Szovjetunió érdekszférájába került a Baltikum, Kelet-Lengyelország, és Besszarábia, míg Németország elismertette jogát a Bug folyó és Przemysl vonaláig a lengyel területekre. A német csapatok szeptember elsején, a szovjetek szeptember 17 –én indultak meg a kijelölt területek elfoglalására. Anglia, Franciaország hadüzenettel válaszolt, ezzel kitört a második világháború. A hónap végére Lengyelország sorsa megpecsételődött, és 140 ezer menekült érkezett Magyarországra. A lengyel kormány előbb Romániába, majd onnan Franciaországba, végül Londonba távozott. Októberre a németek a lengyel területek egy részét, (nyugat-poroszország) betagolták a reichbe, míg a keleti tartományokban Krakkó központtal főkormányzóságot alakítottak ki.

Európa keleti felének átrajzolása után új helyzet állt elő, Magyarország Kárpátaljánál határos lett a hatalmas Szovjet birodalommal. Teleki pedig felismerve, a két nagyhatalom közé ékelődés veszélyét, helyreállította Moszkvával a nyolc hónapja megszakadt diplomáciai kapcsolatokat (1939.09.23 –án).

1939 szeptember és 1940 nyara között mind Hitler, mind pedig Sztálin folytatta terjeszkedő háborúját. A Szovjetunió, miután Finnországgal szembeni területi követeléseit kinyilatkozatta, 1939 november 30 –án megtámadta északnyugati szomszédját. A szovjet-finn háborúban Sztálin, Európát megdöbbentő módon, véres kínkeservvel, óriási veszteségek árán, mintegy négy hónap alatt tudta békekötésre kényszeríteni Finnországot. (1940.márc.12), Három hónappal később pedig a vörös hadsereg bevonult a németekkel kötött paktum szerint nekijuttatott balti országokba. Eközben Hitler 1940 április elején megindította csapatait Dánia és Norvégia, majd május 10 -én Hollandia és Belgium ellen. A villámháború során május közepére a német erők már az ősi ellenség, Franciaország földjén nyomultak előre, és június 22 –én elérték a kapitulációt. Innetől kezdve figyelme középpontjában Anglia állt, és 1940 augusztus 1 –től október közepéig próbálta légicsapásokkal előkészíteni a pertraszállást. (Angliai csata) Eközben Mussolini sem akart lemaradni, és 1940 júniusában Dél-Franciaország, augusztusában Brit-Szomália, szeptemberében pedig Egyiptom ellen vonultatta erőit.

Magyarország revíziós törekvései a háború kezdetén, a felvidék megszerzése után Erdély felé fordultak. Teleki igazodva a népakarathoz, és a vezérkar kéréseihez, komolyan fontolgatta az Erdély elleni, önálló katonai akció lehetőségeit. Csakhogy 1939 nyarán ezt a lépést, még túlságosan sok tényező akadályozta: Anglia és Franciaország egyezményben garantálta Románia biztonságát, és a tengelyhatalmak vezetői is fontosabbnak tartották a romániai olajszállítások zavartalanságát, mint a magyar igények kielégítését. Viszont egy évvel később, 1940 augusztusára változott a helyzet: nyugat-Európa német megszállásával elvesztette jelentőségét a nyugati garancia, és Hitler álláspontja is változott. Ugyanis a jelentős szovjet terjeszkedések, melyek már Besszarábia – vagyis északkelet-Románia – így a balkán felé mutattak, riválissá tették számára Sztálint, annak ellenére, hogy a Molotov-Ribbentropp paktum szerint Besszarábia szovjet érdekszférának minősült. ( A szovjetek 1940 június 28 –án foglalták el Besszarábiát.) Hitler el akarta kerülni, hogy Besszarábia után a Szovjetunió a balkán irányába terjeszkedjen, így felszólította a románokat, hogy kezdjenek tárgyalásokat Magyarországgal, Erdély sorsáról.

A magyar-román külügyminiszteri tárgyalások 1940 augusztus 16 –án kezdődtek Turnu-Severinben, de hasonlóan a két évvel korábban Szlovákiával lefolyt tárgyalásokhoz, nem vezettek eredményre. Magyarország mintegy 70 ezer km2 –t, az 1920 -ban elvett területek kétharmadát kérte, míg a románok csak autonómiát ajánlottak.

Végül megintcsak döntőbíróságra volt szükség a kérdés megoldásához. 1940 augusztus 30 –án a második bécsi döntésben, Ribbentropp német, és Ciano olasz külügyminiszterek kompromisszumos megoldásként 43 ezer km2 –t, rajta 2,5 millió lakost (52% magyar) ítéltek Magyarországnak. [lásd: térkép]

Észak-Erdély megszerzésének megvolt a politikai ára. Meg kellett kezdeni a harmadik zsidótövény előkészítését, növelni kellett a Németországba irányuló mezőgazdasági kivitelt, engedélyezni kellett a Romániába induló német erők szabad átvonulását. (Románia királya – II.Károly – megbukott, amikor országa széthullásnak indult Besszarábia, és Észak-Erdély elvesztésével. A hatalom a fasiszta Antonescu kezébe került, aki mögött hatalma biztosítékaként álltak a németek, 1940 szeptemberi bevonulásuk után.)

A legnagyobb árat Magyarország azzal fizette, hogy végleg el kellett köteleznie magát a tengelyhatalmak mellett. 1940 november 20 –án csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. (Japán 1940 szeptember 27-én.)

Teleki bukását, az 1940 novemberi csatlakozás után kezdődő nemzetközi helyzet okozta. Mivel Teleki kezdetektől a semlegesség pártján állt, 1940 decemberében ellensúlyozni akarva a túlzott német orientációt, „örök barátsági” szerződést kötött az egyetlen nem fasiszta szomszédunkkal, Jugoszláviával. Közben azonban Olaszország Albániából kiindulva megtámadta Görögországot (1940.10.28.), és mostmár egyszerre harcolt Afrikában és Európában. 1940 végére viszont mindkét hadszíntéren német segítségre szorult. Hitler ekkor döntötte el: Görögországot Jugoszlávián keresztül, Egyiptomot pedig egy Tripolinál végrehajtott partraszállással fogja térdre kényszeríteni. 1941 február 14 –én az egyik legtehetségesebb német tábornok Erwin Rommel vezetésével meg is kezdődött az afrikai partraszállás, a görög kérdésben pedig első lépésként kikényszerítette, hogy Jugoszlávia aláírja a csatlakozást a háromhatalmi egyezményhez. Azonban államcsínnyel új miniszterelnök került az ország élére (Simonics tábornok) aki semmissé nyilvánította a szerződést. Németország erre Olaszország, Bulgária és Magyarország fegyveres segítségét kérte Jugoszlávia, és Görögország ellen. Ezzel Teleki lehetetlen helyzetbe került: ha a revízió érdekeit követi, és eleget tesz szövetségese Németország kérésének, véglegesen belesodorja Magyarországot a világháborúba, ráadásul Németország oldalán. Emellett pedig felrúg egy olyan szerződést, amit maga írt alá. Ha viszont nemet mond, azzal gátolja a revízió érdekeit, és kockáztatja a német megszállást. A csapdából az öngyilkosságba menekült, mikor 1941 április 3 –án, a Sándor palotában lévő dolgozószobájában főbe lőtte magát.

Bárdossy László miniszterelnöki korszaka ( 1941.04.03. – 1942.03.09. )

A hivatásos diplomata Bárdossy 1940 április 3 –án foglalhatta el a miniszterelnöki széket. Természetesen első dolga, a Jugoszlávia és Görögország elleni hadjárat előkészítése volt. Annál is inkább sürgető volt a támadás, mert április 6 –án és 7 –én jugoszláv repülők bombázták Grázot és Szegedet, illetve Anglia hadat üzent Magyarországnak. Válaszul a magyar flotta lezárta a Dunát és megkezdődött a mozgósítás. A kínos diplomáciai helyzetet, mely a barátsági szerződés meglétéből adódott, azzal hidalták át, hogy a megállapodást aláíró Jugoszlávia megszűnt, mivel Horvátország 1941 április 11 –én kikiáltotta függetlenségét. Így minden akadály elhárult a hadjárat elől elől, ami 1941 április 11 –én délután 14 órakor három magyar hadtest részvételével meg is kezdődhetett. Jugoszlávia megtámadása a Ferenc József csatorna erődvonalának áttörésével kezdődött. Az erődvonalat könnyebben bevették, mint számítani lehetett, ugyanis a nyugati irányból előretörő német egységek miatt a bekerítéstől tartó szerbek hamar kiürítették. Így jelentősebb összecsapás nélkül 1941 április 17 –ére a magyar hadsereg elfoglalta a Bácska-Baranya háromszöget, 11 500 km2- t és 1 millió lakost csatolva az országhoz. A németek pedig egy héttel később elfogadták Görögország kapitulációját, és május 11 –re teljesen megszállták a balkáni országot.

1941 júniusára Hitler biztos kézzel uralta Európát: Anglia elözönlését ugyan elhalasztotta, de nyugat-Európa fölött teljhatalommal rendelkezett, kisegítve Mussolinit uralta a Balkánt, és Rommel jóvoltából átvette a kezdeményezést Afrikában is. Elérkezettnek látta az időt a legnagyobb európai hatalom, és legnagyobb ország – a Szovjetunió - elleni invázióra.

1941 április 30 –ára készen állt a 21.számú hadműveleti utasítás, a Barbarossa terv (1940 dec.18 óta készült). Az 1941 június 22-re tervezett támadásban 3 millió német katona, 3000 repülőgép bevetését irányozták elő, melyeknek 3 hadseregcsoportban kellett támadniuk. Északon a fő cél Leningrád, középen Moszkva, délen pedig Kijev volt. A csatlós országok – Olaszország, Finnország, Szlovákia, Románia - 1941 júniusában sorra üzentek hadat a Szovjetuniónak, míg Magyarországon nagy viták folytak arról, hogy milyen módon és mértékben vegyünk részt az akcióban. Werth Henrik vezérkari főnök és a vezérkar egészének véleménye szerint Magyarország, ha részt vesz a katonai akcióban, bebiztosítja eddigi területgyarapodásait, sőt reménye lehet az egész történelmi Magyarország visszaszerzésére. Viszont Teleki nyugatbarát köre ellenkező állásponton volt. Végül  az 1941 június 15 –én összeült kormányülésen győzött a távolmaradás álláspontja, csupán a diplomáciai kapcsolatok megszüntetéséről döntöttek. Közben Molotov bizalmasan közölte Bárdossyval, hogy a Szovjetunió elimeri a II.Bécsi döntést, mint a két ország közötti békés állapot fenntartásának zálogát. Erről azonban a háború párti miniszterelnök semmilyen fórumon nem tájékoztatta a magyar politikusokat. 1941 június közepén úgy tűnt Magyarország kimarad a világháború legnagyobb hadműveletéből, amivel a német vezetés egyet is értett, mivel egyenlőre országunktól csak felvonulási területet és fokozódó mezőgazdasági kivitelt vártak el.

A német támadás a tervek szerint 1941 június 22 –én megindult, de 4 nappal később fordulat állt be a magyar politikában. A fordulat oka, egy június 26 –án végrehajtott repülőgéptámadás volt Kassa és egy Kárpátalja-Budapest közt közlekedő vonat ellen. Az első hírek szerint három orosz bombázó hajtotta végre az akciót, bár valószínűleg véletlenül. A háború pártiak számára jó alkalom volt újra követelni a hadbalépést. Végül Horthy eleget téve a képviselőház nyomásának, 1941 június 27 –én hadat üzent a Szovjetuniónak. (A többszörösen kibővített kormányzói jogkör – 1920/17 tc. – lehetővé tette, hogy a képv.ház utólagos jóváhagyásával is hadat üzenhessen Horthy, ha Magyarországot külső támadás érné.)

Nagyon jó példa a 2. világháborús magyar hadbalépés abszurditására az a híres párbeszéd, melyet az olasz külügyminiszter Ciano szerint, a State Department illetékes tisztviselője és a washingtoni magyar ügyvivő között zajlott le, a magyar - amerikai hadüzenetet követő napokban, vagyis 1941 december 13 után! (Zárójelben jegyezzük meg, hogy az itt következő párbeszéd vélhetően a valóságban nem történt meg, de a budapesti ellenzéki körök, majd a közvélemény ezen abszurd "közjáték" alapján ismerte fel helyzetünk fonákságát)

- Magyarország ugye köztársaság?
- Nem uram, királyság.
- Akkor van királyuk?
- Nincs, tengernagyunk van.
- Akkor van flottájuk?
- Nincs, mivel nincs tengerünk.
- Van valamilyen követelésük?
- Igen.
- Amerikával szemben?
- Nem.
- Angliával szemben?
- Nem.
- Oroszországgal szemben?
- Nem.
- Hát akkor kivel szemben vannak követeléseik?
- Romániával szemben.
- Akkor Romániának is hadat fognak üzenni?
- Nem uram. Szövetségesek vagyunk.

A magyar hadvezetés 5 dandárt, összesen 40 ezer főt jelölt ki a Szovjetunió elleni támadásra, Szombathelyi Ferenc tábornok vezetésével. A gyorshadtestből 2 gépkocsizó dandár és egy lovasdandár, a kassai hadtestből pedig egy hegyi és egy határvadász dandár alkotta a Kárpát csoport nevű támadó alakulatot. A németekkel összehangolt feladatuk kettős volt: a gyorhadtestnek csatlakozva a német déli hadseregcsoporthoz, egészen a Donyec folyóig kell előretörnie; míg a kassai hadtest két dandárának megszálló feladatokat kell ellátnia.

A Kárpát-csoport 1941 július 1 –én lépte át a határt (a gyorshadtest némileg lemaradva, mert Jugoszláviából vonták ki őket), és egy hónappal később, 1941 július 31 –re a gyorshadtest elérte a Dnyeper parti Zaporozsjét. Itt komoly harcokat kellett vívniuk a zaporozsjei szigetért, ahonnan folyammegfigyelést kellett folytatniuk. 1941 október elején a magyar csapatok továbbindultak keletre, a kijelölt pontig, a Donyecig. Egyes egységek a 200 km-re lévő Izjum városáig is eljutottak, de ekkorra olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a magyar hadvezetés német engedéllyel hazarendelte az egész támadó alakulatot. Viszont a megszálló erőknek maradniuk kellett, sőt további 4 dandárral kiegészülve továbbra is 40 ezer magyar katona maradt a Szovjetunióban.

Az 1941 –es háborús év végére még mindig úgy tűnt Németország mindenütt győzelmeket tud aratni. Azonban már bizonyos figyelmeztető jelek is mutatkoztak: 1941 december 5 –én a Moszkvához már 40 km –re lévő német erők súlyos veszteségeket szenvedve (50 német hadosztály semmisült meg), 150 km-t hátráltak; az USA a Pearl Harbort ért japán támadás után belépett a világháborúba (1941 december 7), és új hadüzenetek születtek. Anglia Magyarországnak, Romániának, Finnországnak; Németország, Olaszország, majd 1941 december 13 –án Magyarország pedig az USA –nak üzent hadat.

Magyarországon pedig a németeknek alárendelt hadigazdálkodás, illetve megszorító intézkedések – kenyér, liszt, majd tej és húsfejadagok jegyrendszere; a gazdáknak beszolgáltatási rendszer (Jurcsek Béla államtitkár révén) – bevezetésére került sor. Nem késett soká a zsidóellenes intézkedések újabb hulláma sem: 1941 augusztus 8 –án megszületett a harmadik zsidótörvény, mely tiltotta a zsidó-keresztény házasságot és nemi életet. Ezt követően Hitler gépezetének nyomásra, a Magyarországon élő külföldi zsidókat adták át a németeknek, és meghozták az –es kormányrendeletet is arról, hogy minden katonaköteles korú izraelitának munkaszolgálatot kell teljesítenie.

1941 végére a magyar belpolitikai közéletben lassú kormányellenes fordulat kezdődött, a 48 –as függetlenségi mozgalom révén, melyet Szekfü Gyula Történelmi Emlékbizottsága hívott életre. Súlyosbította a Bárdossy elleni negatív közhangulatot az is, hogy 1942 elején csendőr és honvédcsapatok Újvidéken, a szerb partizánok elleni harc ürügyén 500 jugoszláv polgárt és zsidót mészároltak le. Horthy 1942 elejére érzékelte a bel- és külpolitikai hangulatot, a Németország elenni nemzetközi összefogást, mely az 1941augusztus 10 –i Atlanti Chartában jutott kifejezésre, Churcill - Roosevelt, majd szeptember 29 –től Sztálin részvételével, és a kezdődő német vereségeket Moszkvánál. Mindezekből levonva a következtetéseket némileg változtatott politikai irányultságán. Először 1942 februárjában az alsó és felsőház közös ülésén elérte, hogy az idős kora és betegeskedései miatt indokolttá vált kormányzói utód kijelölésénél, neki legyen a döntő szava. Így idősebbik fiát, Hothy István választották kormányzóhelyettesnek. Második lépésként pedig felmentette Bárdossyt. Utódja kijelölésénél abból a körből választott miniszterelnököt, mely Bethlen köré csoportosulva már régóta hangoztatta a németektől való távolodást és a nyugattal való különbékét. Az új kormányfő 1942 március 7 –én Kállay Miklós lett.

Kállay Miklós miniszterelnöki korszaka ( 1942.03.09 – 1944.03.22. )

Kállay kevésbé német elkötelezettségű kormány alatt egyrészről folytatódtak a zsidóellenes intézkedések (1942 június – november közt kibővítették a munkaszolgálatosak körét 18-48 év közöttiekre, megszüntették a zsidó hit bevett vallási státuszát, és megtiltották, hogy az izraeliták ingatlant, földet birtokoljanak), ugyanakkor tovább erősödött a németellenes hangulat. Jelentős hatalmi csoportok alakultak, melyek mind a háború végét akarták: a legjelentősebb a Tildy Zoltán vezette kisgazdák voltak, akik még az SZDP-vel is szövetségre léptek, és memorandumban követelték Kállaytól a kilépést. Jelentős volt továbbra is Bethlen konzervatív köre (Nemzeti Társaskör), és a baloldal is, melynek kommunista része Békepárt néven alakult ujjá. A szárszó konferencia értelmiségi köre pedig már a kilépés utáni Magyarország szerkezetéről vitázott.

Kállay külpolitikai fordulata a belső erők követelése ellenére 1942 tavaszán még nem következett be. Része volt ebben annak is, hogy Hitler új szerepet szánva Magyarországnak, fokozta a ránk nehezedő diplomáciai nyomást. 1942 január 6 –án Joachim Ribbentropp külügyminiszter érkezett Budapestre azzal a kéréssel, hogy a kezdődő német offenzívában jelentékenyen vegyen részt a magyar haderő. Két héttel később pedig Wilhelm Keitel főparancsnok kérte ugyanezt. A magyar kormánynak nem maradt más választása, mint igent mondani szövetségesének.  A német kérések mögött egy nagyszabású haditerv állt: Hitler belátva, hogy a több ezer km hosszú szovjet arcvonalon egyszerre nem képesek támadni, a déli hadseregcsoport prioritása mellet döntött. Az 1942 nyarára tervezett kék hadművelet lényege az volt, hogy a Jelec és az Azovi-tenger közti frontszakaszon áttörve el kell jutni a Donig, majd biztosítva a folyót, onnan kiindulva elfoglalni Sztálingrádot („B” hadseregcsoport), és délen a kaukázusi – bakui olajmezőket („A” hadseregcsoport). Ugyan a hadművelet alatt a leningrádi és moszkvai erőknek csak tartaniuk kellett a frontot, mégis több katonára volt szükség – összesen legalább 230 hadosztályra – az akcióhoz. A németeknek azonban csak 178 hadosztály állt rendelkezésére. A hiányzó erőket így a csatlós országoktól – Romániától, Olaszországtól, Szlovákiától és Magyarországtól – várták. A konkrét megállapodás szerint Magyarország egy teljes hadsereggel, és 5 megszálló hadosztállyal, összesen 207 ezer katonával járul hozzá az offenzívához.

A második magyar hadsereg Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével, az offenzívára kijelölt frontszakasz legészakibb részére kellett hogy felvonuljon, hogy onnan Voronyezs felé törve jusson el, és tartsa a Don partját. (Tőlük északra a 2.német hadsereg már a moszkvai hadseregcsoporthoz tartozott, így nem vett részt a hadműveletben.) A 2.magyar hadseregtől délre a 8.olasz hadseregnek kellett ugyanezt a feladatot végrehajtania. Az olaszok alatt pedig a sztálingrádi akció egységei foglaltak helyet: a várostól északra és délre román hadseregeknek, a város ellen pedig két német hadseregnek kellett felvonulnia. A Kaukázus ellen pedig egy másik teljes német hadseregcsoport indult el. Hitler annyira biztos volt a kék hadművelet sikerében, hogy Rommelt is támadásra biztatta, azt tervezve, hogy ha áttör Egyiptomon, és átvonul a közelkeleti brit gyarmatokon, egyesülhet is a kaukázusi erőkkel. Így 1942 júniusában minden eddiginél nagyobb invázió kezdődött.

A magyarok 1942 április 11 –én sok nehézség közepette - a németek által megígért nehézfegyverek, műszaki felszerelés hiányával küszködve – kezdték meg a frontra való kijutást. A nyár végére a 2. magyar hadsereg elérte a Don vonalát (északon a 3.hadtest, középen a 4., délen a 7.hadtest), és megkezdődtek a hídfőcsaták a három nagyobb (Uriv, Korotojak, Scsucsje) és 5 kisebb orosz hídfő ellen. Bár augusztus 28 –ra korotojaki hídfőt sikeres felszámolták, 25 ezer fős veszteséget szenvedtek.

Ráadásul közben megszületett a szovjet-amerikai kölcsönbérleti szerződés (1942 júni 11) aminek hatása, vagyis a jelentősen jobb színvonalú orosz felszerelés bevetése is fokozta a magyarokra nehezedő nyomást. 1942 augusztus 20 –án repülőbalesetben meghalt Horthy István, ami megintcsak baljós előjelnek tűnt.

A magyar honvédség hadrendje

A táblázat kiegészítése: A második világháború időszakában a Magyar Honvédség élén hat honvédelmi miniszter követte egymást:

  • Rátz Jenő: 1938 május 14 - 1938 november 15
  • Bartha Károly: 1938 november 15 - 1942 november 24
  • Nagy Vilmos: 1942 november 24 - 1943 június 12
  • Csatay Lajos: 1943 június 12 - 1944 október 16
  • Vörös Jenő: 1944 december 22 - 1945 november 15 (Ideiglenes Nemzeti Kormányban)
  • Beregfy Károly: 1944 október 16 - 1945 április 30 (A nyilas kormányban)

A Magyar Honvédség vezérkari főnökei a második világháború időszakában: Werth Henrik (1938 szeptember - 1941 szeptember 5); Szombathelyi Ferenc (1941 szeptember 6 - 1944 április 19); Vörös János (1944 április 19 - 1944 október 16); Beregfy Károly (1944 október 16 - 1945 április 30)

A Sztálingrád elleni ostrom 1942 augusztus 20 –án kezdődött, és eleinte német sikereket hozott. Azonban az ostrom 90.napján, a város felett és alatt az oroszok áttörve a románokon, megkezdték a Paulus vezette teljes 6.,és a fél 4.német hadsereg bekerítését. A bekerített erők felmorzsolása 1942 november végétől 1943 február másodikáig tartott. 1943 január 12 –én pedig megkezdődött a szovjetek nagy voronyezsi támadása, melynek célja az volt, hogy minden délre eső német erőt elvágjanak. A magyarok túl vékony arcvonalon igyekeztek védekezni, aminek eredménye az lett, hogy az oroszok áttörtek, és megkezdődött a hatalmas veszteségeket szenvedett magyar egységek hazatérése, a kijevi összevonási területen keresztül. A 2.magyar hadsereg 120 ezer főt vesztve 1943 áprilisára ért haza, és került ideiglenesen elkülönítő táborokba. Májustól pedig megkezdődött a magyar hadsereg újjászervezése, vagyis a teljes hadosztályokból kialakított Szabolcs hadrend létrehozása. Bizonyos egységek viszont továbbra is elláttak megszálló feladatokat, bár ezek fogyatkozása miatt a fronton is mind többször kerültek bevetésre.

Az 1942 tavaszától érlelődő magyar külpolitikai fordulatot a doni katasztrófa jelentősen gyorsította, de méginkább a minden európai fronton bekövetkező változások.

A keleti hadszíntéren 1943 eleje és nyara között gyökeresen megváltozott a helyzet. Az oroszok 1943 márciusára a Donyec vonaláig jutottak (ahonnan kiindult a kék hadművelet), sőt Kurszknál egy előretört állást is birtokba vettek. A németek itt próbálták meg 1943 július 5 –én megfordítani a háború menetét, és ellentámadást végrehajtani. Azonban az ellentámadás hamar kudarcba fulladt, és augusztusra a kurszki csatát a németek elvesztve, hátrálásra kényszerültek szinte az egész frontvonalon. 1943 végére Ukrajna nagyobbik fele már szovjet ellenőrzés alá került, és felszabadult Kijev (1943 nov.6). 1944 tavaszára pedig az egész Szovjetunióból kiűzték a németeket, vagyis a volt szovjet érdekszférából csupán a Baltikum, Belorusszia maradt német kézen.

A csendes-óceáni hadszíntéren a midwayi csata (1942 június 3), Afrikában Bernard Montgomery tábornok által vezetett El-Alameini áttörés (1942 okt.23-nov.8), és a közben nyugat-Afrikában Eisenhower vezetésével történt amerikai partraszállás hozott fordulatot. A Fáklya hadművelet révén Rommel két tűz közé szorulva, 1943 februárra csupán Tuniszt és környékét birtokolta. 1943 május 12 –ére Afrikát megtisztították a németektől, és megkezdődött a szicíliai partraszállás előkészítése. Az olaszországi partraszállással 1943 július 10 –én új front nyílt, melynek következményeként III.Viktor Emánuel menesztette Mussolinit, és 1943 szeptember 8 –ra kapitulált Olaszország. Bár a németek bevonultak Olaszországba, 1944 tavaszára az olasz csizma egynegyede Nápolyig, a szövetségesek kezére került.

Mindezen változások hatására Kállay Miklós - Horthy tudtával és engedélyével – 1943 februárjától kapcsolatba lépett a nyugati szövetségesekkel. Az első kapcsolatfelvétel 1943 február 7 –én Isztambulban történt, amikor Szent-Györgyi Albert, a demokratikus és liberális ellenzék embere, tárgyalásokat kezdett az angol kormány megbízottaival. Szent-Györgyi a megbeszélésen közölte Magyarország kilépési szándékát. Másodszor, 2 héttel később Szegedi-Maszák Aladár, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője Stockholmban, már az esetleges különbékéről tárgyalt. Döntő előrelépést jelentett a harmadik tanácskozás, amikor 1943 április elején Barcza György volt londoni követ Svájcban előterjesztette az angoloknak, hogy a magyar kormány milyen konkrét feltételekkel képzeli el a különbékét. A jegyzék hangsúlyozta, Magyarország ragaszkodik az 1938 és 1941 között visszaszerzett területeihez, de hajlandó szembefordulni a németekkel, ha a szövetségesek elérik az ország határát. A szövetségesek válaszára öt hónapot kellet várni 1943 szeptember 9 –ig, mialatt felszabadult Ukrajna nagy része, megtörtént az olaszországi amerikai partraszállás, és megbukott Mussolini. A válaszjegyzéket Veress László külügyi segédtitkár vette át Isztambulban. A lényege három részből állt: Magyarország csökkentse Németország mindennemű támogatását, vonja ki minden erőjét a Szovjetunióból, és forduljon szembe a németekkel, ha szövetségesek elérik határait. Egy hónappal később Kállay - a lisszaboni magyar követ útján - jelezte, elfogadja a feltételeket. Ekkor még a politikai vezetés két alternatívában bízott: vagy az olasz front eléri Magyarországot, hamarabb mint a szovjetek; vagy, miként az első világháborúban is történt, a szövetségesek egy új frontot nyitva a balkánon, jutnak el Magyarországra. Természetesen az oroszok előtt.

1943 november 28 –án, amikor Churchill, Roosevelt és Sztálin Teheránban összeülve fontos döntéseket hoztak, összeomlottak a magyar remények is. Ugyanis a konferencián egy normandiai, és egy dél-franciaországi partraszállásról született megállapodás, vagyis egyértelművé vált, hogy Magyarországot a szovjetek fogják először elérni. Ráadásul a nagyhatalmak másfél hónappal később nyomatékosan fel is szólították a magyar kormányt: kezdjen fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval.

Edmund VeesenmayerA Kállay féle tapogatózások közben, 1943 áprilisában a németek tudomására jutott, hogy a magyar kormány különbékére készül a szövetségesekkel. Amikor Horthy 1943 április 16 –án két napra Klessheimbe utazott Hitlerrel tárgyalni, a megbeszélés fő témája a zsidókérdés, a háborús erőfeszítések fokozása, és legfőképp Kállay menesztése volt. A német kancellár és a magyar kormányzó közt mind a három kérdésben komoly vita folyt. Végül Horthy sikeresen elhárította magyar zsidók kiadását, és a miniszterelnök menesztését is, de a keleti fronton harcoló 100 ezer magyar katona visszavonását nem tudta elérni. A megbeszélés után Hitler számára nyilvánvalóvá vált, hogy Horthyt és a magyarokat más eszközökkel kell a háborúban tartani. Magyarország megszállásának tervét azt követően dolgoztatta ki, hogy 1943 szeptember 8 –án kapitulált Olaszország. Hitler nagyon jól tudta, hogy a nyugatbarát magyar miniszterelnök Horthy támogatásával bármikor kész Olaszországhoz hasonlóan az átállásra. Viszont nem engedhette meg, hogy legfőbb szövetségesének elvesztése után a stratégiai helyzetű Balkán kapujában lévő Magyarországot is elveszítse.

A Margarethe terv elkészülése után, 1944 március 18 –án Horthyt, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök kíséretében ismét Klessheimbe hivatta, ahol minden eddiginél hevesebb vita bontakozott ki kettejük között. Ugyanis Hitler egy olyan nyilatkozatot akart aláíratni Horthyval, mely szerint a német csapatok a magyar kormányzó kérésére vonulnak majd be Magyarországra. Horthy nem volt hajlandó aláírnia nyilatkozatot, sőt lemondásával fenyegetőzött. Ekkor Hitler kilátásba helyezte román és szlovák megszállóerők bevetését is, ugyanakkor arra is ígéretet tett, hogy ha a kormányzó együttműködik a német megszállásban, majd németbarát kormányt nevez ki, akkor a német csapatok hamar kivonulnak az országból. A sarokba szorított Horthy végül belement az egyezségbe, és utasította Szombathelyit, hogy tájékoztassa a magyar hadsereg vezetőit, barátként fogadják a bevonuló németeket. A megszállás előtti napon trójai faló módjára, már bizonyos német egységek vonatokon, átutazást színlelve, Cegléden magyar földre léptek, majd 1944 március 19 –én több irányból 9 német hadosztály vonult be Magyarországra.

Mivel Horthy a megszállás után is helyén maradt, legitimizálta a megszállást. Az egyezség szerint 1944 március 22 –én németbarát kormányt nevezett ki, melynek élén a volt berlini követ Sztójay Döme miniszterelnök állt.

Sztójay Döme kormánya (1944 március 22 - augusztus 29)

A hatalom igazi birtokosa azonban ettől kezdve a teljhatalmú birodalmi megbízott – formailag német nagykövet – Edmund Veesenmayer lett.

Áprilistól a szövetségesek elkezdték bombázni az országot. Ekkor kezdődött meg magyar területeken is a háború. A keleti fronton fordulat történt 1944. augusztus 23-án, a román király Antonescu marsallt letartóztatta, és átállt a szövetségesek oldalára. Eközben a kormányzat engedélyével, sőt segítő támogatásával megkezdték a vidéki magyar zsidóság összegyűjtését és megsemmisítő táborokba szállítását. Adolf Eichmann és az őt mindenben segítő három nyilas érzelmű államtitkár - Baky László, Endre László és Ferenczy László - segítségével 1944. május 15 és július 9 közt, azaz 56 nap leforgása alatt elgázosították szinte a teljes magyar zsidóságot. Német adatok szerint egészen pontosan – 437 ezer 402 zsidót deportáltak Magyarországról, akiket 15 ezer ember kivételével mind Auschwitz-Birkenauba szállítottak elgázosításra.

Azonban ekkor már a németek helyzete erősen megingott a térségben. A szovjeteket nem tudták megállítani, így azok rövid idő alatt eljutottak a Kárpátokig. Ekkor már Horthy számára is biztossá vált a német vereség, és augusztus 29-én megkezdte a kiugrás előkészítését, s erre a feladatra létrehozták a kiugrási irodát.

Horthy 1944 augusztus 24-én lemondatta Sztójayt, majd helyére azt a Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek, aki az 1. magyar hadsereg parancsnokaként, - így magas rangú vezérkari tisztként (vezérezredes) - jó esélyekkel hajthatta végre az ország háborúból való kiléptetésére és a hadsereg átállására vonatkozó titkos utasítását. Lakatos a kormányzótól kapott parancsoknak megfelelően, szinte rögtön kinevezése után igyekezett a németektől távolodni, és felvenni a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal. A kiugrási tervnek megfelelően 1944 október 11-én Moszkvában megkötötték a titkos, előzetes fegyverszüneti egyezményt a Szovjetunióval, ami alapján Magyarország vállalta, hogy az 1937-es határok mögé visszavonul, és hadat üzen Németországnak.

Október 15-én pedig híres rádióbeszédében maga Horthy Miklós kormányzó jelentette be az ország lakosságának, hogy Magyarország kilép a háborúból. A kiugrási kísérlet azonban nem sikerült, a parancsot nem teljesítették a németbarát tábornokok és nyilas tisztek, vagy  a fegyverletételi utasítások eleve el sem jutottak hozzájuk. Idézet Horthy Miklós kormányzó, 1944 október 15-én megjelent proklamációjából (forrás: Magyar Távirati Iroda - 1944 október 15.):

 

… Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette … Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük … Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden elleségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani. A honvédség elöljáróit megfelelően utasítottam, ezért a csapatok esküjükhöz híven, egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni. Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján.”

 

Horthyt letartóztatták, és másnap lemondásakor Szálasi Ferencet bízta meg kormányalakítással, aki átvette a hadsereg irányítását is, és november 4-én államfői megbizatást is kapott. Szálasi nemzetvezetői "kinevezésével" kezdetét vette a nyilasok 170 napos (rém)uralma, a budapesti zsidók üldözése, és az ország megmaradt erőforrásainak végső kimerítése.

Nyilas uralom (1944 október 16 - 1945 november 4)

Horthy kiugrási kísérlete után az egyetlen németekhez töretlenül hűséges politikai erő a nyilas mozgalom volt. Szálasi pedig nemzetvezetőként "beváltotta" a németek reményeit, hiszen az országot, annak katonáit és erőforrásait maradéktalanul kiszolgáltatta Hitlernek. A szeptemberi aradi magyar ellentámadást és Horthy október 15-i kiugrási kísérletét követően azonban - a debreceni nagy tankcsata  (1944 okt.10-19) után - a szovjetek északon és délen is kijutottak az Alföldre. 1944 októberében a szovjet seregek két hadseregcsoportban (frontban) északon Malinovszkij, délen pedig Tolbuhin vezetésével hihetetlen gyorsasággal törtek előre. A hónap végére Malinovszkij tábornok katonái már a Kecskemét-Nyíregyháza-Ungvár vonalon, míg Tolbuhin egységei Baja térségében a Dunánál állomásoztak. (A Dunán való első átkelés 1944 november 7-én valósult meg.) Válaszul Szálasi totális mozgósítást rendelt el: nemre való tekintet nélkül elrendelte minden 17 és 70 év közötti magyar állampolgár hadkötelezettségét, és együttműködött a németekkel az ország kirablásában. Védekezésül ugyan megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága,  vagyis a katonai ellenállás szervezete, azonban vezetőit letartóztatták és kivégezték.

Adolf Eichmann visszatért Magyarországra, s a nyilas Nemzeti Számonkérő Szervezet fegyvereseivel együttműködve folytatta a zsidóság szisztematikus megsemmisítését. A 170 napos nyilas uralom alatt a korábban 200 ezres fővárosi zsidóság hozzávetőleg fele halt meg. Többségük, - körülbelül 70 ezer fő - a halálmenetekben hunyt el, amikor gyalogmenetben Hegyeshalom felé kellett vonulniuk deportálási céllal. További 10 ezerre tehető a bombázások, éhezések és betegségek következtében meghalt pesti zsidók száma, és még 9-10 ezer ember pusztult el a nyilas kivégzésekben. (Gyakoriak voltak a Dunába lövések.)

Budapest 1945A nyilas időszakban azonban Szálasi hatalma a frontvonal folyamatos nyugatra tolódásával egyre kisebb területre korlátozódott. A mögöttes területeken - vagyis a szovjet haderő által már megszállt régiókban - már 1944 december 22-én létrejött egy új kormány Miklós Béla - az 1. magyar hadsereg átállt tábornoka - vezetésével. Első teendői közé tartozott a fegyverszünet megkötése, népbíróságok felállítása és egy új földreform előkészítése. A frontvonal 1944 karácsonyára érte el Budapestet, és megkezdődött a második világháború egyik leghosszabb ostroma, mely összesen 50 napig tartott.

A főváros végső felszabadulása csak 1945 február 13-án  történt meg. Hitler a háború utolsó hónapjaiban már elveszítette realitásérzékét, így az utolsó ellentámadásokra sokszor értelmetlen módon adott utasításokat. Így történt ez akkor is, amikor a Wehrmacht szinte legutolsó tartalékát  a 6. SS páncélos hadsereget - vezérkara tiltakozása ellenére - a nyugati frontról nem Berlin védelmére, hanem Magyarországra vezényelte. A Tavaszi ébredés hadművelet 1945 március 6-án Székesfehérvárnál, 600 német harckocsival (köztük a legendás 60 tonnás Tigrisekkel) indult meg, azzal a merész céllal, hogy a frontvonalat visszanyomják a  Dunához. Ám a hadművelet a nagy német páncéloserők felvonultatása ellenére gyorsan kudarcot vallott, és a szovjet csapatok alig egyetlen hónap alatt az egész Dunántúlt elfoglalták.  A szovjetek 1945 áprilisára Magyarország teljes területéről kiűzték a németeket. Alig néhány héttel később, április 30-án Hitler öngyilkos lett, és 1945 május 7-én Reimsben Alfred Jodl tábornok aláírta a fegyverszünetet.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004
  • Sipos Péter: A második világháború és az azt követő békék./ Korszerű történelem érettségizőknek és felvételizőknek sorozat/ Sorozatszerkesztő: Kertész Imre. IKVA Kiadó, Budapest, 1991.

Teljes bibliográfia:

  • Balogh Sándor, Gergely Jenő, Izsák Lajos, Föglein Gizella: Magyarország története 1918-1975. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.
  • Benda Kálmán: Magyarország történeti kronológiája. III.kötet 1848-1944. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.
  • Bertényi Iván, Gyapay Gábor: Magyarország története. Maecenas Könyvkiadó, Budapest, 2001.
  • Csató Tamás, Gunst Péter, Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984
  • Diószegi István, Harsányi Iván, Krausz Tamás, Németh István: 20.századi egyetemes történet. I.kötet 1890-1945. Korona Kiadó, Budapest, 1999.
  • D.Major Klára: Lángoló világ. A második világháború története. /Képes történelem sorozat/ Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1976.
  • Eisenhower, Dwight D.: Keresztes háború Európában. /Fordította:Auer Kálmán/ Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1982.
  • Engel Pál: Világtörténet évszámokban 1-2-3. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1982.
  • Gunst Péter: Európa története. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996.
  • Hanák Péter, Márkus László, Ormos Mária, Ránki György: Világtörténet képekben II. kötet 1640-től 1970 ig. Gondolat Kidó, Budapest, 1975.
  • Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem 6. 1914-től 1990 -ig. Reáltanoda Alapítvány, 2002.
  • Kinder, Hermann, Werner Hilgemann: Atlasz Világtörténelem. Athenaeum Kiadó Kft., 1999. ( A megjelölt rész fordította: Sajó Tamás )
  • Marczali Henrik: Nagy Képes világtörténet XII. kötet. A legújabb kor. ( III. rész XXI. fejezet.) Hasonmás kiadás. Babits Kiadó,. Szekszárd, 2001.
  • Márki Sándor Dr: A legújabb kor története. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
  • Ormos Mária: Világtörténet évszámokban 1789-1945. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
  • Pintér Zoltán, Zugor Zoltán: Képes civilizációtörténeti kronológia. Szalay Könyvkiadó.
  • Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos: 20.századi magyar történelem 1900-1994. Korona Kiadó, Budapest, 2001.
  • Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX.században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.
  • Sipos Péter: A második világháború és az azt követő békék./ Korszerű történelem érettségizőknek és felvételizőknek sorozat/ Sorozatszerkesztő: Kertész Imre. IKVA Kiadó, Budapest, 1991.
  • Világtörténelmi enciklopédia./ A mű eredeti címe: Kleine Enzyklopadie-Weltgeschichte. Bibliographsches Institut, Leipzig 1979./ Fordította: Máthéné Glavina Zsuzsa [ et.al.] A német eredetivel egybevetette és szerkesztette: Sipos Attila. Kossuth Kiadó, Bp, 1982.
  • Zemszkov, Igor Nyikolajevics: A második front diplomáciai története. Kossuth Könyvkiadó, Kárpáti Kiadó, Budapest, 1984.

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció és csatlakozás: ITT

------------------------